Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)

ADATTÁR - Botka János - Papp Izabella: A Jászság földművelésének leírása 1776-ban (Molnár Ferenc tanítása a gazdaságról. Adatok a jászkun mezőgazdasági társaságok történetéből.) / 279. o.

ményt a városoktól. A Kerületeknek elküldött részletes jelentésében ezeket összeg­zi, hozzáfűzve saját elképzeléseit. A kiskunok társaságának igazgatója, Baky János 6 pontos leírást küld a kerületi közgyűlésnek, melyhez csaknem minden kiskun település tanácsának jelentését felhasználja. 12 Valójában tehát a kerületi társaságok 1776-ban fejtették ki a legnagyobb akti­vitást. S ez elsősorban a jászságiról mondható el, ami éppen Molnár Ferenc tevékenysé­gével van szoros összefüggésben. Ő ugyanis nemcsak a korábban említett könyvét írta meg, hanem a társaság részére igen szigorú és tartalmas szabálytervezetet is készí­tett (Statútumok), valamint „Házi és Mezei Örökös Calendariumot" szerkesztett. A társaságoknak közismerten egyik fontos feladata volt pályázatokkal, példákkal, leírásokkal gazdagítani a mezőgazdasági ismereteket és gyakorlatot. Ezt kívánta szol­gálni ő is munkáival. Molnár Ferenc nagy befolyásra tett szert a societasban. Az 1776. február 21-i jászsági ülés titkárrá és felügyelővé is megválasztja. Könyvét kiadásra és terjesztésre javasolják. Az igásállatokról és a kertekről szóló újabb művek megírásában is megálla­podnak. Paróczai direktor pedig a „Házi gyógyászat könyve" c. munkáját kívánja be­mutatni, illetve pályázatul elküldeni a Helytartótanácshoz. 12 SZML JKK. Közig. ir. D. Capsa X. Fasc. 4. No. 15., ül. Fasc. 5. No. 11. (latin és magyar nyelvű). Részletek a kiskunsági mezőgazdasági társaság 1771. és 1776. évi jegyzőkönyvéből: „A Királlyi' kegyelmes parancsolatnak tenora Szerént, a Föld mívelésnek jobb móddal lejendő fojtatása végett intimáltt Societasnak fel állításában, minémü Szorgalmatossággal mun­kálkodtunk légyen, ex officio kívánván repraesentálni; neveiket, actaikat, és opinióikat így Specificallyuk: Die 4­ta Mensis May 1771. Privilegiáltt KisKun Szent Miklósi Helységben; Director Societatis Joannes Baky az általa denomináltt Associatusokat egyben hívatván Congregatiot tartott; kik­nek neveik ezek: Némethy András Cancellarius, Lövő Sámuel Secretaxius, Bolyó István Associa­tus KunSzentMiklósiensis, Tóth István in eadem Possessione, Kováts István SzabadSzállásien­sis, Bankos István FülepSzállásiensis, Őrsi István és Galambos István Lazhaziensis minnyajjan contribuens lakosok Melly fenn jelentett napon, az associatusok kedvekért magyarra fordít­tatott Kegyelmes Királlyi Parantsolat el olvastatott és Solemniter publicaltatott,... A-° 1776. Die 26­a Marty. A Szántásnak könnyebb és termó'bb Szerihez közreadatnak ez következendők. Először, hogy a Districtusban a földeknek külömböző természetihez nézve a szántó földek is hol könnyebb, hol pedig nehezebb Szánthatók, de hogy az fölsőbb négy Helységekben, úgy­mint Fülöpszállás, SzabadSzáUás, KunSzentMiklós és Latzházi határokban könnyebb Szerrel Szántani ... nem lehetne, az ott való földnek természetivel meg nem egyez. Mert ugyanis tökél­letes igaz az, hogy az földnek kövére fellyebb, nem pedig oüy méüyen vagyon, mikép az emlí­tett Helységek Szántanak, ... és ez a Szántás módgya, rész Szerént tsak a régi meg rögzött Szokástul, rész Szerént pedig... az Szántáshoz Szükséges eszközöknek nehézségétül vagyon, mert ha tsak az Dunán-tul való Vármegyékben szokott könnyebb Szántó eszközű ekéket Szerez­nének, Szintén egy-egy ember négy ökörrel Szánthatna... az Gazdák Széles Szántó vasakat sze­reznek, a melly ékkel Kelletinél nagyobb mag házakat vettetnek, az elvetett gabona pedig az magháznak tetejére esik, az ott ha ki kél is, idő előtt ki vész, ...Az említett Helységek Szántó földiket Székeseknek declarálván, ez ugyan igaz, de azoknak correctiója könnyű móddal meg eshetne, ha tudniillik a Szántásra ki Szabott földek nem annyi darabokba hanem tsak egy da­rabba, minden calcaturára ki mérettetnék... a Székes földet ha eke járásig ki hánná, azt trágyával meg töltené... reményhetne azon Székes földbül annyi hasznot, mellyel egy béres Szolgájára esett quantumot meg fizethetne. Sign. Die in Supra. Baky János Agricultura Inspector." (SZML JKK. Közig. ir. D. Capsa X. Fasc. 5. No. 11. 4 oldalas magyar nyelvű jegyzőkönyve.) 283

Next

/
Thumbnails
Contents