Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)
TANULMÁNYOK - Vincze Sándor: A középiskolai oktatás főbb adatainak alakulása az 1960-90-es években Jász-Nagykun-Szolnok megyében / 237. o.
i\ az ELSŐ OSZTRLYOSOk RTLR&OS TftHVLO LETSZfíMfí A / \ Ik.A&RB H 1 1 1 1 I I 1 1 1 1 •—I 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 • 1 1 1 1 1 1 1 1 1 19S7/g «W 6S/6 70/1 7S/6 80/1 SS/6 1990,1 tanévtől kezdve emelkedő tendenciájú, ami az összes középiskolás eredményességét is emelkedő tendenciájúvá teszi. (Ezt egyébként már az 1. rész befejezésében megsejtettük.) Látható, hogy az 1962/63 — 1964/65. között végzettek eredményessége relatíve jó, ami azt jelenti, hogy a 60-as évek első felében az oktatásban — a növekvő tanuló létszámok ellenére a korábbi és a későbbi néhány évhez képest jobb eredményeket tudtak produkálni. Ezt az időszakot egy eredményességi hullámvölgy követte, amelynek mélypontját az 1967/68 - 1968/69-ben végzettek jelentették. Ez azt jelenti, hogy a 60-as évek második felében hozott csekélyebb eredményeket az oktatás. Az 1968/69. utáni időszakot jellemzi az eredményesség emelkedése. Figyelmet érdemel, hogy az 1975/76. tanévtől kezdve a gimnáziumok eredményessége már végig jobb, mint a szakközépiskoláké. Ezt aligha lehet elválasztani feltételeiknek — a szakközépiskolákhoz képest is — jóval kedvezőbbé válásától. Vegyük észre, hogy 1974/75-től kezdve már a szakközépiskolák alkotják a megyében a dominánsabb iskolatípust (2. ábra). így közelítőleg igaz, hogy a megyében mindig kisebbségi iskolatípus volt a jobb eredmények hordozója. (1974—75-ig a szakközépiskola, 1975/76tól a gimnázium.) A vizsgált 30 évben a legjobb eredményesség az 1980/81. tanévben végzetteket jellemezte. Ők az 1977/78. tanévben kezdték a középiskolát, vagyis abban a tanévben, amely a két létszámcsúcs közötti minimum középiskolai beiskolázásának tanéve volt (3. ábra). Ez arra utal, hogy amikor a legkisebb tanuló létszámot beiskolázták, amikor az osztályok létszáma is az egyik legkisebb volt (14. ábra), akkor volt 250