Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)
ADATTÁR - Benedek Gyula: Iratok Szolnok megye történetéből 1686-1715 / 289. o.
Az újszászi pusztarészeket a jászberényiek mellett leginkább a nagykőrösiek bérelték, vagy vették meg. 7. Heves és Külső-Szolnok egyesült vármegyék válasza Eszterházy Pál nádornak a teherviselés könnyítése végett 1699. február 6. [...] Hercegséged méltóságos úri levelét mai általános gyűlésünknek alkalmatosságával kihirdettetvén, a tartalmát voltaképpen megértettük: Kiváltképpen elősbbenis, amint Sőtér Ferenc Urunk 1 által informáltatott Hercegséged, hogy Sőtér Ferenc Őkegyelme törvényes határidőt kitűzvén az Jászság közé szökött jobbágyságnak kiadására, nyolczad napig ott késett a Jászságban és hogy senki feléje sem ment volna Őkegyelmének, Igaz dolog ugyan az, hogy Őkegyelme ennek előtte is egynéhány levele által Ígérte és fogadta azt, hogy kit esztendőktül fogva az Jászságba befogadott, szökevényeket, mindjárt, minden halogatás nélkül, az földesurak megkeresésén kívül is kiadja, Jászberény városa is hasonlóképpen [nyilatkozott], amint az záradékból kitetszik, Úgy vagyon az is, hogy azon határidőről Sőtér uram bennünket tudósított, de amidőn azon határidőre a részleges megy egy ülésből két nemes személyt vármegyénk esküdjei közül a hasonló szökevények megkeresése céljából kiküldöttünk volna, Őkegyelme nemhogy igéretinek megfelelt volna, hanem azon küldötteinket, csak ily válasszal eresztette: hogy az odamenekültek közül az olyakat adja ki, azkik örökös jobbágyok és azkiket örökös Urak kérnek vissza, Jól méltóztatik pedig Hercegséged emlékezni, hogy a kétmillió béli összeg 2 (s a többi is) a telkek 1647. évi összeszámláldsakor vettetett fel ezen mi vármegyénkre, Azmely akkori összeszámlálásban mind Jászság, Nagykunság, Külső-Szolnok és Csöngrád összevonva voltak, azmint a Királyi Könyvből vett másolatból világosan kitetszik, Most pedig Külső-Szolnok éppen elpusztulván s a többi [terület] elszakittatván, portánknak száma éppen 86-al csökkentetett s nem maradott több 26 1/4 teleknél; Lehetetlenség, hogy azon terhet, ezen puszta vármegyének megmaradóit, kevés, nyomorult szegénysége jómódjával szolgáltathassa, Azért mi nem állhatunk el az pozsonyi nemes ország bizottságában fennforgott tárgyalás mellől, holott megegyezett akarattal találtatott, hogy a jószág a teherrel száll át (res cum onore transit) és azki hová veszi magát, az terhet is mely rá esett volna, maga helyében ott viselje, Nem is annyira gondolnak pedig itt és most az földesurak a megkereséssel, mint a Nemes Vármegye az olyan szökevényeknek az teherviselésére való kiadásával, Mivel bizonyos dolog az, hogy még a Jászságból is fizetnek sokan az olyan jobbágyok a magok Uruknak, kik miatt a megmaradott szegény lakosok károsíttatnak, Sőtér Ferenc a Jászkunság nádori alkapitánya volt, az ügyek tényleges intézője, és mint ilyen közvetlenül a nádornak volt alárendelve. Ez egy évi adó összege. 'A királyi könyv, egy másolati könyv, ahová szó szerint, vagy rövidítve bemásolták a király által kiadott rendeleteket, parancsokat, adományleveleket stb. 298