MDP Szolnok Megyei Választmánya (1954-től Pártbizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1955. február 28. - 1955. október 7.

1955-02-28 - 1. Szóbeli beszámoló a Politikai Bizottság - falusi pártpolitikai munka megjavításáról szóló határozatáról, az abból eredő feladatokról - 2. Szóbeli beszámoló a tömegek között végzett pártpolitikai munka helyzetéről a megyei pártbizottság 1954. nov. 8-i határozata alapján - Szóbeli javaslat a megyei pártbizottság kiegészítésére kooptálás útján

szavazatot. Mozgósították az ifjúságot ás a nők zömét a tanács­választásokra. Megállapíthatjuk azt, hogy a DISZ ás az MNDSZ ma már egyre Inkább többet foglalkozik saját rétege, vagyis az if­júság és a nők problémáival. Több ifjúsági és nőgyülést tartot­tak. Kőnkért felvilágositő munkát végesnek azért, hogy a felsza­badulási munkaversenybe a nők és a fiatalok bekapcsolódjanak. Résztvett a DISZ és az MLDSZ a békealáirásgyüjtésben is és nem kisebb eredménnyel foglalkoznak a Nemzetközi Kőnap előkészítésé­vel. A többi tömegszervezet is támogatja a párt agitációs munká­ját. A megyei pártbizottság tömegek között végzett munkájá­nak határozatában előbbre tudtunk menni, azonban nem mondhatjuk azt, hogy a határozatot maradéktalanul végre tudtuk hajtani. Tannak lemaradások és ennek alapján szükséges, hogy a határozat végrehajtásával továbbra is foglalkozzon a megyei pártbizottság és az alsóbb pártszervezetek is. A határozat végrehajtásával kapcsolatban néhány konkrét hibáról és feladatról szeretnék beszélni. Bár kétségtelen, hogy az agitáció irányításában értünk el eredményt és Így javult az agitáció tartalma, de nem mondhatjuk azt, hogy ezzel teljes mér­tékben meg lenetünk elégedve, vagyis konkrétabb feladatnak kell tekinteni az agitációs munka megjavítását, tartalmának és szín­vonalának további emelését. Javasolnám néhány járási bizottság tapasztalata alap­ján is, hogy a további politikai agitációs munka során szilár­dítsák meg azt az agitációs hálózatot, amely kialakult a tanács­választás idején. Tudjuk, hogy a választás idején minden körzet­ben 3-lo aktivá, népnevelő végzett felvilágosító munkát. Ha eze­ket az aktívákat továbbra is ezekbe a körzetekbe küldjük ki, meg­bízzuk agitációs feladatokkal, kétségtelen, hogy elő fogják se­gíteni a tömegek felvilágosítását, mozgósítását. A választási munkában résztvett agitációs hadsereget nem tudtuk a választás után megfelelően mozgósítani. Szükséges­nek tartanánk és javasoljuk, hogy a megyei pártbizottság tűzze továbbra is feladatképpen a választott pártszervek vezetői elé, hogy rendszeresebben kapcsolódjanak be a tömegek között végzen­dő felvilágosító munkába. Nem egy helyen tapasztalható az, hegy visszakerültek az Íróasztal mellé az agitátorok és ma már lénye­gesen kevesebb időt töltenek kint a dolgozók között, mint a ta­nácsválasztás idején. A párt előtt álló általános feladatok megoldása érdeké­ben szükségesnek tartanánk felvetni azt. hogy ugy a megyei, mint a járási és városi párt-végrehajtőbizottságok rendszeresen ta­nulmányozzák a tömegek hangulatát, véleményét. Igaza van Váczi elvtársnak, hogy nem igényeljük eléggé a járási, városi párt­végrehajtőbizottságok tapasztalatát, Így azok is kevés jelzést adnak a megye felé. Több kérdésben nem vagyunk tájékozottak, nem ismerjük eléggé a járás, a város, a megye dolgozóinak, a dol­gozók különböző rétegeinek véleményét, álláspontját az egyes ha­tárosatokkal, a jelenlegi politikai helyzettel kapcsolatban. Törekedjünk jobban a tömegek véleményének megnyerésére és hasz­nosítsuk az agitációban ezeket a tapasztalatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents