Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)
TANULMÁNYOK - Soós László: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye önálló iparosainak és kereskedőinek szakmák és települések szerinti tagolódása II. / 65. o.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara területén Bács vármegye után az általunk vizsgált területen üzemeltették a legtöbb pálinkafőző üstöt. Az összesen hat településen berendezett szeszfőzdék közül a legtöbbnek, szám szerint 42-nek, Tiszaabád, Tiszaszőlős, és Tiszaroff lakói adtak munkát. (Sajnos, az összeírásból nem derül ki, hogy a környező falvak a szeszfőzdék nyersanyag-ellátásában milyen szerepet játszottak) 5 Külső-Szolnok vármegye szegényes iparára jellemző, hogy a harmadik legnépesebb foglalkozási ágként a III. („Kohászati- és fémáru") csoportot vehetjük számba. Ez az iparág a megye területén elfoglalt előkelő helyét kizárólag annak köszönhette, hogy Tiszaug kivételével a minden városban és faluban fellelhető kovácsokat ide sorolták. A kovácsok számának területi megoszlása csak Mezőtúr esetében nem egyenletes, ahol e mesteremberek 58 fős nagy létszámú gárdájánál a kamara területén csak Hódmezővásárhelyen találunk nagyobbat. 7 Feltűnően kevesen dolgoztak a VII. csoportként nyilvántartott „Fonó-, szövő- és ruházati" iparban. Ez az alacsony létszám nem csupán a Jászkun Kerülethez viszonyítva szembetűnő, hanem a két, egyesített vármegyén belül is kis részesedést takar. Ezt mutatja a következő összehasonlítás: Külső-Szolnok vármegyei területen élt a kettős vármegyében összeírt mesteremberek 40,2 %-a, a hetedik csoportba tartozóknak pedig csupán 27 %-a. A megye még ezt az arányt is főleg az iparág 71 %-át kitevő szabóknak köszönhette. (Mellettük, viszonylag magasabb létszámuknál fogva csak a takácsok és a kötélverők érdemelnek említést.) A vizsgált területek községeinek mintegy felében ez az iparág egyáltalán nem képviseltette magát. így nem meglepő, hogy az ide sorolt mesterek háromnegyede csupán négy - nevezetesen Szolnok, Mezőtúr, Törökszentmiklós és Tiszafüred - városban végezte munkáját. A Külső-Szolnok vármegyében élő iparosok 6,2 %-át kitevő második csoport („Gépek, gépalkatrészek, közlekedési eszközök és szerszámok gyártása") rangsorbeli jelentőségét a kerékgyártók biztosították. Munkájukra szinte minden településen igényt tartottak, ezért ama kevés szakember közé tartoztak, akik műhelyeikkel a megye minden területén fellelhetők voltak. Az új, nagyobb fejlődésre is számot tartható szakmát ebben a csoportban a gépészek képviselték, akik egyelőre csak a jelentősebb lélekszámú településeken szaporították az önálló iparengedéllyel rendelkezők számát. Az első csoportba sorolt építőipar képviselői főleg a nagyobb településeken váltották ki a szakmájuk gyakorlásához szükséges engedélyt, és valószínű, hogy a környező falvak igényesebb megrendeléseit is ők vállalták el. Erre utal, hogy a többségükben ácsokból és kőművesekből álló mesteremberek hetven százaléka csupán négy település: Szolnok, Mezőtúr, Fegyvernek és Tiszaszalók lakói közé tartozott. A Heves-Külső-Szolnok vármegyében összeírt 76 pálinkafőzőből 56 a külső-szolnoki részen működött. 'Sipos Orbán jelentése szerint 1879-ben Tiszaugon már dolgozott egy kovácsmester. SIPOS O. 1880. 145. Hódmezővásárhelyen 1874-ben 72 kovács dolgozott. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jelentése... a budapesti kamarai terület kézmű- és gyáriparáról az 1870 —1875-iki években. Bp. 1877.76-77. 67
