Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)
2001 / 2. (136.) szám
Vannak, - ezek közé a szerencsések közé sorolhatom magamat is, - akiknek meg van a lehetőségük a magyar közösségen túl az amerikai társadalomhoz is eljuttatni, bemutatni a magyar kultúrát. Szüleimmel, nővéremmel és most már beleértve kanadai-magyar feleségemet is - a magyar népi zene és tánckultúra megőrzésével és bemutatásával foglalatoskodunk, a magyar közösségen belül és kifelé is, mi ezt szeretjük csinálni és közel áll a szívünkhöz. Nagyon sok pozitív élményem van a magyar kultúra iránti szeretet terén nem-magyarok körében. Csak egy-két szőkébb példát szeretnék ezzel kapcsolatban megemlíteni. Rendszeresen tartunk a New York-i Magyar Házban Táncházat, ahol a táncosoknak több mint 50 százaléka nem magyar, de szeretik és értékelik magyar kultúránkat - és ezt szívesen meg is osztjuk velük, és örülünk érdeklődésüknek. Találkoztam amerikaiakkal, akik megtanultak magyarul beszélni, mert egyszerűen érdekli őket a magyar nyelv és kultúra. Jól tudjuk azt is, hogy a Passaic-i magyar múzeumban rendszeresen előfordulnak nem magyarok, - mert tetszik nekik, amit a magyarok tudnak alkotni! A mi amerikai-magyar generációnk magyarságát megtartó mozgalmának nehéz a feladata. Lesznek házasságok, ahol csak angolul értik meg egymást a házastársak. A gyerek nevelés is nagy feladat lesz, ügyesen és okosan kell intézni a dolgokat, ha a szülő magyar nyelvre akarja tanítani a gyerekét. Sokan magunk is jobban beszélünk angolul mint magyarul - őszintén szólva sokszor erőltetni kell magunkat a magyar szóra. Mindennapi életünk, kenyérkereső munkánk nem ad elegendő időt, hogy megfelelően eleget tegyünk kitűzött feladatainknak. Mindemellett az átlag amerikai sok esetben nem is érti, hogy miért tartjuk mindezt fontosnak, miért áldozunk minderre annyi időt, "miről is szólunk" tulajdonképpen? Hogyan bámulnak az emberek, amikor a Mc- Donalds-ba bevonul egy egész magyar egyenruhás cserkész csapat, vagy amikor a New York-i subwayn egy magyar népviseletes tánccsoport utazik? Vagy hogyan magyarázzuk meg főnökeinknek, hogy szabad napot kérünk péntekre, mert a cserkészekkel portyára indulunk, vagy a kontinens túlsó felére kell utaznunk magyar zenét játszani, vagy szabadságunkat Magyarországon akarjuk tölteni, mégcsak nem is turistáskodással, hanem egy néptánctáborban Jászberényben, sőt mi több, valahol Erdélyben, ami számukre "TRANSYLVANIA - Drakula Country"! Vagy hogyan mondjuk meg amerikai barátainknak, hogy nem tudunk velük moziba menni, mert táncpróba van... Egyszóval, hogyan egyeztessük össze magyar életünket az amerikaival úgy, hogy mindkét vonalon meg tudjuk állni a helyünket és amerikai barátaink, ismeretségünk körében, munkahelyünkön, az iskolában, lakóhelyünkön, ne tartsanak különcnek. Az amerikai élet követelményeinek is eleget kell tenni, melyhez hozzátartozik, főleg a fiatalok számára, az élethez való szimpatikus hozzáállás. Az aggodalom, hogy hogyan fogunk tudni eleget tenni magyarságunkat tovább éltető feladatainknak, eloszlik, vagy legalábbis enyhül és inkább felbátorít, amikor körülnézek itt a teremben és látom a szüleim, s azok szüleinek generációját. Tudom, hogy Nektek is meg kellett harcolnotok azért, hogy mi, a közösség mai fiataljai magyarul tudjunk beszélni, és harmonikusan együtt is akarjuk, és tudjunk élni magyarságunkkal. Felnevelésünk során Ti is a mienkhez hasonló gondokkal állhattatok szemben, hasonló aggodalmaitok lehettek és a Ti dolgotok sem volt könnyű. Megvívtátok a magatok 56-os harcát ilyen értelemben is. Szeretnénk átvenni Tőletek, akikben közvetlenül él az 56-os forradalmi lélek és érzés, sziklaerős magyar jellemeteket magunkba átplántálni és gyermekeinknek és környezetünknek majd átadni olyan lelkesedéssel és odaadással, ahogyan Ti teszitek most. Az én szememben Ti is egy kitartó, a magyarságot megőrző mozgalom harcosai vagytok, mint az 56-osok. Éppen ezért, ha a majdani magyar közösség tartja itt 56-os megemlékezését, a legendává vált nevek, mint Maiéter, Mindszenty és Nagy után fel kell csendüljenek azoknak nevei is, akik a mi helyi amerikaimagyar mozgalmunkat küzdik és segítik itt Passaicon. Bodnár, Felsővállyi, Hajdú-Német, Hámos, Károly, Kerekes, Keresztes, Kerkay, Kertész, Király, Kormann, Lendvai, Lippóczy, Magyar, Marshall, Mattyasofszky, Mustos, Pándi, Radios, Sándor, Vajtay, Vamossy, és még sorolhatnánk tovább! Néhány héttel ezelőtt olyan események történtek csupán egy pár mérföldre innen, hogy az én generációm életében először bizonytalanná vált abban, hogy itt Amerikában valóban szabadon lehet-e élni. Az 56- os forradalom ebben is vigaszul, bíztató például szolgálhat - hogy a szabadságért, megmaradásért küzdeni és szenvedni kell, de érdemes, mert kitartással biztos a győzelem. Fiatalok! Azt hiszem, mindabból, amit elmondtam látható, hogy generációnk, amerikai-magyarként és ITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM 41
