Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)

2001 / 2. (136.) szám

ben és más kanadai városokban. Ugyanezt tapasztaltam Venezuelában és Brazíliában a magyar közösségekben, ahová több mint tíz évvel ezelőtt volt alkalmam ellátogatni családommal. Ott is 56-os magyarok ezreinek leszármazottjai táncolnak és cserkészkednek... És a világ tele van olyan közösségekkel, ahol magyarok új otthonra találtak 1956 után.

Én 27 éves vagyok, tudomásom szerint az úgynevezett "X-Generációhoz" tartozom. Mi nem voltunk az 56-os forradalom harcosai vagy szemtanúi, csak a nagyszülőinktől, szüléinktől, rokonoktól és idősebb barátoktól hallhattuk a történeteket, azokat a borzasztó pillanatokat amikor pincében, a nagy sötétben szüleim gyermekként hallgatták a puskaropogást, az ágyúlövéseket, érezték a föld dörgését és talán a saját, fiatal életüket féltették.

Mindez és az 56-os forradalom számunkra, az XGeneráció számára már történelem. De azt mondhatjuk és valljuk, hogy büszkék vagyunk erre a magyar forradalomra. Büszkék vagyunk, hogy Magyarország volt az első szovjet elnyomás alá került ország Közép Európa szívében, amelyik megmutatta, hogy szembe lehet szállni az elnyomóval, a nyomasztó, fojtogató élet alól való felszabadulás érdekében. Büszkék vagyunk arra, hogy elődeink összefogtak, fegyvert vettek kezükbe. Büszkék vagyunk a bátor, fiatal magyarokra akik tüntettek Budapesten, és az egész világ figyelmét Magyarország és hősies harca felé fordították.

A történelemből tudjuk azt is, hogy az Egyesült

A legifjabbak szavalóversenye (Reménység tó - 2001)

Államok - a mi amerikai magyar generációnk szülőhazája - nem nyújtotta ki az ígért segítő kezet Magyarország felé 1956 októberében. Bár hallottunk az okokról, és ifjú felnőtt fejjel már ismerve Amerika nehéz nemzetközi politikai szerepét, megértjük, de mégis - mi is sajnáljuk a mulasztást.

Elismert tény, hogy a későbbiekben aztán az Egyesült Államoknak nagy szerepe volt a szovjet rendszer széthullásában, melynek hatására a 90-es évek elejére Kelet Európa országainak többsége a demokrácia útjára léphetett. Ebben a folyamatban nem szabad elfelejteni az 1956-os magyar forradalmat, mely több keleteurópai ország népének, köztük természetesen a magyaroknak is, bátorságot adott a rendszerrel való szembeszállásra. Ezek a belső ellenállások is nagyban hozzájárultak a szovjet rendszer gyengítéséhez. Magyarország számára ez a folyamat 1992-ben tetőzött, amikor a szovjet csapatok kivonultak Magyarországról. Igaz, hogy maguk után hagytak lerobbant laktanyákat és egy megtépázott országot, de távozásukkal véglegesen lezárult az a korszak a hazai és a külföldi magyarság életében egyaránt, melyben az 56-os forradalom és az azt követő 30 egynéhány politikailag küzdelmes év aktív szerepet játszott.

Új korszak kezdődött a magyarok számára mindenhol - határon belül és túl. Mit jelent ez nekünk, a nemrég felnőttsorba került amerikai magyaroknak? Talán kevésbé kell aggódnunk, tevékenykednünk Magyarországért politikailag olyan formában, mint elődeinknek kellett tenni a rendszerváltás előtt. Ugyanakkor mindinkább magyar nyelvünk, kultúránk megőrzésén és továbbadásán kell törekednünk gyermekeink s majd unokáink felé. Én úgy érzem, hogy ez a törekvés valójában egy mozgalom, melyben benne van (új értelmezésben) az 56-os forradalmi eszme is. Ennek a mai mozgalmunknak már nem jellemzője a véres harc, - de küzdelem, áldozat és kötelességtudat mindenképpen. S ahogy az 1956-os forradalomnak is voltak szószólói és önfeláldozó köznapi harcosai, úgy a mi mai mozgalmunkban különböző módon lehet résztvenni. Lehet szőkébb családon belül, a közösségen belül, itt Passaic környékén magyar iskola, cserkészet, kórus, egyház, múzeum égisze alatt munkálkoldni a nyelv, a kultúra megmaradásáért és továbbadásáért. Tágabb, New York környéki magyar közösségi szinten be lehet kapcsolódni a magyar újság, rádió, TV adás, tánccsoport, színház tevékenységébe, hozzá lehet járulni fejlődésükhöz ki-ki tehetsége, hozzáértése és idejéhez mérten.

40 ITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM