Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)
2001 / 2. (136.) szám
csak unitárius teológusok számára, hanem reformátusoknak s evangélikusoknak egyaránt. (Úgy tudom, a mi társaságunkból csak Lauer Edit és én adakozunk rendszeresen erre a célra.) így ír nekem Leon Hopper nyugalmazott lelkipásztor, a Partner Church Council kincstárosa, aki magyarul tanul, s minden nyarát Erdélyben tölti azzal, hogy magyar gyermekeket tanít önkéntes munkával angolul. Dear Dr. Éltető Nancy Haldeman of the Unitarian Universalist Fellowship of Corvallis has just sent me a copy of the text of the sermon you delivered there last March. I deeply appreciated receiving it. Nancy also wrote that you had suffered a stroke which has brought some disability. I write to you now with deep concern and all good wishes in the hope that you are doing better. Your support of our Unitarian Universalist Partner Church program for work with our Transylvanian brothers and sisters has been most welcomed. I greatly appreciated the text of your sermon with the careful and balanced outline of our history and trials. Our history in Transylvania has indeed been one of travail and sacrifice. My thoughts of care and good wishes go out to you in these days. Sincerely yours, C. Leon Hopper UU Partner Church Council 1997-ben javaslatomra Közösségünk csatlakozott a PCC-hez. De az évi szerény 50 dolláros tagdíj befizetésén kívül semmit nem csináltunk az együttműködés érdekében, azt sem tudom, az értesítőt elolvassáke, akik kapják. Itt az ideje, hogy a PCC nyújtotta lehetőségekkel éljünk, hogy vállaljunk, vállalkozzunk mi is! A PCC minket gyülekezetnek tekint (maga az egyház természetesen nem). Barbara Mades, a PCC tagsági titkára épp e hónapban szólított fel, hogy küldjünk "news of your partner church activities and programs." Sajnos, nincs mit jelentenem nekik. Ne felejtsük el, hogy az MBK eredete is tkp. unitárius, csak ezt vállalni kell merni! Eddig nyilvánosan a tőlünk egyedül Magyarországra vándorolt ifj. Sass Marci lett unitárius, s annak kereszteltette nemrég született kisfiát, Vencelt is. De minderről más alkalommal talán. Most csak ennyit: az én szememben ma nem az számít, ki hogyan foglal állást a Szentháromság tanával szemben. Vannak ugyan a középkorban megrekedt elmék, akik még most is égető kérdésnek tartják, de égetni ma már hálistennek nem szabad nekik. Én Goethével, a nagy német költő-filozófussal vallom, hogy a modern korban nem az határozza meg a keresztény embert, hogy mit hisz és hogyan hiszi azt, hanem a tette és gondolkodásmódja. S ha zavarná valakit az, hogy az UU itt olyan társadalmi rétegeket is felkarol, melyek magyar körökben nem éppen népszerűek (feketék, cigányok, melegek), lássuk meg, hogy ugyanilyen alapon állnak ki értünk, a mi elnyomottainkért is, mint ahogyan ők voltak az egyetlen nyugati egyház amely síkra szállt értünk amikor senki más nem törődött velünk, mindjárt Trianon után. Bármit teszünk, mindig tartsuk szem előtt legfőbb feladatunkat: Közösségünk gyarapítását, s rajta keresztül az amerikai magyarság ápolását! Ha Magyarságon, Erdélyen segítünk, azt is úgy tegyük, hogy mi is épüljünk általa; váljunk végre igazán virtuális egyházzá, gyülekezetté! Annak a toleranciának jegyében, melyet a kezdetek óta büszkén a magunkénak vallunk. Javasolom ezt a Tanácsnak, esetleg a 2002-es találkozó témájaként is. Most pedig szeretettel, baráti öleléssel búcsúzom tőletek, az interneten való virtuális, vagy a jövő évi személyes találkozásig. Barátaim, Békességet! Hallgatóság (Reménység tó - 2001) ITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM 25
