MDP Szolnok Megyei Választmánya (1954-től Pártbizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1955. február 28. - 1955. október 7.
1955-02-28 - 1. Szóbeli beszámoló a Politikai Bizottság - falusi pártpolitikai munka megjavításáról szóló határozatáról, az abból eredő feladatokról - 2. Szóbeli beszámoló a tömegek között végzett pártpolitikai munka helyzetéről a megyei pártbizottság 1954. nov. 8-i határozata alapján - Szóbeli javaslat a megyei pártbizottság kiegészítésére kooptálás útján
Az irányításban lévő javulást mutatja az is, hogy az utóbbi időbon az agitáció nem csupán a napirenden lévő termelési és gazdasági feladatok megvalósítására mozgósít, hanem foglalkozik a külpolitikai kérdésekkel is. Bár nem mondhatjuk azt, hegy elég világosan magyarázzák a mai nemzetközi helyzetet, de azok a pártnapok, melyeket az utóbbi időben tartottunk a nemzetközi kérdéseket illetően, komoly javulást mutatnak ahhoz képest, hogy ezelőtt nem foglalkoztunk a nemzetközi kérdéssel* Pártszervezeteink, pártbizottságaink ma már tájékozottabbak a járás, a város dolgozóinak hangulatáról, problémáiról,és a tapasztalatokat figyelembevevő irányítják és szabják meg a pártszervezetek, az agitátorok, a népnevelők feladatait. A megyei pártVlzottsági ülés november 8-án megállapította többek között azt is, hogy az üzemi munkások között végzett politikai munka elhanyagolt és határozottan utasította a végrehajtóbizottságot a hiba kijavítására és a helyzet megváltozatására* Szerintünk ma már meg lehet állapítani, hogy a megyebizottsági ülés határozata alapján javult az üzemi munkások között végzett politikai munka* Ha a tanácsválasztások eredményeit nézzük, akkor megállapíthatjuk azt, hogy as ipari területeken - Szolnokon, Jászberényben, Töröksztmiklőson - azokban a szavazóhelyisógekben és szavazókörzetekben, ahol a munkások szavaztak a tanács jelöltjeire, ott volt a legkevesebb ellenszavazat, vagyis teljes egészében kiálltak a tanácsjelölt mellett* Másrészt mutatja az is, hogy az üzemi munkások között előbbre tudtunk menni a párt politikájának megmagyarázásában és az évi tervüket globálisan teljesítették. Mutatja a munkásosztály között végzett politikai munka javulását az is. hogy megváltozott bizonyos mértékben a munkások politikai hangulata és a felszabadulási verseny szinte robbanásszerűen bontakozott ki Szolnok megyében} hogy a munkások döntő többsége ma már lelkesen és eredményesen résztvesz ebben a versenyben, mely hazánk felszabadulásának lo. évfordulója tiszteletére folyik az üzemekben* Abban, hogy az üzemi munkások között a politikai hangulat bizonyos mértékben megváltozott, komoly szerepe van annak, hogy a megyei pártbizottság, de különösen a járási, városi pártbizottságok vezetői a munkások kősött pártnapokat, termelési értekezleteket, megbeszéléseket tartanak, ahol a munkások problémái felszínre kerülnek* Ennek alapján tudunk magyarázatot adni és a problémák, javaslatok alapján tudjuk irányítani a járás, város területén a tömegek között végzett politikai munkát* A megyei pártbizottság ezen tul határozottan megjelölte pártbizottságainknak, hegy a tömegszervezetek politikai munkájával, különösen a DISZ és az MHSSS agitációs munkájával többet foglalkozzanak és biztosítsák, hogy a DISZ és as MKDSZ a saját rétege között eredményesebb felvilágosító munkát folytasson* Véleményem szerint ezen a téren is előre tudtunk menni* Ezt bizonyltja as, hogy a tanácsválasztás előkészítésének utolsó szakaszában a DISZ és as MNDSZ a tömegszervezetek közül a legjobb munkát végezte* Bár ezzel nem azt mondom, hogy teljes egészében meg lehetünk elégedve a DISZ és az MhDSZ tanácsválasztás érdekében végzett munkájával, de a fiatalok között és az asszonyok között is több kisebb-nagyobb gyűléseket tartottak és magyarázták meg azt, hogy miért helyes az illetékes tanácsjelöltekre leadni a