Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)
TANULMÁNYOK - Kiss Z. Géza: A Bácskába került Szolnok megyei telepesek mindennapjai a Rádai Levéltár 1819. évi irataiban / 63. o.
olvassuk, hogy „Esketés a férfi részéről 2 rhénes forint 30 krajcár, a fejér személyéről 30 krajcár és egy keszkenő." A lelkész számára történő kendőadás sokfelé szokás volt országunkban, de a kunoknál a szövés nem volt jelentős, s így arra kell gondolnunk, hogy talán az abádszalokiak, derzsiek közé a Tisza hevesi oldaláról érkezett tiszanánaiak hozták magukkal ezt a szokást, bár a részletesen felsorolt úrasztali textíliák között itt is feltűnően hiányoznak a szőttesek. Bárhonnan került is azonban Pirosra a kendőadás szokása, bizonyos, hogy a mezőgazdasági kultúrák sorában itt számolnunk kell a kendertermeléssel is. A díjlevélben szó van községi kenderföldről (canabetum), amelyben 20 öl széles és 55 öl hosszú, vagyis 1 100 négyszögölnyi terület a lelkészé, s hasonlóan egy magyar holdnyi darabbal rendelkezik két szomszédja, a rektor és egy Menyhárt István nevű jobbágy is. A gyülekezet a legtermészetesebben vállalja a többi földdel együtt a kenderföld ugarolását, vetés alávaló megszántását, bevetését, s a learatott kender hazahordását. A feldolgozásról azonban forrásunk sajnos semmi tájékoztatást nem ad. Más eltérés a fentebb rajzolt képtől csak annyi van, hogy a pirosi lelkész hold helyett négyszögölben számol, mert egyébként a szántóföldek nyomásos rendszerben történő megmunkálásában, a rét füvének levágásában, a széna betakarításában itt is a már több oldalról bemutatott gyakorlattal találkozunk. 27 A díjlevél záradéka a múltra vonatkozóan bizonyítja „...hogy az tiszteletes prédikátor urak minden megháborítás nélkül csendesen bírták mind ez mai napig ezeket a földeket." Ami a földek használati jogát illeti, nincs okunk kételkedni a záradék igaz voltában, de van néhány olyan elem a jelentésben, amelyből kiderül, hogy nem volt zavartalan e jogok realizálása, mert a lelkész „a földek művelésében tetemes károkat szokott szenvedni", ugyanis a gyülekezet tagjai nem egyformán vettek részt ebben a társadalmi munkában. Választ találunk a „járandóságok" címen felsorolt naturáliák viszonylag szerény voltára is. A lelkész elmondja, hogy ha a párokra kivetett pénzből, búzából, árpából álló egyházi jövedelmek „hűségesen bészedődnének, akkor... elég lenne (a jövedelem) az ekklésia költségeire, de felesleg való az ekklésiának kint levő adóssága." Megmondja természetesen a valóságos okot is, mely mintegy a parókia véleményét foglalja össze a helység többségét kitevő református népességről, amelyben „valósággal egy földhöz ragadott szegény sints, hanem tsak szokásba ment a nem fizetés." 28 A közösségek helyi igazgatása Forrásunk természetéből adódóan, a „honfoglalás" körülményeit kivéve eddig csak a háttérből lehetett érzékelni a dolgozó, cselekvő, időnként véleményt is formáló telepesek életét. Most közelebb kerülünk a társadalomhoz, mert ezúttal a közösségek irányításáról szólva, a világiakból álló presbitérium tevékenységét vizsgáljuk. 11 RÁDAY Lt. uo. Piros. IV. A lelkipásztor. 28 Uo. 76
