MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1955. május 19.

1955-05-19

1Q B u z i Zsigmond elvtárs; Mezőtúr, Szabad Kép TSZ titkára: Tisztelt pártórtekezletl Hozzászólásom Kálmán elvtárs referátumának azon részéhez teszem meg, amikor rámutatott arra, hogy egyes tsz­ek alacsony termésátlagot *BXX terveztek be. A mi tsz-ünkben búzá­ból a betervezés 7»6. Itt hozzá is tehetném, hogy a KV és a kormán; dacemberi határozata, amelyeik 3 évre megszabja a mezőgazdaság fej­lesztését, egyben utat is mutat a k termésátlag növeléséhez. Itt azonban meg kell mondani, hogy nemcsak magát a mi tsz-ünket, hanem az állami szerveket is hanyagság terheli, mert amikor a tervezés megkezdése volt, akkor azt mondták, hogy az előző három óv ter­mése alapján kell a tervezést elkósziteni. Ezt vettük figyelembe mi is. Majd mikor a KV megnézte egy-két megyénél az elkószitett terveket, azután látták meg nálunk a tanácsnál, hogy ezek a tervek nem felelnek meg az országos irányelveknek és akkor próbálták volna egy ujabb terv elfogadását létrehozni. Persze ez akkur már nem megy könnyen, mert a tagok már elfogadták. Ugy gondolom, hogy ez taniiság a megyei szervek felé is, hogy támaszkodni kell azokra a tervekre, melyek a 3 éves mezőgazdasági fejlesztés terén a ta­nácsok elkészítettek. Egyébként is meg kell mondani, hogy eddigi terveink nem voltak reálisak. Mi, amikor betervezzük a termésát­lag ntívelésót, ugyanakkor megbeszéljük, hogy kb. ,munkaegységen­ként búzából ós másból mit tudunk adni. Az eddigi esztendők egy munkaegységre járó kifizetései még mindig azt mutatták, hogy nem tudtuk a betervezett munkaegységre járó pénzt, valamint termést biztosítani, ós meg kell mondani, hogy becsapottnak, fólrevezetet*­nek érezték a tsz tagok raagukat. Ezt az állaxtfct is meg kell szün­tetni és olyan reális tervet kell kialakítani, hogy az elfogadott tervek alapján a termésátlagot,valan int az egy munkaegységre járó réasesedóst is biztosítani tudjuk. A növányápolási munkákat idejében elvégezzük, 12oo hold búzán végeztünk trágyázást, fogasolást, csutka tő szedést. Egy 465 holdas öntözéses *BX*iarJk«*xᣱ±»**tt*tae telepet építettünk be, ahol 19noo köbméter földet kellett megmozgatni. A tagokat tudtuk rá moz&ósitaM a pártszervezeten kersztül. 95o ezer Pt hitelből alapítottuk meg a tsz-t. A termésátlag növelé­sét biztosítja az is, hogy a kedvezőtlen tavaszi időjárás ellené­re is korai vetéseket, ós a későbbieket is sikerült idejében elvé­gezni. A kukorica vetésénél nálunk is fennáll az a hiba, hogy nincs meg a megfelelő százalók szerint a terület. Maiunk is csak 15 $-nak felel meg. Ezt ugy kívánjuk pótolni, hogy a most lekerülő őszi keverékek helyére rövid tenyészidejű kukoricát vetünk. A kukorica vetésénél sikerült az agrotechnikai eljárásokat biztosítani,35o hold kukoricából 281 holdat négyzetesen vetettünk. Itt a párt­szervezet javaslatára a tsz tagok hajlandót voltak arra, hogy két napra abbahagyják a rizstelep beépítését ós négyzetesen hozzáfog­tak a kukorica vetéséhez. Ezenkívül lóval is vetettünk keresztbe­hosszába vetettünk, mig géppel nem lehetett a földre menni. A feladatok most sokkal nehezebbek, most vagyunk abban a szakasz­ban, amikor a növényápolás biztosításáról kellgondoskodni. A párt­szervezet a PB határozatából kiindulva igyekezett megmagyarázni a tagoknak azt, hogy az eddigi lazasgokat fel kell számolni ós a munkafegyelem terén rendet kell teremteni. Ennek alapján el Is mtim tuátuk érni azt, hogy 1/2 6-kor munkakezdet van ós este 6-ig dol­goznak. Igyekeztünk rendet csinálni a háztáji területek művelésénél is. Ed­dig az volt á szokás.hogy akkor kapálta, amikor, akarja, s ez. a közös gazdálkodás rovására ment. Mofst ugy csináljuky hogy a naztájifc

Next

/
Thumbnails
Contents