Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Kiss Z. Géza: Pacsér céhes ipara az egyesült iparos céh 1829. évi szabadalomlevele tükrében / 177. o.

1822-ben a német Cservenkán; 1826-ban a magyar-német Feketehegyen; 1829ben a magyar-szerb Pacséron; 1838-ban a református és katolikus magyarok és mintegy 70—80 zsidó által lakott Omoravicán; 1840-ben a dalmát-magyar-német Csonoplyán alakultak hasonló összetételű céhek.

8 Szervezőik egyszerű építőipari, élelmiszerfeldolgozó, szerszám- és ruhaipari vagy bőrfeldolgozó tevékenységet folytattak. Az 1790-1840 közötti időben nyert privilégiumok igénylői rendszerint sokféle szakma együttműködését lehetővé tevő szervezet kialakításához kérték az uralkodó segítségét. A falusi céhek között ritka volt, amely csak 2—3 szakma képviselőit fogta egybe, de az ilyen „kis" céh mellett, szinte mindig meg lehetett találni a 8—14 tagból álló „nagyobb" testvért. A 19. század elejétől kezdve azonban már a vagyoni viszonyoknak megfelelő, differenciáltabb igényekkel is találkozhatunk. Apatinban, a nyugati telepítések gazdasági központjában már fürdős, kesztyűs seborvos mesterek élnek, és könyvkötő dolgozik Petrovácon, boglárkészítő Futakon, rétessütő Ópalánkán. Omoravicán már a szappant is szakiparosok főzik az igényesebbek számára, másutt pedig ők sütik a fiatalságnak a mézeskalácsot, vagy készítik a gabonaneműek- és az aprómagvak tisztításához szükséges sokféle szitát-rostát. A nyugat-európai divat térhódításáról beszél, hogy sok helyütt működik már Bácskában harisnyaszövő mester (tibialium textor seu confector) is.

9 A jászkun telepek mikrovilágának kutatói minden bizonnyal találnak olyan helyi adatokat, amelyek a „polgári fényűzés" jelentkezésének bizonyítékai a puritán közösségekben. Szabadkai, újvidéki, bajai számlák igazolják, hogy az általános fogyasztási szintet meghaladó egyéni és közösségi igényeket még városi mesterek elégítették ki. Elég, ha arra utalunk itt, hogy a 19. század közepe óta Omoravicán Német Péter szabadkai órásmester toronyórája, Pacséron pedig a magyarok és szerbek által közösen vásárolt toronyóra mutatta az időt ... Még arra is akad példa, hogy a pirosiak nem Budáról hozatták nagyharangjukat, mint a másik jászkun gyülekezet, hanem bizonyos háziipari öntési kudarcok után, Haller János újvidéki harangöntővel készíttették 1273 forinton.

10 A 19. század első felében kibontakozott bácskai ipar sikerességét bizonyítja az is, hogy a vármegye nemcsak a céhes szerveződés tekintetében előzte meg az országos fejlődést, hanem az iparuzőknek az összlakossághoz viszonyított arányában is, ugyanis amíg országosan minden 51 lakosra jutott egy kézműves, addig Bács-Bodrogban minden 37 lakosra.

11 8 SZÁDECZKY Lajos: Iparfejlődés és a céhek Magyarországon. I-II.-IH. Bp. 1913. 252, 259, 291,292. 9 Vö. EPERJESSY G. 1967. 36. KISS Z. Géza: A bácskába került Szolnok megyei telepesek a kirajzás centenáriumán. A gazdasági virágzás c. fejezet. In: Zounuk 5. Szerk.: BOTKA János. Szolnok, 1990. 80-87. Itt igazolódott be, hogy csak kb. 100 forintig lehet háziipari módszerekkel a 18. század kisharangjait, a csengettyűket önteni. 11 EPERJESSY G. 1967. 37. 180