Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)

ADATTÁR - Tóth Albert: Szolnok környékének kunhalmai / 355. o.

ilyen halom szinte utolsó menedéke a löszgyepvegetációnak, ezért oltalmat érde­melnek. (Főleg Agropyro-Kochietum prostratae társulás, továbbá Stipa capillata foltok.) 5. Részben elhordott, erősen megbolygatott, jellegvesztett halmok Károsodásuk nagymérvű, a halom tekintélyes része már hiányzik. E jellegvesztés miatt már tájképileg sem keltik a halom benyomását. A még épnek tekinthető hal­mok is erős kultúrhatást mutatnak. 6. Halomroncsok, ma már jelentősebb érték nélkül Egykor jelentős halmok voltak, jelenleg alig észrevehető kiemelkedések. Legtöbb­ször gazos gyomtársulás jelzi hollétüket. 7. Széthordott halmok (halomhelyek) Ma már alig utal valami egykori meglétükre. Legtöbbször csak a térkép jelzi hajdani helyüket. Néha szemtanú is bizonyítja széthordásukat. III. A HALMOK TERÜLETENKÉNTI RÉSZLETES LEÍRÁSA Településenként betűrendi sorrendben követik egymást a halmok. A nevük után zárójelben lévő arab szám megegyezik a térképen szereplő bekarikázott arab számmal. Ezzel a halmok a térképen is azonosíthatók. A szükséges tömörítés érdeké­ben a halmok jellemzőit a vizsgált 10 szempont alapján rövidítésekkel adom meg. (Ezeket lásd a II. fejezetben.) SZOLNOK Eresz tő-halom (1) 1. Bizonytalan. Kaposvári Gy. közlése szerint: ,,a halom környéke sokáig legelő volt, s a Szolnokra utazó egykori fogatosok itt fogták ki, s eresztették el lovaikat"; 2. M 9 (A 32. sz. közút keleti oldalán); 3. Ismeretlen; 4. ÉP; 5. Tsz; 6. u. (32. közút, földút); e (akácos), sz. mü (távvezeték feszület); 7. Nincs; 8. Nincs; 9. Nincs; 10. Nincs. Fekete-halom (2) 1. Tulajdonosáról; 2. M 9 (Szolnok nyugati városszélén); 3. Ismeretlen; 4. RO;5. Bo, Fe (papírnyáras); 6. sz. 2 (papírnyáras), k, t. mü (villanyvezeték), g; 7. Nincs; 8. Nincs; 9. Nincs; 10. Nincs. 360

Next

/
Thumbnails
Contents