Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

TANULMÁNYOK - Tolnay Gábor: Az 1920-as évek földreformja Szolnok megyében / 133. o.

kisebb mennyiség és létszám, amely a földosztás során juttatásra került, illetve földet kapott. 6 így megállapítható, hogy legalább 171 egyén részére osztottak földet, aminek a területe legalább 258 kat. hold volt. Ezt a mennyiséget a magunk részéről bizonyí­tottnak is tekintjük. 7 Jászapáti, Jászladány és Jászszentandrás községekben nem történt földhöz jutta­tás. Jászkiséren azonban igyekeztek földet szerezni a földművesek, annak ellenére, hogy az első jelentkezéskor még passzívnak mutatkoztak.^ De 1923-ban igen nagy fel­zúdulás támadt mind a falu lakossága körében, mind a község vezető testületében. Az történt, hogy a Dungyerszky fivérek át akarták játszani birtokuk egy részét. Ezt már csak akkor tudta meg a község, amikor az egyezség létrejött a vevők és az uradalom kö­zött, amit a képviselőtestületnek — a fennálló rendelkezések értelmében — véleményez­ni kellett. A képviselőtestület a következő álláspontra jutott: Nem fogadják el a vevők „jászföld megszerzésére" irányuló igényét, hiszen a Jászságban évszázadok óta kiala­kult egységes birtokelosztás mellett a földművelő népnek rendkívül nagyfokú földéhsé­ge és terjeszkedési vágya egyedül az egyetlen jász nagybirtokból, a pusztakürti Dun­gyerszky birtokból elégíthető ki. Különben gazdaságpolitikailag sincs szükség új közép­birtok létrehozására, amikor a község határában „hat középbirtok és kilenc kis közép­birtok" van. Ellenben mindent megtesznek annak érdekében, hogy a község törpe­és kisbirtokos földművesei a testvéri jász községekkel egyetértésben a Dungyerszky fi­vérek által áruba bocsátott pusztakürti birtokot a maguk részére megszerezzék és kizárólag jászkiséri és környékbeli földművesek részére juttassák. Eyen szellem­ben írattak levelet az OFB-nek is, mondván, „...amidőn tehát tiszteletteljesen tilta­kozunk minden olyan megoldás ellen, mely csak egy talpalatnyi jászföldet is idege­neknek juttatna és az ilyen'nem remélt döntés nyomán bizonyára keletkező elégület­lenségre az OFB jóakaratú figyelmét felhívjuk, egyben bejelentjük, hogy Jászkisér köz­ség törpe- és kisbirtokosai ä határukban fekvő pusztakürti Dungyerszky birtok 1.148 holdját 10 holdas kisebb parcellákban — az általunk ismert Molnár-féle egyezség fel­tételei szerint hajlandók megvásárolni, viszont belenyugszunk ha az OF Bíróság böl­csessége úgy döntene, hogy ezen birtoknak bizonyos részét Jászladány és Jászapáti testvéri jász községek földműveseinek juttatja, illetve engedi megszerezni." 9 Az OFB azután a fentiek szerint döntött. Nevezetesen a Dungyerszky-féle 3.328 kat. hold 790 négyszögöl nagyságú ingatlanból kb. 1.400 parcellát készített az Országos Központi Hitelszövetkezet (OKH) mérnöke, amelyet 692 birtokos között osztottak ki. A kiosztott területek 1924. október 1-én ténylegesen is a földhöz jutta­tottak birtokába kerültek. Az OFB a fenti birtokból megváltott 1.555 kat. hold 1.484 n.ölnyi területet, a birtokos vagyon válts ágba leadott 474 kat. hold 282. n.ölet, TOLNAY Gábor: Néhány adalék az ellenforradalmi földreform forrásanyaga feltárásához - Ku­tatásmódszertani vázlat. In: A Debreceni Agrártudományi Egyetem tudományos közleményei (Series marxistica-leninistica) Tom. XIX. 1974. 79. 7 SZML Jaszalsószentgyörgy jkv. 29/1925. kgy. sz. 8 OL K-184 1921-29-59. 735/92.640. 9 SZML Jászkisér jkv. 25/1923. kgy. sz. 137

Next

/
Thumbnails
Contents