Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 3. (Szolnok, 1988)

TANULMÁNYOK - Kiss Kálmánné: Az értelmiség szerepe 1918-19-ben Kisújszálláson / 147. o.

1980—1983-ban már 30,5%-a volt szellemi foglalkozású, de hozzáteszi: ez az emelkedés csak első pillantásra tükrözi a modernizáció folyamatában mindenképpen felértékelődő szakszerűség növekedését. Ugyanis „a szellemi dolgozók tömegének alacsony az iskolai végzettsége, hiányos a szakképzettsége, s csak 26%-uknak van egyetemi vagy főiskolai diplomája."

2 E megállapítások nagyjában egyezőek az MSZMP XIII. kongresszusán előterjesztett beszámoló adataival, melyek szerint az értelmiség az aktív keresőknek mintegy 8, az alkalmazottak pedig 18%-át teszik ki. Az értelmiségi tehát mindenképpen magasan képzett szakember (a diploma fetisizálása nélkül), aki lehet, sőt gyakran alkalmazott, de korántsem értelmiségi minden alkalmazott vagy szellemi (helyesebben nem fizikai) foglalkozású dolgozó. Az értelmiségi szemléletmódot ugyanis — Huszár Tiborral érthetünk egyet —„a re flexi vitás, a megélt tapasztalatok rendszerezésének, kritikai végiggondolásának igénye jellemzi."

3 Ő hivatkozik GRAMSCIRA is, aki az értelmiségitől, általában a szakembertől oly szemléletes pontossággal különbözteti meg a vezetőt. Szerinte az új követelményeknek megfelelő értelmiségi aktívan bekapcsolódik a gyakorlati életbe mint építő, szervező, aki „folyamatosan meggyőz", mert ,,a technikától mint munkától eljut a technikáig mint tudományig és a humanista történelemszemléletig, amelynek hiányában „szakemberek" maradunk és nem leszünk vezetővé."

4 Ha a fenti, ideológiai megközelítések után a magyar társadalom gyakorlatára vetjük pillantásunkat, a nemzeti függetlenség és a társadalmi haladás elmaradottságától meghatározott helyzetekben a szellem embereinek gyakran a szakmai feladatokon túlnövő szerepét tapasztaljuk. Ezt íróink is sokszor megfogalmazták. (PL: Móricz Zsigmond a vidéki értelmiség „fáklya" szerepéről, Gárdonyi a tanítóság „lámpás"szerepéről szól.) De elegendő megfigyelnünk egy alföldi kisváros értelmiségének egy-egy történelmi sorsforduló idején kifejtett tevékenységét, hogy meggyőződjünk arról: az értelmiség nem egészében volt kiszolgálója a múltban sem az uralkodó osztályok politikájának. A népből származás, vagy éppen az említett reflexivitás képessége gyakran állította a haladás ügye mellé — forradalmi és nem forradalmi időkben is — pl. Kisújszállás értelmiségének számban talán kisebb, de jelentőségében meghatározó részét, amely az értelem, a nagyobb tudás szövétnekének fényénél világosabban felismerte a tennivalókat, részt vállalt azok megvalósításából, ha kellett, vezetőként is. 1848-49-ben például a gimnázium tanárai és diákjai is szép számmal álltak a forradalom és szabadságharc ügye mellé. A Világost követő halálbüntetés, majd húsz évi vasban töltendő várfogság, ebből az amnesztiáig letöltött hat évi kufsteini rabság volt kiváló ajánlólevele például Keszi Hajdú Lajosnak is. így került a kisújszállási gimnáziumba 1856-ban. Ez a paptanár félszázadon át volt a város legtiszteltebb embereinek egyike, valóságos élő jelképe 48-nak. 1901-ben bekövetkezett halálakor így búcsúztatta Őt dr. Pallagi Gyula, a gimnázium akkori igazgatója (Móricz Zsigmond nagybátyja): „Nyugodj békén öreg ember, a rabbilincs csörgése, melyet hat kínos éven keresztül viseltél a hazáért, nem háborítja már álmodat." Az a Pallagi Gyula, akinek pedagógiai felfogása ma is korszerű*A szocializmus fejlődésének időszerű kérdései hazánkban. Bp. 1987. 90. 3

HUSZÁR Tibor 1986. 38. 4

Uo. 148