Itt-Ott, 2002 (35. évfolyam, 1/137. szám)

2002 / 1. (137.) szám

rendűségi érzésnek és önlebecsülésnek. A komolyan „demokratikus patriotizmus” érlelődhet az ellenzéki pártok együttműködésében.

(2) Mondanivalóm második része a nyugati magyarságjövőjéről, problémáiról, nehézségeiről szólni. Alaptételként, mint csak bennünket érintő tézist említem a mi sajátos helyzetünket. Közhely, hogy minden harmadik magyar a nemzetállam határain kívül él. Ahogy azonban a gyakori ismétlés nem teszi igazzá a valótlan állítást, épp úgy nem érvényteleníti a valós tényeket sem. A határon túli magyarsághoz, a nemzet egyharmadához a nyugati szórványban élő magyarok is hozzátartoznak, annak lényeges részét képezik. Egy fontos politikai különbségtétellel: mi ugyanis nem alkotunk nemzeti kisebbséget. Bevándorlók vagyunk, akiket semmi sem jogosít nagyobb autonómiára a befogadó országon belül, mint arra, hogy magyarságunkhoz ragaszkodjunk, hogy a befogadó országnak járó állampolgári hűség mellett megőrizzük sajátos magyar kulturális örökségünket, nemzeti szokásainkat, hagyományainkat.

Ami azonban politikailag a legmeghatározóbb, az az, hogy bármily intenzitással is éljük meg a magyarsághoz való tartozásunkat, azzal azonosítva magunkat, a befogadó ország sohasem élhet azzal a gyanúval, hogy területi vagy bármiféle egyéb veszélyt jelentünk az adott nemzeti társadalomra. így hát, ha olykor találkozunk is kedvezőtlen előítélettel, ötödik hadoszlopot senki sem lát bennünk.

Ugyanakkor, az érem másik oldalát nézve, a nyugati magyarság nincs úgy önvédelemre kényszerítve, mint például a felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, vagy a vajdasági magyarság, magában rejtve az elkényelmesedés és az egymásért való felelősség elvi síkra való terelésének veszélyét. Az egyéni magyart Nyugaton nem köti össze az egy tömbben élők társadalmi kohéziója, így hát a magyarsághoz fűződő kapcsolataink megőrzésében és terjesztésében a magyar intézményeknek van nagy szerepük, kiemelten is az egyházaknak és a lelkészeknek.

Ha a kivándorlási hullámok bármelyikét is vesszük figyelembe az 1861 és 1910 közötti vagy 1918-1948 időszakát, végül az 1956 utánit - világossá válik, hogy bár számos egyesület és mozgalom volt képes bizonyos részfeladatok megoldására, de egyedül és kizárólag a magyar egyházközösségek és lelkészek képezték azt a hálózatot, amelyre országhatároktól függetlenül, a legkülönbözőbb problémák megoldásában mindig számítani lehetett. A magyar egyházak nyugaton pótolhatatlan és meghatározó szerepet töltenek be nemcsak a hitéletben, hanem a magyar nemzeti közösségek önazonosságának megőrzésében és a sajátosan magyar kultúra megélésében.

Ezen rövid élőbeszéd után, vázlatos képet igyekszem nyújtani a nyugati magyarság helyzetéről, érintve a jövő lehetőségeit. A kilencvenes években bekövetkezett rendszerváltó történelmi fordulat után a nyugati világban élő magyarság bizonyos identitás zavarba került: a magyarországi átalakulás és demokratikus jogállam intézményeinek kiépülése, valamint a korábban tilalmas politikai és szellemi értékek szabad érvényesülésének lehetősége mintha megfosztotta volna korábbi történelmi mandátumától az emigrációt.

Mindehhez az is hozzájárult, hogy azok az emigráns személyiségek, akik évtizedeken keresztül sok áldozatvállalással szervezték a nyugati magyarok mozgalmait és vezették intézményeit, idős korba kerültek, közülük sokan hazatértek. A fiatal generációk, a második és főként a harmadik nyugati nemzedék pedig az élet természetes rendjének megfelelően jórészt asszimilálódott azokba a társadalmakba és kultúrákba, amelyek szüleiket befogadták az 1944,1948 és 1956 nagy emigrációs hullámai után.

A nyugati világ magyarsága létszámát és intézményi erejét tekintve egyaránt megfogyatkozott a kilencvenes évek során. A mai helyzet az, hogy jelentősen csökkent a magyarok száma az Egyesült Államokban. 2000-ben 181,060-nal kevesebb magyart számláltak meg az Államokban, mint 10 évvel korábban. Míg 1990- ben 1,579.784 személy vallotta magát magyar származásúnak, 2000-re ez a létszám 1,398.724-re esett vissza, ami 11.5% fogyatkozást jelent. Hasonlóan fogyóban az Angliában, pontosabban az Egyesült Királyságban élő, általában 25,000-re taksált magyarok száma. Miután az országban nemzeti hovatartozást kimutató népszámlálás nincs, csak saját statisztikára, vagy találgatásra szorítkozhatunk. Örülhetünk ha 15 ezren vagyunk.

Az egykori emigráció mai magyar nyugati közösségek - azonban, ha fogyatkozó létszámban is, de élnek tovább. Egy közösség súlyát, befolyását nemcsak létszámában lehet lemérni. A nyugati magyarságnak a kilencvenes években is tekintélye és politikai-kulturális befolyása volt, a befogadó országok társadalmaiban is. A nyugati világban élő magyarok, avagy magyar származásúak között imponáló számban találhatók tekintélyes politikusok (például az amerikai George Pataki és Tom Lantos, a francia Nicolas Sárközy és az angol

ITT-OTT 35. évf. (2002-2003), 1. (137.) SZÁM 35