Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)
TANULMÁNYOK - J. Tóth Dezső: Földosztás és kollektivizálás Kunszentmártonban (1945-1959) / 177. o.
A földosztásnak az agrárnépesség társadalmi struktúrájára gyakorolt hatását utólag statisztikusán — az 1949-es népszámlálási adatokkal lehet érzékeltetni. Ezek szerint a kunszentmártoni agrárproletárok száma felére (673 fő) csökkent, a törpebirtokosoké kétszeresére (800 fő), a kis- és középparasztoké háromszorosára (mintegy 1000 fő) nőtt; a gazdagparasztoké hozzávetőlegesen 100-ra (a kezükön levő föld 30%-ra), csökkent, a közép- és nagybirtokosi kategória pedig megszűnt. A kis- és a középparasztság vált a legnagyobb csoporttá. A reform után a kezén volt a földterület több mint fele. 11 Sorrendben utánuk a törpebirtokosok következtek. A mezőgazdasági munkások száma ugyan csökkent, de 1/4-es arányukkal ezután is fontos részét képezték az agrárnépességnek (lényeges szerepet töltöttek be a község politikai életének alakításában). A gazdagparasztság, szám- és aránycsökkenése ellenére is gazdaságilag és politikailag egyaránt jelentős társadalmi erő maradt, amelynek célkitűzéseit és tevékenységét legalább részben figyelembe kellett venni. 12 A fenti adatok alapján megállapítható, hogy az agrárnépességen belül a föld nagyságával mérhető különbség csökkent, ezért a parasztság — természetesen magántulajdonosi alapon — a korábbinál egységesebbé vált. 1949-ben a község, a megye és az ország adatai szerint — a korábbiakhoz hasonlóan — a legszembetűnőbb eltérés az, hogy most is Kunszentmártonban a legnagyobb az agrárproletárok és a gazdagparasztok aránya. Az adottságoknak megfelelően az újgazdák legnagyobb gondja az volt, hogy állatállománnyal - különösen igavonó állatokkal — szerszámokkal, munkagépekkel, gazdasági épületekkel, vetőmaggal egyáltalán nem, vagy csak nagyon szűkösen rendelkeztek. Emberi erővel, munkakedvvel és törhetetlen akarattal sok mindent lehetett pótolni, ez azonban, noha fontos volt, nem volt elég. ígaerő hiányában szinte kézzel és körömmel kényszerültek megművelni a kapott földet. Az élet arra kényszerítette őket, hogy kisajtolják mind maguk, mind családjuk erejét. Többször előfordult, hogy éves, másfél éves tinó vagy csikó, sok esetben tehén került az ócska ekék,boronák, hengerek stb. elé — művelve a földet olyan minőségben, amire a gyenge állati erő képes volt. (Sőt olyan is megtörtént a községben 1945 tavaszán, hogy az egyik újgazda a felszántott föld hantjait borona hiányában furkós bottal verte szét.) Sokan kényszerültekarra, hogy jómódú parasztoktól vegyenek kölcsön igavonó állatokat és munkagépeket, legtöbbször - mint a korabeli rendeletek lehetővé tették — kézi munkával viszonozva ezt. Az új rétegszervezetek - az UFOSZ és a DÉFOSZ — segítettek az újgazdáknak. Valós lehetőségeik azonban nagyon korlátozottak voltak. Az 1946-ban alakult „földművesszövetkezetek" az egyik alapvető feladatuknak tekintették a meglevő igaerő és munkagép hiányok csökkentését. Gépeket szereztek be és azok kölcsönzésével igyekeztek hozzájárulni a foldhözjuttatottak gondjainak megoldásához. Nagy siker volt, hogy a községben 1945-ben nem maradt műveletlen terület, megindult a mezőgazdasági termelés. A régi és újgazdák munkája eredményes volt akkor is, ha 1944 őszén legtöbb gazdaságban elmaradt a szántás, a vetés, sőt helyenként U Uo. 751/1945. 12 1949. évi népszámlálás. 3. köt. 403, 405, 429.; 8. köt. 411, 415, 483. 181
