Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 3. (Szolnok, 1988)

TANULMÁNYOK - Zsoldos István: Elemi csapások Kisújszálláson a XIX. század második felében / 69. o.

késztette a közösségeket. Még a szabályozási munkák megkezdése előtt, illetve idején megmutatta a víz kártékony hatását: 1850-ben és 1860-ban a májusi vagy „zöldár" inkább csak riadalmat okozott; az 1876. és 1888. évi zöldárak már pusztító hatásúak voltak, s nagy erőfeszítésre szorították a város lakóit. A polgármester már az 1876. március 29-i képviselőtestületi ülésen előadta, hogy az árvíz hetek óta fenyegeti a várost, „eleinte csak a karcagi határcsatornában a Hortobágy felől összegyűlt vadvizeknek a hirtelen beállott olvadás és esőzések következtében szokatlanul reánk toluló áradatai által, majd a Körös folyónak Mezőtúrnál történt kiszakadása folytán reánk tóduló Körös-Berettyó víznek felduzzadása által, továbbá a Tiszának Fegyvernek felől fenyegető növekedése által. Védekeznünk kellett tehát Keletről, Délről és Északnyugatról... mostmár olyan oldalról fenyeget az ár, honnan legkevésbé várhattuk volna a veszedelmet, ugyanis a régi Mirhó-gátat a rendkívüli Tisza áradat meghágván biztos tudomás szerint a Kakát medrén a KunhegyesiKenderesi határon keresztül felénk közelget és Szejkőnkön keresztül, Kurvaháton át városunk alá fog ömleni, honnan a Bárány- és Csivak ereken a Gyalpárba, innen rétünkre, és így rajtunk keresztül a szomszéd karcagi és túrkeveí határra ömlik." A fenyegető helyzetben a polgármester a következő intézkedést kéri: — Vészbizottság megalakulása (elnöke Illési Sándor polgármester és 17 képviselőtestületi tag) — A kormánybiztos, Kiss Miklós megkérése, hogy a munkaerőket ne irányítsa innen más helyre, hanem itt használtassák fel. A katonaságot pedig - melyre itt semmi szükség nincs — vigyék el. — A hármas határi gát átvágásával támadt birtokháborít ás kapcsán védelmet kér.

10 A Mirhó most is szerepet játszott a csapás előidézésében, bár a jól megépített gát megakadályozta volna azt, hogy a Tisza vize a gát délkeleti oldalára jusson. Éppen ezért, ha egy évben kevés volt a víz, akkor előfordult, hogy a Mirhó-gátat a közepe táján átvágták, hogy némi víz a gát délkeleti oldalára is jusson. (Ilyenkor a gáton vezető közlekedési út számára fa hidat készítettek.) Ha aztán a legcsekélyebb áradat bekövetkezett, akkor a tiszai áradatoknak védtelenül volt kitéve a Nagykunság területe. „A régi Mirhó-gátnak ily módoni megrongálása" eredményezte az 1876. évi árvíz pusztítását. Ilyen helyzet előidézéséért a későbbiekben is tiltakozik a kisújszállási képviselőtestület közgyűlése.

11 A május 17-i gyűlésen a polgármester ismerteti az árvízhelyzettel kapcsolatos állapotot. Dicsérettel emlékezik meg a lakosság serénységéről, melynek köszönhető, hogy a „reánk váratlanul és rohamosan jött ár több kárt és pusztítást nem okozott", viszont elítéli a karcagi és püspökladányi lakosság magatartását, akik ,,a mi földünkön és földünkből emeltek gátat több száz öl szélességben", hogy földjüket mentsék, amit azonban a vizek áthágtak és a „védtelen tanyákat lakóikkal együtt meglepték." A gyűSZML Kisújszállás képviselőtestületi közgyűlési jegyzőkönyve (Továbbiakban: Kisújszállás jkv.) 1876. március 29.-32. U

SZML Kisújszállás jkv. 1878. - 19.; 212/1878. 72