Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)
ADATTÁR - Tóth Albert: Szolnok környékének kunhalmai / 355. o.
10. Irodalmi, néprajzi, kultúrtörténeti vonatkozások Több halomhoz is fűződnek legendák, hiedelmek és egyéb néprajzi kuriózumok. Ezeket éppúgy, mint a hozzájuk kapcsolódó egyéb írásos dokumentumokat terjedelmi okból csak utalásszerűén, vázlatosan említem meg. Munkám lényege: a halmok állapotrögzítése, így a feldolgozás is adattár jellegű. Hiánynak tekinteném, ha egy-egy jellemző, a halomhoz kötődő művelődéstörténeti vonatkozás kimaradt volna. Ugyanakkor aránytalanságot okozna valamennyi adat közzététele, így azokat kénytelen voltam szelektálni. 2. Halmok kategóriába sorolása A terepbejárás során megtalált 10 kunhalom adatait dolgoztam fel. Az egyes halmokat nem közigazgatási területenként mutatom be, hanem az előzőekben is alkalmazott - általam alkotott, jelenlegi állapotokat legjobban kifejező hét kategóriába sorolva. Ezek a következők: 1. Viszonylag háborítatlan, ép, fellegüket még jól őrző halmok Ezek száma csekély. Háborítatlan haiomról eleve nem beszélhetünk, csak viszonylag háborítatlanokról. Ezek a halmok még őrzik a kultúrrétegeiket, épek, tájképileg is markáns kiemelkedései a vidéknek. Vegetációjuk többnyire degradálódó löszgyep. 2. Jellegüket még őrző, ép, de jelenleg is szántott vagy korábban már megművelt (beerdősített) halmok Legfőbb jellemzőjük, hogy még épek. A szántás (erdősítés) következtében már eredeti vegetációjukat elvesztették, így többnyire kultúrnövényzet vagy gyomtársulás borítja a felszínüket. Zömüket a halomtetőig szántják. Tetejükön legtöbbször magassági jegy is található. Többnyire magas (85—100/m t.sz.f. magasságú) szép formájú kiemelkedés. Legfelsőbb kultúrrétegük a mély talajművelés következtében megsemmisült, széthordódott. 3. A müvelés miatt alacsony, de még alapjaiban ép halmok Az előbbieknél alacsonyabb (általában 90 m t.sz.f. magasság alatt), de szabályos, ép formájú, lankás lejtőjű kiemelkedések. Feltehetően eredetileg sem voltak túl magasak. Általában a nagyobb halmok kísérői. Mivel ezeket a halmokat már régóta szántják, így az idők folyamán erősen lekoptak, felső kultúrrétegük nagy területen széthordódott. 4. Roncsolt vagy nagyrészt elhordott halmok, de jelentős botanikai értékkel Egy részük már régen roncsolódott (pl. töltés és útépítés, amatőr régészkedés, erdősítés-parkosítás stb.), más részük napjainkban vált torzóvá. Ennek ellenére egy-egy 359