MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1951. február 3. - 1953. december 29.
1951-05-23 - 1. Szóbeli beszámoló a pártszervezetek politikai, szervezeti tevékenységének tapasztalatairól és a további feladatokról
arról azonban keveset beszélnek, hogy mit tesznek a hibák kijavitásóra. Én a kivezető utat abban látom, hogy elsősorban oktatást kell megjavitani, a hallgatókat bevonni az oktatásba, s a pártszervezeteket megnézni, hogy milyen a pártszervezet titkára, hogy olyan pártvezetők legyenek a tsz-ben, akik képesek a felaóatok megoldásira. Gazdasági téren hiányosság az, hogy a Tanács a Párt és Kormány ha. tározatokat nem következetesen hajtja végre, inkább papir formájában irányit. Nem hívja össze a tsz. igazgatósági tagokat, e & y egy feladat végrehajtása elótt nem adja ibeg a megfelelő szempontokat, hanem csak a rendeleteket bürokratikusán próbálja megoldani. Ebből ered azután az, hogy a gazdasági irányitásnak nincs gazdája. Az ellenség elleni harc nem domborodik ki kellően a tsz-einkben. Sokszor elvi kérdéseken vitatkoznak, hogy kulák e az illető, vagy nem kulák. Nem nézik meg az illetőnek a múltját és most a munkához, a demokráciához való viszonyát. Egy volt csendőr kizárása felett vitát nyitnak. Ennél a kérdésnél megint a vezetők helytállását kell megnézni. Máté elvtárs, az Ady tsz. függetlenitett párttitkára pl. mikor kiadtuk a nyáron az utasítást, hogy hozzá kell fogni az ars.táshcz, mert megérett a buza, erre ő hoz a zsebében egy marék búzát, melyben van egy pár szem zöld buza is és azt mondja, hogy nem lehet ezt a munkát még beindítani. Az elvtársnak a hibájára felhívtam figyelmét. Az ő ingadozása rá-nyomta a bélyegét a további munkákra. Az ő magatartása ráragadt az egész vezetésre, Fésűs elvtárs, aki különben agrárproletár származású elsülyet, leitta magét, 2 nap volt a tsz-ben és 2 nap* a kocsmába, mig végül le kellett válta. i. Ilyen helyen ugy látom komoly hibák vannak, ha a párt nem megfelelően vezet. Javaslom a felsőbb irányítással kapcsolatban: A Megye bizottságtól kijött elvtársak me 0 adják a segitséget, konkrétan az oktatásra, a nyilvántartásra vonatkozóan. A szervezési munkánkhoz azonban kevés segitséget kapunk, gondolok itt arra, hogy egy na^yob feladat végrehajtásához a megyebizottság tcbb segitséget adna. En ^ávid elvtárssal eddig kétszer beszélgettem és ugy éreztem, hogy az ő útmutatásai erőt adtak a munkámhoz. Helyes lenne ha a vezető elvtársakkal ma^a a Dávid elvtárs többet i oglalkozna, megkönnyítené ezzel a mi munkánkat is. A T a nácesal kapcsolatosan: Sok instruktor jár ki, akik a területen nem adnak konkrét segitséget. Javaslom, hogy kevesebbszer menjenek ki az elvtársak, de konkrét se & itséget adjanak. Vad e lv társ. Türk eve. A területünkön nem elég ö é érvényesül a párt irányítása. Ez elsősorban abból adódik, hogy nem eléggé önálló maga a pártbizottság sem. A pártbizottság munkájába mindenki belekonktárkodik. Gondolok itt arra, mikor a felsőbb szer vektől jönnek ki instruktorok, nem jönnek be megbeszélni, hogy a pártbizottsággal, hogy a Tanács vonalán milyen feladatok megoldását akarják megvalósítani, hanem a pártbizottság megkerülésével történik ez meg. A répánkat fel tudtuk volna szedni, ha a felsőbb szervek nem avatkoznak bele, /Vállalati megbízottak/ A Megyebizottság munkatársai lejönnek, de nem adnak megfelelő segitséget. Kijön egy reszortos például és ráül e u y reszortos nyakára, addig az az elvtárs nem tud semmit csinálni, ahelyett hogy a jelentésben i<.e & néznék, hogy hogyan áll ez, vagy az a terület. Az elvtársak elmondták azt, hogy ez tapasztalható, a tcbbi pártbizottságok területén is, azonban ezt nem lehet általánosnak venni, van olyan elvtárs pl.' a V a dász elvtárs, aki ha kiigön az/LB-ről területi munkát is végez. •/.