Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)

2001 / 2. (136.) szám

tiszteletes. Gachal tiszteletesen kívül még vagy harminc különböző felekezethez tartozó lelkészt hurcoltak és gyilkoltak meg a partizánok. A délvidéki magyar történelmi egyházak még adósai annak, hogy feltárják és megírják ezeknek a mártír papoknak a tragikus történetét. Külön meg kell említeni három dél-bácskai falu magyarságának tragikus sorsát. Csurog, Zsablya és Mozsor minden magyar lakosát koncentrációs táborba helyeztek, a férfiak nagy részét kivégezték, az asszonyokat, gyerekeket és öregeket pedig hónapokig sótlan vízbe főtt kukoricaliszten tartották, aminek következtében több százan meghaltak, köztük sok csecsemő is. A túlélőket örökre száműzték szülőfalujukból és minden vagyonukat elkobozták tőlük. Ezekről az eseményekről ír Teleki Júlia Keresem apám sírját című könyvében.

1945-ben a kommunista hatalom megkezdte a szerbek és montenegróiak tömeges betelepítését a kiűzött vagy kivégzett németek és magyarok helyébe. De magyarlakta falvakba is telepítettek, hogy megváltoztassák a helység etnikai összetételét, tehát etnocídiumot hajtott végre a ti tói hatalom! Ezt pedig tiltja a nemzetközi jog, de a nyugati nagyhatalmak semmit sem tettek ellene. Milosevic hatalomra jutása sorscsapást jelentett nemcsak a délvidéki magyarságra, de jugoszlávia egész lakosságára is. A szerbek tragédiája az, hogy nagy részük erre csak egy évtized elteltével eszmélt rá és még mindig vannak követői, dehát minden gazember megtalálja a maga híveit. A hatalma alatt bennünket, délvidéki magyarokat ért károkat sérelmeket és veszteségeket szeretném felsorolni a teljesség igénye nélkül. Az újvidéki rádió magyar szerkesztőségének volt egy rádiószínházi osztálya, melynek minden tagját elbocsátották állásából. A magyar szerkesztőségnek volt egy erős ultrarövid hullámú adója, melyen 24 órán sugárzott műsort. Ezt is megvonták tőlük és most egy gyengébb adón sugározhatják műsorukat, amelyet kevesebben hallgathatnak.

Annak ellenére, hogy adófizető polgárai vagyunk ennek az országnak, a milosevici korszakban a középiskolás diákjaink részére több évig nem adtak ki tankönyveket. Az Újvidéki Egyetemen ha tanári vagy tanársegédi állásra írtak ki pályázatot, azt magyar nemzetiségű nagyon ritkán nyerhette el, mégha jobb eredményeket, több tudományos munkát mutatott is fel. Ezekről az esetekről írtam is akkoriban a napilapunkban, a Magyar Szóban. Milosevics hatalomra jutásáig az Újvidéki Egyetem Jogi Karán a magyar tanárok megszervezték a magyar nyelvű oktatást, aminek köszönhetően minden évben 40-50 magyar ajkú hallgató is jelentkezett erre a karra. A milosevicsi hatalom megszüntette a magyar nyelvű oktatást és a magyar tanárok egy részét elbocsátották állásából. Sajnos van olyan tanszék az Újvidéki Egyetemen, mint amilyen a TTK Földrajzi Tanszéke, ahol egy magyar tanár vagy tanársegéd sem dolgozik. Az Újvidéki Egyetem más karairól is több magyar egyetemi tanárt bocsátottak el vagy a fiatal tanársegédek maguk hagyták el állásukat és menekültek el a katonai behívó elől Magyarországra vagy Nyugatra. A vezető beosztásokból mindenhol elbocsátották a magyar nemzetiségüeket, néhány janicsár kivételével, akik beléptek a Milosevic vagy feleségének a pártjába. De nemcsak a vezető beosztásból menesztették a magyarokat, hanem sok-sok más munkahelyről is és helyükbe szerb menekülteket alkalmaztak. így kezdődött a magyarok szisztematikus elszegényítése. A milosevici soviniszta rendszer hatalomra jutásával megkezdődött a délvidéki magyarság újabb tragikus kálváriája. Amikor kitört a délszláv háború, az akkori érdekszervezetünk, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség kijelentette, hogy ez nem a mi háborúnk és mi magyarok nem akarunk részt venni a délszláv viszályban.

Ennek ellenére a magyar fiatalokat és katonaköteleseket a hadseregbe sorozták és frontra vezényelték őket, méghozzá lakossági számarányunkhoz képest nagyobb számban. Sajnos több mint ötven magyar vesztette életét ebben az esztelen és értelmetlen szerbek, horvátok és bosnyákok közötti testvérháborúban. A fiamnak és a vejemnek is bujkálnia kellett, hogy el ne vigyék őket a frontra. Mint már mondottam volt sokan külföldre, főleg Magyarországra menekültek a katonai behívó elől. Hogy hányán menekültek el szülőföldjükről azt majd a következő népszámláláskor fogjuk megtudni. Valószínűleg néhány tízezret tesz ki a délvidéki magyarság újabb számbeli vesztesége. Horvátországi, boszniai és koszovói szerbek százezreit telepítik, immár harmadszor a Vajdaságba. (Az első betelepítés a királyi Jugoszláviában történt a huszas években. A második betelepítés pedig a titói korszak kezdetén.) A betelepültek közül sokan az üresen maradt házakba törnek be, kiknek tulajdonosai vagy elmenekültek vagy vendégmunkásként Nyugaton dolgoznak. Tehát újabb etnocídiumot hajtottak végre és a Nyugat új fent semmit sem tett ez ellen. A betelepültek fenyegették az itt élő magyarokat és horvátokat, nem ritkán a házuk10 ITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM