Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)
2001 / 2. (136.) szám
1___i. tyinnal nem megnyugatóak. De ami még aggasztóbb az, hogy az amerikai NGO-világ is nagy lelkesedéssel üdvözli az amerikai-orosz közeledést. Nagy dupla ünnepséget rendezett a híres Yale egyetem a moszkvai Amerikai egyetemmel New Yorkban és Washingtonban október első felében. A nagy felhajtású "gala concert"-et a New York-i "Lincoln Centerében és a washingtoni francia követségen rendezték meg október 8- án és 16-án, a moszkvai zenekar Constantine Orbelian vezénylése alatt és a Yale Alumni kórus és a Yale Symphony zenekar közös fellépésével. E sznob eseményt már úgy hirdették, hogy "Oroszország és az Egyesült Államok közös erőfeszítéssel veszik fel a harcot a nemzetközi terrorizmussal szemben." Ennek jeléül a koncert-rendezvény azzal a hangzatos címmel hirdette magát, hogy "Oroszország és Amerika Vállvetve Együtt: Szt. Pétervárad és Yale egyetemnek a 300-ik születésnapja." Nekünk magyaroknak nem lehet és nem szabad lenyelni ezt a szemfényvesztő maszlagot. És itt nem számít, hogy ezt Moszkva vagy Washington hangoztatja, vagy mindkettő. A csecsének sorsáért érdemes kiállni: árva de hős nép amely nagy túlerővel, egy kegyetlen nagyhatalommal küzd megmaradásáért. Három fő feladatot kell elvégezzünk segítségükre. Elsősorban kinyilvánítani erkölcsi szolidaritásunkat küzdelmükkel írásainkkal, leveleinkkel, tüntetéseinkkel. Másodsorban, a saját népünket és az elérhető világot kell felvilágosítani a csecsen sorsról. És harmadsorban, gyűjtésekkel kell támogatni a csecsen menekülteket Ingushetiában és Grúziában. Éljen a csecsen-magyar barátság! □ A NŐ AZ AMERIKAI ÉS A MAGYAR TÁRSADALOMBAN Cseh Tibor (Midland Park, NJ) Az Interneten elszaporodott magyar villámposta lapoknak, vagy listáknak egyre nagyobb zsivajából sajnos a magyar népnek vajmi kevés haszna van, ha ugyan kára nem származik belőle. Ezek a listák híveket toboroznak valamilyen tetszetős és bizonyos csoportoknál népszerű politikai jelszó - legyen az "balra tarts!" vagy "jobbra hajts!" - szent és sérthetetlen zászlai alatt fejtik ki kölcsönös lehülyézésüket és gorombaságokat cserélnek. Egyikük sem foglalkozik a magyar nemzet érdekeinek védelmével, nem szereznek külföldi kapcsolatokat, nagyon ritkán tiltakoznak, vagy megköszönnek valamilyen gesztust. Amivel napjaikat, hónapjaikat és éveiket töltik, az személyes perlekedés sokszor alpári hangon, sőt gyakran a pesti utca kommunizmusból átörökölt durva hangnemétől és ocsmány szavaitól sem riadnak vissza. Szinte felüdülést jelent olyan listákat megtekinteni, mint az erdélyi vagy csángó villámpostaújság, ahol a cselekvés és a cselekvési vágy minduntalanjelentkezik. A Hungarian Lobby, messze kiemelkedik ebből a hangzavarból, hetente kibocsátott akció felhívásaival, melyeket híveinek több ezres táborához intéz és egy megadott mintalevélhez hasonló szövegű levél megírására és elküldésére biztat bizonyos személyekhez, akik a napi nemzetközi hírekben szerepelnek. Az egyénileg szerkesztett levélminták közösségi kidolgozása és előre felállított stratégiába beillesztése lehetne ennek a listának egy hasznos fejlődési fokozata. A magyar Internet listák jó alkalmat nyújtanak társadalmunk tüneteinek, megoldatlan kríziseinek tanulmányozására. Alkalmat nyújtott erre az új amerikai nagykövet kinevezése Budapestre. Kiderült ugyanis, hogy az új nagykövet nő, Nancy Goodman Blinker. Az egyik listán több megjegyzés hangzott el arra vonatkozólag, hogy Amerika jelentéktelen országocskának ítéli meg Magyarországot, mert a nagyköveti állásra csak egy nőt nevezett ki. Ez a mondat jellemző és hangzatos kiszólása annak a fölényes "macho" arroganciának, amely még mindig annyira népszerű sokfelé a világon, sajnos a mi hazánkban is. Ez a lebecsülő beállítás a múltban gyökerezik, amikor a patriarkális társadalomban a nő kiszolgáltatott eszköze volt urának és parancsolójának. Számos országban, Afrikában és Ázsiában, a nők ma is alárendelt és megalázó körülmények között élnek. Ezeket az országokat (fundamentalista muzulmán országokat, egyes afrikai törzsi civilizációs szinten élő népeket) javarészt civilizációs szakadékok választják el az európai és amerikai kulturális zónától. Az ő sorsuk javulásáért nemzetközi emberjogi szervezetek csupán szívós küzdelem árán és igen lassú ütemben képesek szerény eredményeket felmutatni. Most, az afgán háború kitörése óta naponta láthattuk Afganisztán városainak utcáin a szerencsétlen, tetőtől-tálpig gyolcsba burkolt nőket, akiknek csak a szemük látszik ki a kendő alól. S ha véletlenül lecsúszik az orruk alá, az úgy nevezett vallási rendőrök mindenki szemeláttára ütlegelik őket. ITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM 27 i
