Itt-Ott, 2002 (35. évfolyam, 1/137. szám)
2002 / 1. (137.) szám
OLVASÓNAPLÓ KERTÉSZ IMRE: SORSTALANSÁG Kovalszki Péter (Detroit, MI) Beismeréssel kezdem: magam is a Nobel-díj elnyerése után olvastam el Kertész Imre Sorstalanságát. Korábban A Kaddis egy meg nem született gyermekéit c. könyvének részleteit olvastam a Kortársban, illetve - hajói emlékszem egy 1998-ban - vele készült interjút valamelyik magyar napilapban. Nem mindennapi alkalom magyar író Nobel-díj as írásának olvashatása, ezért pusztán e lehetőség is indokolta kíváncsiságom. De a díjazás fogadtatása - amely a magyar napi sajtóban és kulturális-irodalmi (sőt, politikai) nyilvánosságban egyaránt megjelent - csak tovább erősítette ebbéli szándékom. így olvastam el az interneten, a Digitális Akadémia honlapjára is feltett írást. A történet Köves Gyuri, egy budapesti magyar zsidó kamasz „nagy utazásának” története - hogy kerül a deportáltak közé, hogy éli meg- és túl- Buchenwaldot, hogyan szabadul és tér haza egy év múltán. A történet önéletrajzi fogantatása nyilvánvaló. A Sorstalanság tehát egyféle, Goethe Wilhelm Meister-éhez vagy Thomas Mann Varázshegyéhez hasonló - Holokauszt-élményt feldolgozó - modern fejlődésregény. A történet egyesszám első személyben, napló formában kerül elbeszélésre, de Köves Gyuri gyakran idézi, mintegy „beszélteti” - vagy inkább hagyja beszélni - történetének társszereplőit is. A regény főhőse közvetlenül - egyféle tapasztalatlansággal, vagy naivitással, mondhatni rácsodálkozással - számol be élményeiről, mindennapjairól. Ezeket különösebben nem értelmezi, nem próbál előrevetíteni, várakozásait - ha voltak - naplójával (azaz velünk) nem közli, a szigorú időbeni linearitást semmi meg nem töri, - a történetbe reflexiók, értékítéletek, az események morális értelmezése nem keveredik. Ez a tizenötéves kamasz látása frissességének, közvetlenségének képzetét kelti. Ugyanakkor a helyzetek, részletek, események körülményes leírása, egyes aktuális nyelvi vagy értelmezési klisék alkalmazása (melyeket „otthonról” vitt magával, tehát természetszerűen jelen voltak Köves Gyuri tudatában) a szarkasztikus szemléltetés - akár ironikus távolságtartás-lehetőségét vetik fel. Én nem látok ellentmondást a szemlélet és a leírásmód között: úgy érzem, a stiláris megtörés inkább a Holokauszt-élmény nyelvi megjelenítésének, problematikusságának, „elbeszélhetetlenségének” bizonyítéka. Egyébként eddig Kertész ugyanígy megélhette utazását, illetve emlékezhetett később ekként élményeire - persze nem zárhatjuk ki a művész utólagos interpretatív megjelenítését sem. (Azt pedig végkép nem értem mikor a kritikusok Köves Gyuri „felkészületlenségéről”, értetlenségéről beszélnek. Ki lehetett felkészülve - otthoni élete alapján - arra, ami a koncentrációs táborokban várta?) Köves Gyuri végülis hazaér: egy alkalmi találkozás, majd idős rokonaival való beszélgetése során érzékeli, mennyire megoszthatatlanok, közvetíthetetlenek élményei - még az sem bizonyos, hogy ő megőrizheti majd emlékeit a mindennapi élet sodrában, a torzító emlékezés folyamatában. Kétszeresen is sorstalanságra ítéltetett tehát - a koncentrációs táborba hurcolása megfosztotta előéletétől, hazatérése után elveszítheti a nagy utazás emlékeit. Hadd idézzem a regény utolsó sorait: „De hát ne túlozzunk, hisz épp ez a bökkenő, itt vagyok, sjól tudom,, minden érvét elfogadok, azon az áron, hogy élnem lehet. Igen, ahogy körülnéztem, ezen a szelíd, alkonyati téren, ezen a viharvert s mégis ezer ígérettel teli utcán, máris éreztem, mint növekszik, mint gyülemlik bennem a készség: folytatni fogom folytathatatlan életemet. Anyám vár s bizonyára igen megörvend majd nékem, szegény. Emlékszem, valaha az volt a terve, hogy mérnök, orvos vagy valami efféle legyek. így is lesz minden bizonnyal, úgy, amint kívánja; nincs oly képtelenség, amit ne élnék át természetesen, s utamon, máris tudom, ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda, a boldogság. Hisz még ott, a kémények mellett is volt a kínok szünetében valami, ami a boldogsághoz hasonlított. Mindenki csak a viszontagságokról, „a borzalmakról” kérdez: holott az én számomra tán ez az élmény marad a legemlékezetesebb. Igen, erről kéne, a koncentrációs táborok boldogságáról beszélnek nékik legközelebb, ha majd kérdik. Ha ugyan kérdik. S hacsak magam is el nem felejtem. ” Végülis Köves Gyurit sortalanságától Kertész Imre Sorstalansága váltotta meg, végérvényesen és egyértelműen. Aminthogy biztosította Kertész Imre maradandó helyét az egyetemes mellett a magyar irodalmi 54 ITT-OTT 35. évf. (2002-2003), 1. (137.) SZÁM
