MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1955. május 19.
1955-05-19
szombat déltől lehet kapálni ós vasárnap. Ugy gondoljuk, hogy ezzel ós a PB határozatának tudatosításával növelni tudjuk a termésátlagot, meg tudjuk szilárditani a tsz-t, ós a jövedelmezőség szempontjóból jó politikai munkával sikerül megoldani a növényápolást is, Elsősorban ez a biztositók arra, hogy a termésátlag növelósón keresztül eleget tudjunk tenni a PB határozatának. Tsz-ünknek jelentős nagyságú szikes és sovány talaja van. Eddig 332 holdra kötöttünk szerződóst a Szegedi Talajjavitó Vállalattal, melyen digőzást fognak végezni. Ezt a számot felemeljük, még 600 holdra kérünk talaj javítási vizsgálatot. Emellett további elgondolásunk az, hogy jelentős területen folytatunk kertészeti gazdálkodást. Itt eddig csak általában zöldségfélét tudtunk biztosítani a piacra, most azt vettük tervbe, hogy készítünk üvegházat ós biztositani fogjuk a primőr árut is és a korai palánták nevelését. A hozzászóló elvtársak majdnem kkxx kivétel nélkül felvetették az ellenség elleni harcot. Ennek-nemcsak a tsz területén kell érvényesülni. Ugy gondolom, hogy azok a hiányosságok, mlyek xxxlxxxxaxxXBtáxx különösen a rizstelep beépítésénél és árasztásánál vannak, az ellenség munkájából adódnak. Ezt nyugodtan mondhatjuk, merthisz ha megnézzük a vizgazdálkodó hivataloknak a munkáját, illetve hogy kiket alkalmaznak, azt láthatjuk, hogy többségében kulákok vannak a gópnól, a vizvételnól. Ezeknek nem céljuk, hogy elárasszák a rizsét. Javaslom, hogy a megyei párt-végrehajtó bizottság hivja fel e vállalatok vezetáit, hogy vizsgálják meg, milyen alkalmazottakat tartanak és a kulákokat, osztályellensóget távolítsák el. Ugy gondoljuk, hogy ezzel kiküszöbölnénk a rizs elárasztásánál mutatkozó hiányosságokat, ós a következő esztendőben teljesen elejét vennénk ennek.