Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)

TANULMÁNYOK - Veresegyháziné Ollé Katalin: A szolnoki színészet válsága az 1920-as években / 157. o.

lenne. Gyöngyössy Mary, Fáskerty Maca, Takács Róza kiváló erők. Véleménye szerint jó lett volna őket Szolnokon tartani. Majd így folytatja: „Úgy látszik azonban, hogy a tisztelt színügyi bizottság némely tagjai, kik a Sebestyén színigazgatói famíliájába oly nagyon szerelmesek, és akik emiatt a szolnoki színházat már Sebestyén öccsének is hajlandók a nyakába akasztani, csakhogy a Sebestyén dinasztiához jussanak, nagyon rövidlátó urak, ... mert 500-600 milliós társulattal nem vállalkozik senki a dicsőségre, ahol 200-250 milliót is igen bajos bevenni." Közben súlyos hiányokat fedeznek fel a színház épületén, s emiatt elhúzódik az építkezés. A színügyi bizottságot a nem várt események teljesen készületlenül érik, így ténykedésük szinte kizárólag az építkezés bonyodalmaira és az újabb és újabb többletköltségek előteremtésére korlátozódik. A kellemetlenségnek nem lett vége, az Országos Színészegyesület nem járult hozzá Sebestyén Géza megbízásához arra hivatkozva, hogy ne halmozzanak fel egy direktor kezében több fővárosi és vidéki színházat, ezért a városi színházat - testvére Sebestyén Mihály kapta. A városi színügyi bizottság kikötötte azonban, hogy az anyagi, erkölcsi és művészi felelősségben Sebestyén Géza is osztozzék az öccsével. A szerződés értelmében a színi idényt ősszel szeptember 1-től október 31-ig, a téli szezonban kétszer 14 napos időtartamban, a tavaszi idényt május 1. és július 1. CT közötti 6 hétben állapították meg. A színházhoz valamit is értő szolnokiak tisztában voltak azzal, hogy a Sebestyén Mihály társulatát természetesen sokkal nagyobb rezsi terheli, mint az eddigieket. Azt is világosan látták, hogy Szolnok teherbírása az utóbbi időben igen kedvezőtlen képet mutatott a színiszezonok idején. A színészek többnyire üres nézőtérnek játszottak, és csak az igazán nívós előadások vonzottak telt házakat. A tehetősebbek igényeik kielégítésére állandóan a fővárosba utaztak, gyengítve ezzel a színház bevételét. A „Szolnoki Újság" 1926. augusztus 22-i száma mindezek ellenére bizakodóan írja: ,,A vendégszereplések és a művészesték közönsége megmutatta, hogy Szolnokon igen is akad pénz jó művészi teljesítményre, viszont a mai kiváló társulatunk feleslegessé teszi a vagyonosabbak pesti színházi útjait is. Meggondolandó azonban az, hogy a város 50 %-a tisztviselő, munkás, különben is ma a kereskedő osztály sincs abban a helyzetben, hogy bármikor áldozhasson színházra, hiszen úgyszólván a kereskedőnek is csak l-e táján van pénze az erősen fellendült hitelélet miatt. Az új társulatot semmi esetre sem akarjuk anyagi fiaskónak kitenni." Az újság ezért ajánlja az olvasók figyelmébe kisegítő megoldásként, új ötletként a színházbérlő szövetkezet létrehozását. A szövetkezet minden tagja — az elképzelések szerint - annyi részjegyet jegyez, ahány jegyet óhajt a színházban igénybe venni. A részjegyek helyárak szerinti különböző összegekre válthatók. A tagok, akik kb. havi 50-100.000 koronát fizetnének be valamelyik bank csekkszámlájára, a részjegyek ellenében meghatározott számú SZML Szolnok város közigazgatási iratok. 524/1927.; A színház újjáépítésével kapcsolatban Id.: VERESEGYHÁZINÉ ÖLLÉ Katalin: ,,Míly romhalmaz az egész..." (A szolnoki színház 1926/ 27. évi felújítása). In: Jászkunság 1989. 5. sz. 86-92. SZML Szolnok város polgármesteri iratok. 327/1938. 170