Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 3. (Szolnok, 1988)

TANULMÁNYOK - Nagy Márta: A karcagi görög templom ikonosztázionja / 21. o.

ban rejlő összes variációs lehetőséget kiaknázta a mester. Zenei példával élve: variációk egy témára. így válik a képfal önmagában is harmonikussá és a környező térhez is har­monikusan illeszkedik: hiszen az alapformát a hely - apszisív - által determináltan választotta ki a mester. így a képfal pontosan illeszkedik az apszisívbe, bizonyosan eb­be az intérieurbe komponálták. Ezt igazolja az is, hogy a képfalat koronázó kereszt éppen az apszisív legmagasabb pontjáig ér. Másrészt a mester igyekszik „belesimítani" az ikonosztáziont a falfelület síkjába. A képfal szélein nem alkalmaz kiugró oszlopo­kat, mintegy a falfelület síkjába lapítja őket. Az ikonosztázionon alkalmazott alapformák (2. melléklet) A képfalat feltehetően a XIX. század első évtizedében faragta a mester. A leg­gyakrabban alkalmazott motívumok az akantuszlevél, palmetta, szőlőinda szőlőfürt­tel, rózsa, stilizált rózsabimbó, szalagdísz, korinthoszi oszlopfők - a barokk díszítő faszobrászat kedvelt elemei. Copf füzérekkel is díszítette a faragásokat (diákonusi aj­tók fölött, táblák keretelésénél stb.). Sem a faragásokat, sem a táblaformákat nem al­kalmazta önkényesen, bár a barokk stílus lehetőséget teremtett szeszélyes felhasználá­sukra. Mégis, a táblák formai variációit és a faragványokat is mindig a helynek és a gon­dolatnak alárendelten változtatja. Alkotásán a forma több lesz, mint a tartalom hordo­zója, maga is tartalommá válik. Fegyelmezett, visszafogott képfaragó mester, aki igen magas szakmai tudását rendkívüli művészi alázattal a kibontandó gondolatnak rendel­te alá. Karcagi remekműve mindenképpen Jankovics Miklós egri képfaragó mester műhelyéhez köthető. Ezt látszik igazolni az ikonosztázion hátoldalán a déli fölső har­mad első sor 2-ik ikonján látható monogramm: I. M. Ez a felirat egykorú az ,.Isten szeme"-kompozíció fölött szintén a hátoldalon elhelyezett felirattal: 1811 Í1AP NIKO AAY . A levéltári dokumentumokból ismert, hogy 1807—1813 között, karcagi paró­chusként Csigarida Miklós működött. 15 SZML Jászkun Ker. Közgyűlési jegyzőkönyv. 1813. 2048. sz. bejegyzés. 39

Next

/
Thumbnails
Contents