Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)
2001 / 2. (136.) szám
Szózatot, melynek zárósorai szerint "A nagy világon e kívül / Nincsen számodra hely; / Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell." Elhangzott 2001. augusztusában Columbusban, Cincinnatiban, Lake Hope-on (Reménység Tava) és Chicagóban tartott előadásokon. □ A NEMZETI AUTONÓMIA, A BALKÁNI VÁLSÁGOK LE NEM VONT TANULSÁGA Jeszenszky Géza (Budapest - Washington, DC) Egy jó etnikai térképen (ami ritkaság) Közép- és Dél-Kelet-Európa sok vidéke tarka mozaiknak látszik. A mozaik, mint tudjuk, apró, színes darabkákból áll, nem pedig különféle színeknek a palettán összekevert elegye. Vagyis Európa e tája nem a népek olvasztótengelye, hanem egymás mellett, sokfelé keverten élő, de önazonosságukra, nyelvükre, kultúrájukra és vallásukra büszke, azon féltékenyen őrködő közösségekből tevődik össze. Amennyiben valaki erőszakkal próbálja összeolvasztani e csoportokat, a mesterségesen létrehozott keverék könnyen felrobban. Az Egyesült Államokkal ellentétben a világ legtöbb államában, sőt városában a különböző etnikumok mindig ösztönösen is elkülönültek, külön negyedekben, előjogokkal felruházott egységekben tömörültek. A régi Magyarországon a szászoknak, jászoknak, cipszereknek, szerbeknek stb. megvoltak az önkormányzattal, külön törvényekkel rendelkező elkülönült területei. A népmozgások, kivált az iparosodás és az urbanizálás természetesen együtt járt az önkéntes asszimilációval, de ezt nem szabad összetéveszteni az erőszakos be- és kitelepítésekkel, az utóbbiak nyomában mindig feszültségek támadnak. Európa nyugati és középső felében a modern nemzetek kialakulása, a nyelvre és az etnikai tudatra épülő lojalitás uralkodóvá válása a XIX. században lezajlott. A Balkánon a folyamat némileg késett, de a XX. század elejére ott is kialakultak az etnikai válaszvonalak, sajnos általában frontvonalak formájában. A XX. század balkáni háborúinak az alapvető oka a szerbek és szomszédjaik küzdelme egyes vegyesen lakott területekért, a nemzeti elnyomás (sok esetben gazdasági kizsákmányolással párosulva), kísérletek a kialakult etnikai arányok és határok megváltoztatására. 1918-ban még volt bázisa a délszláv népek egységének, de az 1921-es alkotmány valódi föderáció helyett szerb dominanciát, egyfajta Nagy-Szerbiát teremtett, még az évszázadok óta fennálló horvát országgyűlést, a Szábort is megszüntette. A horvátok ezért közel tíz éven át nem vettek részt a választásokon, messze elkerülték Belgrádot. A II. világháború után Tito megérezte a királyi Jugoszlávia születési hibáját és orvosolni próbálta azt, de az általa létrehozott autonómiák alig különböztek a Szovjetunió területén létező hasonló konstrukcióktól, mivel a diktatúrában helyi szinten sincs demokrácia, igazi önkormányzat. Ezzel együtt a Vajdaság és Koszovó autonómiája az albánok ill. a magyarok, horvátok, szlovákok, ruszinok, stb. számára biztosított bizonyos kulturális jogokat. Amikor Milosevics 1989-ben ezt az autonómiát megszüntette, ezzel megkondította a halálharangot Jugoszlávia fölött. A világ mára hajlamos elfelejteni, hogy amikor 1991 nyarán-őszén a szerb vezetésű Jugoszláv Néphadsereg megtámadta Szlovéniát, majd Horvátországot (az utóbbit az országban élő szerb kisebbség védelmére hivatkozva), az európaiak sietős közvetítésének alapja a horvátországi szerbek számára kínált területi autonómia, az ún. Carrington-terv volt. Amíg azonban ez a horvátok számára túl sok volt, a szerbek számára túl kevés. így került sor a védtelen emberek tízezreinek lemészárlására vagy elűzésére, az etnikai tisztogatásnak nevezett etnikai alapú gyilkosságokra. Boszniában évszázadok óta keverten éltek az azonos nyelvet beszélő, de eltérő ábécét használó és eltérő vallású szerbek, horvátok és muzulmánok. 1914- ben Princip szerb diák azért gyilkolta meg az osztrákmagyar trónörököst, mert egész Boszniát Szerbiához szerette volna csatolni. Késői utóda, Milosevics hasonlót akart, s hogy ez egybeessen a lakosság akaratával, az útban lévő muzulmánokat és horvátokat a szerbek elűzték vagy meggyilkolták. Három évnyi öldöklés, rablás, tömeges nemi erőszak után a NATO beavatkozása véget vetett a háborúnak, a daytoni egyezmény az ország három etnikumának a szétválasztásán alapuló fegyvernyugvást hozott létre, de fönntartotta az egységes állam fikcióját és szorgalmazta az elűzöttek visszatérését az ellenük elkövetett bűnök tetthelyére, ahol kínzóik már berendezkedtek. Mindezzel csak jegelte a konfliktust, az elűzöttek elvileg kivánatos viszszatérésének erőltetése pedig állandóan ébren tartotta 14 ITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM
