Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

ADATTÁR - Ágoston Mária: Egy finn szobrász a Szolnoki Művésztelepen (Részlet Yrjö Liipola Vándoréveim c. visszaemlékezéséből) / 323. o.

nek kellett a szöveget megfogalmazni. A levelet Zomborynak a megyei főispán, Almássy gróf nevében küldték el, amelyben az udvariasan közli, tudomására jutott, hogy Zomborynak milyen kiváló hangja van és ezért megkérik, énekelje el a magyar himnuszt a megyei napok nyitóünnepségén. Pólya ügyesen odafírkantotta a főispán nevét a géppel írott levélre és a megye egyenruhás futárával elküldte Zomborynak. Az ünnepségig még egy hét volt és mi nagyon vártuk lépre megy-e emberünk, vagy sem. Néhány nap múlva nyugtalankodni kezdtünk sikerülni fog-e a terv, mert Zombory nem szólt semmit. Egy napon aztán felvidultunk, mikor rémes kornyikálás hallatszott Zombory műterméből. Az öreg; a himnuszt énekelte. Biztosak voltunk benne, hogy gyakorol, mert a borozgatásokon kívül, máshol nem szokott énekelni. A rákövetkező napokon is hallottuk a borzasztó kornyikálást, a szomszédok pedig nem tudták mire vélni a dolgot, amikor minduntalan fölcsendült a himnusz. Senkinek sem beszéltünk a cselről, féltünk, hogy Zombory fülébejut valami és akkor elvesztünk. Végre felvirradt a nap, amikor minden irányból négyesfogatok érkeztek a megyeszékhelyre. Már jó korán a megyeháza dísztermébe mentünk, hogy a karzaton az első sorban kapjunk helyet. Az ablakból figyeltük hogyan sétál át Zombory határozott léptekkel a Zagyva hídján. Lent a teremben a résztvevők már elfoglalták a helyüket. Almássy főispán néhány barátjával álldogált és beszélgetett, amikor a tömött bajuszú Zombory belépett a zsibongó terembe. Az urak kicsit csodálkozva néztek rá, mert semmi dolga nem volt itt a megyei napon. Zombory egyenesen a főispánhoz ment és kezet rázott vele. — Nohát - hallatszott mély hangja — engem akkor hová állítanak gróf úr? — Kérem mester, ahová csak akarja — felelte udvariasan a főispán, kicsit csodálkozva. — Hát akkor ide állok - válaszolta Zombory bajuszát pödörve és a szónoki emelvény mellé állt. — Tessék, tessék mester — felelte a gróf. Mi majd szétpukkadtunk a nevetéstől és vártuk mi következik. Az ülés résztvevői már leültek és csodálkozva találgatták, mit akar valójában Zombory. Valamilyen különleges javaslata van, vagy beszédet akar tartani? A főispán olykor-olykor odapislogott. Az ülést megnyitották és a főispán megtartotta nyitóbeszédét. Zombory egyre tömött bajuszát simogatta és idegesen köhécselt. Miután a beszédet követő tetszésnyilvánítás elhalkult, még egyszer megköszörülte a torkát, a biztonság kedvéért újból simított egyet a bajuszán és eldöntve, hogy ő következik, fülsértő hangon énekelni kezdett. A főispán megdöbbent, a többiek pedig egymáshoz fordultak csodálkozva, hogy mi lesz ebből. Zombory nem zavartatta magát, hanem végigkornyikálta a fenséges nemzeti dalt, kicsit csodálkozva, hogy a többiek nem csatlakoznak hozzá. Mi lesiettünk a karzatról, mert ha Zombory észrevett volna minket, biztosan eszébe ötlik, hogy valaminek lennie kell e mögött, ha a fiúk itt vannak. Azon az estén mindenki azon csodálkozott a városban, hogy mi történt a köztiszteletben álló mesterrel; hiányzik egy kereke talán? És mert Zomborynak széles válla és kemény ökle volt, nem mertünk egy árva szót sem szólni a tréfáról, féltünk, hogy a fülébejut. 331