Itt-Ott, 2002 (35. évfolyam, 1/137. szám)
2002 / 1. (137.) szám
lasztani őket. De már rögtön kezdődnek szövődni a barátságok (a tábor végén mindenki azért sír, mert el kell válni egymástól). 135 diák és 10 tanár kísérő három 45-ös csoportra van osztva. A 45-ös csoportok (Zrínyi, Rákóczi, Bethlen) három külön helyen kezdik a tábor programját, a következő városokban: Pécsett, Kecskeméten és Pannonhalmán. A több mint 1000 éves Pannonhalmi Apátság falain belül, illetve a Bencés Kollégiumban szálltak meg a résztvevők. Innen utaztak Szombathelyre, Kőszegre, Sopronba, Nagycenkre (Széchenyi Nagycenki kastély), és Győrbe. Kecskeméten az ottani Piarista Gimnázium tanárai remekelnek a jobbnál jobb programokkal, bemutatva Ópusztaszert, Eger várát, Bugaci pusztát és Kecskemét városát. Pécsett a következő programpontok szerepeltek: Pécs és múzeumai (Zsolnay, Csontváry és Bányamúzeum), képtárai, Siklósivár, Tihanyi Apátság (Balaton), Szigetvár és Mohács. Sok helyen országgyűlési képviselők, püspökök, polgármesterek fogadják őket. Ez által is bemutatjuk a résztvevőknek fontosságukat és hogy első osztályú polgárok. Reggel fél héttől este 11-ig tart a foglalkozás. Még reggeli és vacsora a kollégiumokban van felszolgálva - addig az ebéd leginkább az úton előre kialkudott különböző vendéglőkben van hideg csomagként elfogyasztva. Amilyen történelmi előadást hallgatnak aznap - még kirándulás is pótolja az információt. Például a reformáció és Rákóczi korszakokat tanulva - Kecskeméten vannak és Egerbe kirándulnak. A török idők jellegzetességeit a Pécsi csoport veszi át. A honfoglalás korszakához tartozik Ópusztaszer megtekintése. Három napig maradnak egy-egy helyen, a negyedik nap az egész tábor találkozik szintén egy jellegzetes helyen és forgószínpad szerűen váltanak. Bepillantások a Rákóczi tábor élményeiből Egy kárpátaljai 15 éves fiú, a neve Ádám, az első 9 nap alatt alig szólal meg. A csoportvezetők szomorúan mesélik, hogy nem tudják miért ilyen csendes és zárkózott. Az egyik este egy „Ki mit tud” előadás közben sokan szavalnak, énekelnek és szerepelnek. Azt est vége felé Ádám szerényen megkérdezi: szerepelhet-e ő is valamivel? Természetesen - mondja a programvezető. Ádám kiáll és egy 10 perces előadást tart Bethlen Gábor életéről, annyira részletesen, hogy mindenkit lenyűgöz. Óriási taps és öröm: a vezetők csak bámulják tudását, előadó képességét. Ettől kezdve ő lett az egyik legbeszédesebb diák. Este külön foglalkozás lett a cipőjavítás. Az erdélyi lányok kitanulták ezt a mesterséget: cipőragasztót, tűt, cérnát hoztak, hogy esténként rendbe szedjék azt az egy pár cipőt, amelyben legtöbbje végig csinálta a tábor programjához tartozó sétákat. Egy szó, egy panasz se volt soha, csak utólag tuduk meg, hogy jónéhányan egy pár cipőben jártak az egész tábor alatt. Az egyik legfiatalabb résztvevő ismét egy kárpátaljai Aknaszlatináról, 13 éves leány volt, aki csak kilenc évesnek látszott, kisnövésű volt. Egy alkalommal megkérdeztem tőle: mit mesél majd édesanyjának, hogy mi volt a legkedvesebb tábori élménye? Ő csak szomorúan mosolygott és így válaszolt: „az édesanyám 4 éves koromban az üvegért (italért) elhagyott. Azóta a nagymamám nevel. Most érzem végre, hogy valahova tartozom: vannak testvéreim és gondviselőim, és úgy érzem nem leszek többé egyedül ebben az életben.” A mozgótábor célja, hogy: öntudatukban, magyarságismeretben megerősödve és sok barátságot kötve térjenek vissza otthonukba, azzal a tudattal, hogy vannak olyanok külföldön, akik törődnek velük. Ennek a munkának most már gyümölcse van. A végső üzenet a fiatalokhoz ennyi: vigyék tovább ezt a szeretetlángot, amit kaptak a külföldi magyar adakozóktól és a tábor szervezőitől, és majd amikor visszatérnek otthonukba, tegyenek jót közösségükben. A tábor végén ez megragadja őket. Már a tábor hatásának lehet köszönni (csak egy példát idézve), hogy a Felvidéken van egy ifjúsági kórus (Bárkanagymegyeren), egy irodalmi színjátszó csoport Feketenyekén (Csemadok keretén belül), Délvidéken még egy cserkészcsapat (Nagybecskereken) alakult múlt évben, és hogy Erdélyben több ifjúsági csoport keletkezett. Az egyik marosvásárhelyi résztvevő azzal indult vissza, hogy már évek óta bánta azt, hogy városukban nincs egy magyar öregotthon; most tudatosodott benne az, hogy ezt élete céljává teszi. A kilenc év munkájának komoly visszhangja van: most már több mint 1,300 határon túl élő magyar fiatal végezte el a programot. A tábor utolsó napjában előadást tartott az összes résztvevőnek a feketenyéki irodalmi színpad. Csadi Zoltán, aki 2000-ben végezte a tábort, hazament és megalapította ezt a csoportot, amely az egész környéknek kulturális programot mutat be. Műsoruk az ezeréves magyar történelem jeles eseményeit meséli el zenés énekkórussal, tánccal és prózával. A szereplők 46 ITT-OTT 35. évf. (2002-2003), 1. (137.) SZÁM
