Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)
TANULMÁNYOK - Pethő László: A tanítók felkészítését és munkáját befolyásoló felekezeti sajátosságok a polgári korban Magyarországon / 125. o.
harmadik e vallás híveihez tartozott." A tisztviselők és értelmiségiek között is magasabb volt a részesedésük, mint a számarányuk, 22 %-kal képviselték magukat a hadseregben. A római katolikusokkal összevetve, sokkal kevesebb napszámos és cseléd került ki közülük (20-21 %). Ugyancsak szerényebb volt az iparban, a bányászatban és a kereskedelemben foglalkoztatottak közötti részesedésük (16, 8,3—9 és 10—11 %). Területi elhelyezkedésükben szintén fellelhetők speciális vonások. 1918 előtt központjuk a Tiszántúl, s főként Erdélyben és az ország középső részein (Duna—Tisza közén, a Tisza és a Duna jobb partján) települtek. A két világháború között minden tizedik budapesti volt református, de Pécsett vagy Győrött csak minden huszadik tartozott ehhez a felekezethez. Ezzel szemben Debrecenben vagy Hódmezővásárhelyen a város kétharmada kálvinistának vallotta magát. Az unitáriusok nagy számban Erdélyben éltek." Több eltérő vonást mutat az evangélikus vallás, amely viszont a „városias" felekezetnek számított nálunk. Demográfiai súlya az első világháború előtt nagyobb volt, mint azt követően. A felekezet hívei közé tartozó szlovákok és németek közül sokan kerültek az új országhatárokon túlra. Az evangélikusok magyarországi központjai Sopron, Pozsony, Eperjes, Szarvas és Nagyszeben voltak. Karády Viktor értelmezése szerint az evangélikus vallás polgárosultságának egyik jellemzője, hogy más felekezetekhez képest toleráns magatartást tanúsított az izraelitákkal szemben. Ennek egyik jellegzetes példája az egyház nagy hírű Fasori Gimnáziuma, mely a főváros zsidók lakta övezetének tőszomszédságában helyezkedett el, s bizonyos időszakokban tanítványainak nagyobb hányada volt izraelita vallású, mint evangélikus. Hasonlóan jellegzetes, hogy a keresztény és izraelita vallásúak összeházasodása terén 32 legnagyobb gyakorisággal az evangélikus partnerek szerepeltek. A protestáns felekezetűek mindenkor nagy gondot fordítottak az oktatásra. Iskoláik szervezésében az önszervezés és az önkormányzat dominált, ami kevéssé volt összeegyeztethető a centralizált, aprólékosan megszervezett gyakorlattal. Részben ennek következtében nem fogadták el a Ratiokat, s sok iskolájuk esett áldozatul a Thun Leó nevével fémjelzett Orgamsationsentwurf-nak, mivel nem tudták annak követelményeit teljesíteni. A protestánsok kevésbé önállósították a tanítóképzést, mert sokáig összekapcsolták a lelkészképzéssel. Ez részben azt jelentette, hogy a gyengébb előmenetelt tanúsító növendékekből lettek tanítók, másrészt lelkészeik többsége szintén folytatott pedagógiai tanulmányokat. 27 GLATZF. 1988/1. 28 Lásd: 16. sz. jegyzet. 29 BUCSAY M. 1985. 30 A magyar nevelés története. 1. Szerk.: MÉSZÁROS István. Bp. 1988. 123. 31 Zsidó identitás és asszimiláció Magyarországon. In: Mozgó Világ 1 988/8-9. 41. Marjanuez László interjúja Karády Viktorral a magyar-zsidó társadalomtörténet kutatásának kérdéseiről. 32 Uo. 33 BUCSAY M. 1985. 224-225. NAGY Sándor: A debreceni kollégium, mint egységes intézmény az egyetem kiválásáig. Debrecen, 1946-47.; A pápai kollégium története. Bp. 1971.
