Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

TANULMÁNYOK - J. Tóth Dezső: Földosztás és kollektivizálás Kunszentmártonban (1945-1959) / 177. o.

A földosztásnak az agrárnépesség társadalmi struktúrájára gyakorolt hatását ­utólag statisztikusán — az 1949-es népszámlálási adatokkal lehet érzékeltetni. Ezek sze­rint a kunszentmártoni agrárproletárok száma felére (673 fő) csökkent, a törpebirtoko­soké kétszeresére (800 fő), a kis- és középparasztoké háromszorosára (mintegy 1000 fő) nőtt; a gazdagparasztoké hozzávetőlegesen 100-ra (a kezükön levő föld 30%-ra), csökkent, a közép- és nagybirtokosi kategória pedig megszűnt. A kis- és a középpa­rasztság vált a legnagyobb csoporttá. A reform után a kezén volt a földterület több mint fele. 11 Sorrendben utánuk a törpebirtokosok következtek. A mezőgazdasági munkások száma ugyan csökkent, de 1/4-es arányukkal ezután is fontos részét képez­ték az agrárnépességnek (lényeges szerepet töltöttek be a község politikai életének ala­kításában). A gazdagparasztság, szám- és aránycsökkenése ellenére is gazdaságilag és po­litikailag egyaránt jelentős társadalmi erő maradt, amelynek célkitűzéseit és tevékeny­ségét legalább részben figyelembe kellett venni. 12 A fenti adatok alapján megállapítható, hogy az agrárnépességen belül a föld nagyságával mérhető különbség csökkent, ezért a parasztság — természetesen magántu­lajdonosi alapon — a korábbinál egységesebbé vált. 1949-ben a község, a megye és az ország adatai szerint — a korábbiakhoz hasonlóan — a legszembetűnőbb eltérés az, hogy most is Kunszentmártonban a legnagyobb az agrárproletárok és a gazdagparasz­tok aránya. Az adottságoknak megfelelően az újgazdák legnagyobb gondja az volt, hogy ál­latállománnyal - különösen igavonó állatokkal — szerszámokkal, munkagépekkel, gaz­dasági épületekkel, vetőmaggal egyáltalán nem, vagy csak nagyon szűkösen rendelkez­tek. Emberi erővel, munkakedvvel és törhetetlen akarattal sok mindent lehetett pótol­ni, ez azonban, noha fontos volt, nem volt elég. ígaerő hiányában szinte kézzel és kö­römmel kényszerültek megművelni a kapott földet. Az élet arra kényszerítette őket, hogy kisajtolják mind maguk, mind családjuk erejét. Többször előfordult, hogy éves, másfél éves tinó vagy csikó, sok esetben tehén került az ócska ekék,boronák, hengerek stb. elé — művelve a földet olyan minőségben, amire a gyenge állati erő képes volt. (Sőt olyan is megtörtént a községben 1945 tavaszán, hogy az egyik újgazda a felszán­tott föld hantjait borona hiányában furkós bottal verte szét.) Sokan kényszerültekar­ra, hogy jómódú parasztoktól vegyenek kölcsön igavonó állatokat és munkagépeket, legtöbbször - mint a korabeli rendeletek lehetővé tették — kézi munkával viszonozva ezt. Az új rétegszervezetek - az UFOSZ és a DÉFOSZ — segítettek az újgazdáknak. Valós lehetőségeik azonban nagyon korlátozottak voltak. Az 1946-ban alakult „föld­művesszövetkezetek" az egyik alapvető feladatuknak tekintették a meglevő igaerő és munkagép hiányok csökkentését. Gépeket szereztek be és azok kölcsönzésével igyekez­tek hozzájárulni a foldhözjuttatottak gondjainak megoldásához. Nagy siker volt, hogy a községben 1945-ben nem maradt műveletlen terület, megindult a mezőgazdasági termelés. A régi és újgazdák munkája eredményes volt ak­kor is, ha 1944 őszén legtöbb gazdaságban elmaradt a szántás, a vetés, sőt helyenként U Uo. 751/1945. 12 1949. évi népszámlálás. 3. köt. 403, 405, 429.; 8. köt. 411, 415, 483. 181

Next

/
Thumbnails
Contents