MDP Szolnok Megyei Bizottsága (1954-től Végrehajtó Bizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1955. március 7. - 1955. május 9.

1955-04-11 - 1. Jelentés a bíróság és az ügyészség munkájáról. Melléklet: jelentés, kiegészítő jelentés, határozat - 2. Jelentés a Politikai Bizottság - falusi pártpolitikai munka megjavítására vonatkozó határozatának végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatokról. Melléklet: jelentés - 3. Előterjesztés fegyelmi ügyekben. Melléklet: előterjesztés - Szóbeli előterjesztés káderügyekben - Szóbeli javaslat járási és városi revíziós bizottsági tagokra - Szóbeli javaslat mezőgazdasági termelőszövetkezeti pártszervezetek megalakulásának engedélyezésére - Szóbeli bejelentés arról, hogy a megyében elterjedt a nyugati rádiók hallgatása

Zsemlye elvtárs: Az idő rövid volt a kivizsgálásra a végrehajtóbizottsági ülésig. A kivizsgálás adatok alapján történt ás ami a jelen­tésben le van szögezve, mind Írásban dokumentálható - megfelel a valóságnak. Igaz, hogy nem hallgattuk meg az elvtársakat, de miután rövid határidőt kaptunk a vágrehajtóbizottság! ülás napirendjére, nem tudtuk igy megvizsgálni a kárdást. Mezőtúr város esetében meg kell' azt mondani, hogy-az elvtársak javára szól az, hogy amikor kifogásoltuk, akik ezt elő.cászi­tetták - .szakmai,képzettság szempontjából nem megfelelők ­leváltották. Szutor Lajos ügyében hozott határozat január • 27-án volt ss az a hiba, hogy ugyan azon a végrehajtóbizottsági ülésen, amikor visszaadták a Szutor Lajosnak a házat, már a póthitel* kárelmet is beterjesztették.. Mielőtt a végrehajtó­bizottság döntött volna, már tudta, hogy visszakapja a hézatl Ennek érdekében további lépéseket is.teszünk, ugyanis vannak az ügyben érintett személyek, akik - ug^ látszik szervezetben készítették elő a kulákházak visszaadáéát, kát ügyvéd is szere­pel benne. Szolnok város esetében megfelel a valóságnak az, hogy'a lakás káj dolgozónak is ki lett utalva, akik nem fogadták el. Az egyik a m6gyei tanácsnál dolgozik és fariénak betegségére való tekin­tettel másik lakásba ka!^* 4- költözni. Szolnok város esetében mentségül kell felhozni azt is, hogy ^gv o"ivan lakás vissza­adására volt javaslat, amely nem volt jogos. Minden, fórum közbe­lepett ^s a -"áros ellenállt. Kunhegyes járásnál keveset vizsgáltak felül ás mágis ilyen sok hiba következett be, lehet, ha többet fci^í'zegáinak sokkai Fulyosabb ügyért + «rgyalnA-k ^ost a vágrehajtébizottsági ülésen, J u h á s z né e lvt ár snő Az emiitett hibákért súlyos falalősság terheli a végrehajtó­bizottságot és a VKG osztályt is. Nyilvánvaló ahhoz, hogy tömagas visszaadások bekövetkezhettek, hozzájárult az is, hogy sem a vágrehaj "tóbizottság, sem pedig az illetékes szak­osztály nem ellenőrizte megfelelően, hogy hogyan értelmezik . a -rendeletet és hogyan hajtják végre. Sőt még a KV márciusi határozata után S6m-vettünk az ellenőrzésre irányt. Éppen ezárt azt javaslom, hogy tarjesszük 'VB. elé a MT-nál is, hogy hol követtük.el a hibát, ás -alkalmazunk felelősségrevonást. Ugy Vadász, mint Papp elvtársak a legteljesebb mértékben egyetértenek a Központi Vezetőség határozatával, ez bizto­síték arra, és javaslom is, hogy a 3 dorgálást Írásbelire változtassuk át. Ahogyan az elvtársak hozzéálltak, gondolom, hogy az Írásbeli büntetés is a további munkában is figyelmez­tető lesz. A hibák elkövetéséhez hozzájárult az, hogy minden területen nyomást kaptak. Pl. olyan dolog előfordult a kun­hjgyesi járásban, hogy a tiszaroffi tanácselnökhelyettes nem volt hajlandó visszaadni az államosított házakat, err6 a já­rási ügyászság kiment Tiszaroffra és általános vizsgálatot folytattak, ás más címen.a Turiné ellen fegyelmi eljárást indítottak. Számtalan példa van rá> hogy'meg lettek félemlítve Több elvtárs felvetette - sajnos tanácsvezetők bele

Next

/
Thumbnails
Contents