MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1953. július 1. - 1954. október 15.

1953-07-01 - 1. Beszámoló a Központi Vezetőség 1953. jún. 27-28. ülés határozata alapján a párt belső életéről, a határozatból adódó Szolnok megyei feladatokról. Melléklet: beszámoló

állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletel maximális kielégítésének biztosítása. Mi tanultuk, tanítottuk Sztálin elvtárs müvét, beszéltünk a céljáról is, de a cél elérésének eszközénél azt hangsúlyoztuk ki, hogy nálunk nem fejlődik elég gyorsan a nehézipar, anyagipar, a széntermelés stb. A Központi Vezetőség határozata megállapítja, hogy a hibás politika alapvető oka: a nehézipar túlzott, az ország teher­bíró képességének, céljának, a szocialista tábor követelményei­nek nem megfelelő túlzott feszítése. Tehát azt eredményezte a kérdés, hogy a mi pártunk hibás vezetése elfeledkezett az ország és a dolgozó nép helyes célkitűzéséről* Ezt azért vetjük fel, hogy lássák az elvtársak, ne sikkadjanak el ezek a problémák, mert az ellenség elsősorban ezt fogja felvetni és nékünk ezt is meg kell érteni* Éppen ebből kifolyólag a döntő kérdés a határozatban éppen az, hogy a gazdaságpolitikában uj vonal, fordulat következett be* Abban, hogy a nehézipar, s általában az ipar arányát, az ipari beruházások, ipari termelés növekedésének arányát is csökken­teni kell fenntartva az alapelvet: hogy a dolgozók életszük­ségleteinek kielégítése, a dolgozók életszínvonalának az emel­kedése, az életszínvonal növelése a fő cél* Határozottan más politikát kell folytatnunk. Mi, akik eddig azt magyaráztuk, hogy a nehézipar fejlesztése a legnagyobb probléma a népgazda­ságban és az a baj, hogy ezzel el vagyunk maradva, - most olyan irányba kell vinni a politikát, hogy felismerni és elmondani, hogy az a baj, hogy a dolgozók szükségleteivel nem törődtünk eleget* Azt szeretném felvetni, hogy foglalkozzunk a határozat alapve­tő problémáival, pl. a vezetésben meglévő hibák, az adminiszt­ratív módszerek, felülről való irányit ás stb. és arról is be­széljünk, hogy ezeket a problémákat, hogyan fogjuk a gyakor­lati munkában, a mi politikánkban hasznosítani, alkalmazni, hogy fogunk megállni azzal szemben, amikor azt mondják, hogy mi ezt mondtuk nektek és nem hittétek el nekünk. Ezzel kell a további hozzászólások során foglalkozni* Szegediné elvtársnő Törökmiklós JB. titkár. Egy kérdésem van: van-e mód és lehetőség arra, hogy egyes megterhelt tszünk-nél engedményt tegyünk? Pl. a kengyeli "Sallai" tsz-nél 84 kh-ra be van tervezve beadás, ami lénye­gében nem szántóföld* Ez a föld gyepesítve lett. azonban a változás nem lett bejelentve, igy betervezték rá a beadást* A tsz* vezetősége ez ellen tiltakozott, de a tanács azt mondta, hogy nem tehetnek semmit, mert be van tervezve és a tervet telje­síteni kell* Amikor részletesen megnéztük a problémákat, a vár­ható termést, akkor ki jött. hogy 66 vagon termés várható és ezzel szemben 63 vagon termes az amivel a tsz* tartozik. Ekkor világossá vált előttünk, hogy miért rossz a tsz. vezetőségében és a tagság között a hangulat, miért vannak elkeseredve. Van-e arra lehetőség, hogy a tsz. a 84 kh-re betervezett beadást ne adja be, mivel az 3 vagon terményt jelentene a tsz-nek? Dávid elvtárs referátumával kapcsolatban: Ami területünkön raz volt a legnagyobb hiba, hogy mi is megalkuvók voltunk a dolgokkal szemben. Engedtünk a túlzott követeléseknek, eltűr­tük a törvénytelenségeket* Az az elmélet állott fenn nálunk, hogy büntetéssel tanítsuk meg a dolgozó parasztokat a fegyelemre.

Next

/
Thumbnails
Contents