Itt-Ott, 2002 (35. évfolyam, 1/137. szám)
2002 / 1. (137.) szám
harmincán voltak, minden korosztályt képviselve Feketenyék és környékéről. Zoltán szerint: „Minden érző ember életében meghatározó jelentősége van a szülőföldnek, ahol őseink éltek, szülők, nagyszülők, dédapáink, ükanyáink és a múltnak, amelyből táplálkozva építjük a jövőnket, formáljuk a jelenünket. Miután elvégeztem a tábort, úgy éreztem, hogy a táborból hazahozott élményeket, emlékeket, emberszeretetet nem szabad megtartanom, hanem tovább kell adnom a fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.” Az idén Erdélyben, Szlovákiában, Kárpátalján és Vajdaságban pályázat alapján választottuk a résztvevőket. A legnagyobb örömünkre a referensek, akik végzik a pályázatok meghirdetését és kiértékelését, már mind a tábor neveltjei. A gyergyói referens, András Szabolcs, aki 1996-ban végezte a tábort, most már Gyergyószentmiklóson tanár, és nemcsak hogy a pályázatokat szervezi, de megírja azt is, amikor komoly szükség van anyagi segélyre. A környéki szegény munkanélküli családok gyerekeinek napi meleg étkezést szervez, természetesen a Rákóczi Alapítvány anyagi segítségével. A tábor utolsó négy napjára az összes résztvevő Budapestre megy, ahol az idén Csillebércen elszállásolva, ahonnan aztán megnézték a Várat és múzeumait, a Városligetet, a Hősök terét, a Nemzeti Múzeumot, a Csodák Palotáját, és a fénypontja a Budapesti látogatásnak a Parlament megtekintése a Szent Koronával. A záróünnepségre meghívtuk mind az amerikai és a kanadai nagykövetet, sajnos az amerikai Nancy Goodman Brínker városon kívül volt, ellenben a kanadai nagykövet asszony, Marta Moszczenska velünk tartott egész nap. 2002. július 14-re esett az immár kilencedik Magyarságismereti Mozgótábor záróünnepsége. A Dunán egy sétahajón izgatottan nyüzsögtek a fiatalok ezen a verőfényes vasárnap délután, ahol több mint 135 határon túl élő magyar diák, 10 tanári kísérő, előadók, vendégek és támogatók ünnepelték a kilencedik tábor sikerét. Sütött a nap és gitár mellett énekeltek, egy csoport népitáncot járt. A többiek társalogtak, fényképezték a gyönyörű budapesti látképet, és címeket cseréltek. Ma örültek annak, hogy még együtt lehetnek, nem gondolván a szomorú búcsúra, amely már másnap következik. Az esti záróünnepségen a fiatalok csodálatosan szerepeltek: énekeltek, szavaltak, népmeséket adtak elő, szavalókórusokat alkottak. Július 15-én könnyes szemmel vettek búcsút egymástól a fiatalok a budai hegyekben, ígérve, hogy kapcsolataik és szép emlékeik mindig megmaradnak. A négy busz négy irányba indult visszavinni a résztvevőket otthonaikba. Köszönettel adózunk a résztvevők nevében minden kanadai illetve amerikai adakozónak, akik lehetővé tették, hogy ismét 135 határon túli magyar diáknak egy életre szóló élményt nyújtottak. Néhány szót még a költségekről Az 1980-as évek alatt a Rákóczi Alapítvány évi költségvetése 12,000-13,000 kanadai dollár volt. 1994 óta ez a költségvetés felülmúlta a 120,000 dollárt. Tizenkét és félmillió forintot viszünk Magyarországra évente. Eleinte az Alapítvány vitte a tábort, most már a tábor viszi az Alapítvány munkáját előre. Minden évben minden résztvevő levelet ír minden sponzornak. A sponzorok száma is hála Istennek évről évre növekedik. Úgy érezzük, ha az adakozó látja, hogy mire megy az adomány és látja azt, hogy mennyire nagy hatással van ez az élmény egy határon túl élő magyar fiatalra, akkor szívesen ad és terjeszti ezt a munkát a baráti körén belül. A tábor elvégzése után, minden résztvevő beletartozik a Rákóczi Családi Körbe. Már ismerjük ezeket a fiatalokat - biztosítjuk őket arról, hogy sohasem maradnak egyedül, akármi történik szűk családi körükben. Amiután bekerülnek egyetemre, felsőfokú iskolába, támogatást nyújtunk, 25 ösztöndíjat osztottunk ki az idén (2002). Gyergyószentmiklóson támogatunk egy iskola étkeztetési programot, olyan diákoknak, akiknek szülei nem képesek ellátni gyermekeiket, munkanélküliség vagy betegség okaiból. Ezt a programot már egy ottani tanár szervezi, aki a Magyarságismereti Mozgótáborban vett részt 1996-ban, mint diák. Beszámolómat egy résztvevő, - Kádár Beáta, Kézdivásárhely szavaival zárom - aki kifejezi azt, hogy hosszú távon milyen hatással van ez a munka a határon túl élő magyar fiatalokra. „Hogy mit adott a tábor nekem? Sokat, nagyon sokat, megtanultunk egyek lenni, megtanultuk, hogy mi az, hogy magyarság, éreztük, hogy magyarok vagyunk és hogy otthon vagyunk az áldott Hazában. Ezt a tábort nem lehet leírni, ezt minden örömével, meglepetésével, váratlan fordulataival át kell élni és akkor egy életen át hálásnak kell lenni azoknak, akikből szintén nem fogyott ki az emberek iránt való szeretet. Ha egyszer valaki a Rákóczi Családi Kör tagja lesz érez egy biztos ITT-OTT 35. évf. (2002-2003), 1. (137.) SZÁM 47
