Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Kiss Z. Géza: Pacsér céhes ipara az egyesült iparos céh 1829. évi szabadalomlevele tükrében / 177. o.

külföldi anyagból el tudta készíteni a férfi-, gyermek- és női divat különböző darabjait. A városi kereskedők és kézművesek megélhetését a 19. század elején már jórészt vidéki vásárlók és megrendelők biztosították. Ennek a fogyasztói rétegnek a kedvéért rakták meg áruval ekhós szekereiket a vásározók, ennek az egyéni vagy közösségi igényei hívták életre a vándoripart is, amikor az iparos megtartotta ugyan városi vagy falusi lakását, de az év jelentős részében a falvakat járta, s ott helyben dolgozott. A római katolikus egyházi és magánföldesúri építkezések nagy korszaka a 18. század közepe és második fele volt. A köznemesi birtokosok a napóleoni háborúk konjunktúráját felhasználva emelik udvarházaikat, a protestáns gyülekezetek pedig a Türelmi Rendelet (1781) után kezdik építeni a templomok, parókiák, iskolák és tanítói lakások tömegét. Ezek az építkezések mintegy fél évszázadra elnyúlnak, s egy-egy épület minősége, mérete épp úgy jelzi az építtető gazdagságát, mint a torony magassága vagy a harangok súlya a közösségek erejét. Az iparos elemek diszlokációja vagy alkalmi kiszállásai ellenére sincs azonban szó az iparszerkezet struktúrájának megváltozásáról. A kézműipar nem városképző tényező. Nincs minőségi különbség a városi és a falusi kézműipar között. A legjobb iparosodó területek agrárjellegűek, s a kézműves egyszerűen csak követi a mezőgazdasági termelésből megnövekedett vásárlóerőt. Gyimesi Sándor műves megfogalmazásában „Egy változatlan ipar változtatta helyét a változó fogyasztókhoz alkalmazkodva..." — vagyis a fogyasztórétegben végbement változásokhoz alkalmazkodott a kézműipar.

6 Ha pedig az iparosok száma egy adott területen meghaladott egy bizonyos számot, akkor szükségképpen megindult a céhek alakulásának folyamata. Sokan azzal magyarázzák e nagy szerveződési hajlandóságot, hogy a falura húzódó iparos céhek nélkül sem volt szabad, mert mind a letelepedéshez, mind a szabad munkavállaláshoz, mind pedig az esetleges céhbe lépéshez meg kellett szereznie a földesúr hozzájárulását. Ha tehát valaki iparűzés szándékával falura érkezett, csak a szoros földesúri ellenőrzés vagy a céhes ipar között választhatott. Minthogy a céh önkormányzata bizonyos védelmet is jelentett a földesúr ellen, természetes folyamatként alakult ki egy adott tájban vagy nagyobb településen élő iparosok törekvése a céhszervezet megalakítására.

7 Az újkori mezővárosi és falusi céhek specialistája, Eperjesy Géza a 18 — 19. század fordulójának robbanásszerű céhfejlődésére például Bács-Bodrog vármegyét hozza fel, ahol a céhes települések száma néhány évtized alatt 4-ről 52-re emelkedett. A megye népessége nem érte el Pest megyéét, de a vidéki céhek száma, a Pest megyei 98-al szemben, 109 volt. Figyelemre méltó az is, hogy Bácskában olyan óriási céhek is alakultak egyik-másik népesebb mezővárosban, amelyeknek kötelékében 20-30 (esetenként több) szakma képviselői tevékenykedtek együtt. Hogy a fizetőképes fogyasztóréteg koncentrálódása és nem a civilizációs szintkülönbség hozta létre a vegyes céheket a soknemzetiségű Bácskában, arra legjobb példát a népes jászkun települések és a velük egy időben (1785-1787 között) keletkezett szomszédaik adnak. GYIMESI Sándor: A városok a kapitalizmusból a feudalizmusba való átmenet idején. Bp. 1975. 174. 7 GYIMESI S. 1975. 179. felhasználásával. 179