Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)
2001 / 2. (136.) szám
pen a miniszterelnöke, akik magyar állampolgársággal rendelkeznek. Különösen, ha a kormánypártoknak sikerül kiharcolniuk, hogy a nem Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok is választhassanak. A szomszédos országokban élő hárommillió azonban nem választja a miniszterelnököt, tehát közvetlenül nem lesz az ő miniszterelnökük. Orbán Viktor tehát több mint lélekben és érzésekben, de kevesebb mint jogilag minden magyar miniszterelnöke. Ha megpróbálunk a "lélekben érzés" helyett új kifejezést keresni, akkor láthatjuk, gyökeresen megváltozott a magyarság helyzete. Ki gondolta volna a kilencvenes évek elején, hogy 10 éven belül a "lélekben érzés" szép, de meghaladott kategóriává válik? Ki gondolta volna, hogy a lelki integráció - a szolidaritás - alapjára intézményes integrációt építhetünk? És ki gondolta volna 20 évvel ezelőtt, hogy Magyarországon kormánypolitika szintjén meg lehet fogalmazni a nemzeti integráció gondolatát? Ki gondolta volna 20 évvel ezelőtt - amikor titokban komoly tervek készültek a Magyar Néphadsereg lengyelországi beavatkozására - hogy az idén ugyanannak a szabad világnak a részeként, egy NATO-tag Magyarországgal folytathat párbeszédet az amerikai magyar elit? Itt, a Reménység Tavának partján. □ A DÉLVIDÉKI MAGYARSÁG MÚLTJA ÉS JELENE Ribár Béla (Újvidék, Vajdaság) A magyar történelem gyászos eseményei a tatárjárás, a mohácsi vész, az 1848-as és 1956-os forradalmak leverése, de ide soroljuk az 1920-as igazságtalan trianoni békediktátumot is. Nem lehet igazságosnak nevezni egy olyan békediktátumot, amely több mint négymillió magyart szakított el az anyanemzettől és kisebbségi sorsba kényszerített. Nem lehet igazságosnak nevezni a békediktátumot, mert az elszakított országrészeken nem juthatott kifejezésre a népek önrendelkezési joga, nem engedélyezték a népszavazást, amellyel a lakosság kinyilváníthatta volna azon óhaját, hogy mely államban szeretne élni. így került a Jeszenszky Géza nagykövet beszéde a Kossuth szobor felavatásán. Algona, Kossuth megye Iowa, 2001. július 31. Délvidék is az újonnan alakult mesterséges tákolmány, a SzHSz királyság fennhatósága alá, annak ellenére, hogy a szerbek ezen a területen kisebbségben voltak, így kerültek szüleim is, akik még 1920-ig magyar állampolgárok voltak kisebbségi sorsba és én már ebben a sorsban születtem, de a kisebbségi érzés sohasem vett erőt rajtam, mert magyarságomra mindig büszke voltam. Az SzHSz királyság megszüntette a magyar középiskolákat a Délvidéken. Belgrádban engedélyezett ugyan egy ún. magyar tanítóképzőt, amelyben a leendő magyar tanítók csak a magyar nyelvet és hittant tanulhatták anyanyelvükön. A magyarlakta településeken hat elemit engedélyeztek magyar nyelven, de a "névelemzést" alkalmazták, ami azt jelentette, hogy a szláv hangzású neveket viselők - annak ellenére, hogy ők magukat magyarnak vallották - szerb iskolába kellett, hogy járjanak. így akarták az asszimilációt elősegíteni. 1941 tavaszán Bácskát visszacsatolták az anyaországhoz. Bánát pedig német fennhatóság alá került. A Bácskába bevonuló magyar hadsereget a magyarok felszabadítóként üdvözölték, amiért 1944-ben a megtorlás napjaiban sokan életükkel fizettek. 1944 őszén megkezdődött a délvidéki magyarság első tragikus kálváriája. A titói hatalom két hónapig katonai közigazgatást vezetett be és ez idő alatt több tízezer ártatlan magyart végeztek ki vagy vertek agyon. Ezeket az eseményeket szülőfalumban, Torontálvásárhelyen éltem át ahol "csak" nyolc magyar lakost hurcoltak el a partizánok néhány helybéli szerb segédletével és a szó szoros értelmében agyonverték őket. Köztük volt Gachal János is, a helybéli református ITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM 9
