Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)

TANULMÁNYOK - Szabó Lajosné : A kisújszállási Nagy Imre népi kollégium története / 129. o.

1. A falu fejlődése és a parasztság útja. Bevezető előadásának ideje szept. 28. 19 óra. A szemináriumi feldolgozás idő­pontja okt. 1.19 óra. A bevezető előadást tartotta Ari Sándor, a szeminárium ve­zetője Bozó Imre. A szemináriumok általános jellemzése: „Tekintettel arra, hogy mind­annyian paraszt vagy falusi gyerekek, a szeminárium az eddigiek legérdekesebbjének bizonyult. Élénk vita, ellentmondások. A paraszt romantika bizonyos megnyilvánu­lása, elkalandozások is voltak. Végül sikerült mindent tisztázni." 2. ,,Volt-e eltérés a november havi nevelési terv előírásaitól, ha igen, mennyiben és miért? Igen. Nem végeztük el. Elmaradt a nov. 17-i és a nov. 24-i kollégiumi est. Oka: kollégistáim diákszövetségi kultúrgárdában előadásra készültek, ami idejüket nagy mértékben lefoglalta és így ezeket csak az iskolai tanulmányok rovására végezhet­tük volna el. Pótolni fogjuk. A szemináriumok ebben a hónapban aránylag nehezen mentek, oka kollégistáink megterheltsége." Csak egy része a kollégistákra háruló terheknek a kollégiumi stúdium. Roha­mosan nőnek a kollégiumon kívüli elfoglaltságok is. Az 1948/49-es tanévben már ha­tékonyan működő iskolai diákszövetségben a 20 kollégistából 10 visel valamilyen tiszt­séget, de a tanév elején kapott utasításoknak megfelelően a többieknek is kiemel­kedően kell tevékenykednie, pl. a Diákszövetség politikai előadásain és szemináriu­main. Hasonlóképpen sok időt igényel az EPOSZ-szervezetekkel való kapcsolattartás. Hatan tagjai az EPOSZ-nak, ketten a szervező munkában vesznek részt, de a rendez­vényekre valamennyi kollégista eljár, főként a műsorok szolgáltatása a feladatuk. Mindezek mellett iskolai munkájukat sem hanyagolják el, 6 jeles, 11 jó és 3 elég­séges rendű tanulója van a kollégiumnak. A körülmények felelősségteljes önállóságot követelnek, a más jellegű társadalmi megbízatások tömege mellett a kollégium igazgatását és az ezzel járó adminisztrációs teendőket pontosan ellátó igazgató csak rájuk támaszkodva, bennük teljesen megbízva dolgozhat. Október 1-vel a gondnok is megvált az intézménytől, ezért a diákok önigaz­gatását még tovább kellett növelni. Ugyanakkor a felső ellenőrzés tovább szaporodott: a havi, kötelező igazgatói jelentés elküldésén kívül a kinevezett kollégiumi instruktor, azaz ellenőr is minden hónapban meglátogatta a kollégiumot. Kisújszállás kollégiumá­ban az instruktor megbízott Juhász Ferenc, a nyíregyházi Bessenyei György Kollé­gium igazgatója volt. A központi előírás szerint megrendezett Mikulás és karácsonyi ünnepség után megkezdődik ugyan a téli szünet, de a kollégisták ezt sem használhatják csak pihenés­re. Felvilágosító munkát kötelesek végezni és a falubeli EPOSZ-szervezetnek segí­teni. Három fontos kérdés vart, amelyben állást kell foglalniuk a falubeliekkel folyta­tott beszélgetéseikben; a szövetkezetek, a Mindszenty-reakció és a béke kérdése. Uo. 175/1948. 143

Next

/
Thumbnails
Contents