Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)
2001 / 1. (135.) szám
KÖNYVEK. FOLYÓIRATOK NATIONAL MINORITIES IN EASTERN EUROPE Mandelbaum, Michael (Szerk.) THE NEW EUROPEAN DIASPORAS: NATIONAL MINORITIES AND CONFLICT IN EASTERN EUROPE. New York: Council on Foreign Relations Press, 2000. Pp. ix-322. ISBN 0-87609-257-1 A New York-i Council on Foreign Relations (Nemzetközi kapcsolatok tanácsa) kiadásában egy nagyon érdekes könyv jelent meg Michael Mandelbaum szerkesztésében. A könyv címe: The New European Diasporas: National Minorities and Conflict in Eastern Europe (Az új európai diaszpórák: Nemzeti kisebbségek és konfliktosok Kelet Európában.) Nem csupán azért érdekes a könyv, mert a magyar kisebbségek sorsát is tárgyalja, hanem mert ezek sorsát olyan keretbe szorítja, amely az Egyesült Államok külpolitikáját szándékszik befolyásolni erre a térségre vonatkozóan. És erre a befolyásra a múltban a Council on Foreign Relations mindig számíthatott. Ebben az esetben ez azért aggasztó számunkra, mert a magyar kisebbségek sorsát Mandelbaum "sikerélménynek" minősíti (289-290 oldal). Hogy juthatott a szerkesztő ilyen furcsa konklúzióhoz, ha ezt a könyvben megjelent Bennet Kovrig (Kovrig Bence) tanulmánya nem támasztja alá, sőt, a többi tanulmány sem erre mutat. Tudniillik Mandelbaum hosszú bevezetője és konklúziója mellett, négy komoly esettanulmány nyújtja az olvasó számára a tartalmat: ezek, a már említett Kovrig tanulmány a magyarokról (19-80 oldal), Aurel Braun tanulmánya az oroszokról (81-158 oldal), Susan L. Woodward tanulmánya a szerbekről (159-213 oldal), és Élez Biberaj tanulmánya az albánokról (214-288 oldal). Mandelbaum szerint azért számít sikeresnek a magyar kisebbségek sorsa, mert nem okozott mibenlétük vérontást. Tudniillik, így a sorsukat illetően a nagyhatalmaknak, főleg az USA-nak és a NATO-nak nem okoznak problémát. Tehát, nincs szükség a beavatkozásra, a rendtartásra. így a sikert nem maga a kisebbségi sors javítása határozza meg, hanem hogy jelenleg nem okoznak fejfájást a nagyhatalmaknak, mert nem hoztak létre kényszerítő helyzetet a beavatkozásra. De ezt a "pozitív" kiértékelést a Mandelbaum analízis csakis úgy tudja elérni, hogy bizonyos csúsztatásokkal és összemosással kezeli a nemzeti kisebbségek sorsát a "diaszpóra" kisebbségekével egyetemben. Maga a könyv címe is ezt a célt szolgálja. Tudniillik, itt legalább három tényező kerül torzító tükörbe. Elsősorban, maga a diaszpóra mibenléte. Másodsorban, hogy a történelmi háttérre - azaz a jelen helyzet eredete - nem számít bele a problémakör meghatározásába. (Azaz, hogy milyen események következményéből alakult ki a jelen kisebbségi-többségi lét!) Harmadsorban, hogy a megoldás valamilyen oknál fogva nincs kapcsolatban mind a különböző és ütköző kultúrpolitikákkal, mind a hatalmi viszonyulásokkal (például, hogy a magyar kisebbségi sors azért volt olyan árva a jelenig, mert Trianon óta [az 1938- 45-ös korszak kivételével] a nagyhatalmak az általuk diktált határok tiszteletben tartását tartották a legjobb megoldásnak). Helyszűke miatt most csak az első összemosásra fogok utalni, a fent említett kisebbségek diaszpóra jellegére. Itt igazából egy kettős torzítás történt. Elsősorban, hogy a valós diaszpórában élő népeket (zsidók, örmények, kínaiak) egy kategóriába tették az olyan népekkel, mint a magyarok, vagy oroszok, akik határváltozás következtében lettek hazájuktól elszakítva és nem elvándorlásnak a következtében. Másodsorban, hogy olyan népeket, mint a magyarokat és oroszokat egy kategóriába helyezték, annak dacára, hogy település történetük teljesen másként alakult. Az előbbiek, mint őslakosok (azaz 1100 éve élnek a Kárpát medencében), míg az utóbbiak nagyobbik része, csak újonnan betelepített (azaz kb. 50 éve, például a Baltikumba). Végre, teljesen történetietlen és geopolitikailag naív az, hogy nincsenek a kisebbségek kategorizálva a területi viszonyulásukhoz, azaz szórványban élnek, szigettelepülésben, regionális többségben, de országos kisebbségben, vagy határszegélyes népcsoportban?! Kár, hogy Mandelbaum csak egyszerűsít és általánosít, és nem veszi számításba a különbségek fontosságát. Pedig a nagytávlatú békés együttélés e nélkül nem megvalósítható! Márpedig az Egyesült Államok és a NATO az utóbbiakkal is tisztában kell legyenek. Nem egérutat kell keresni, hogy kibújjon kötelessége, felelőssége alól, hanem olyan ismereteket, amelyek elősegítik a térség rendezését nagytávlatban. Az utóbbihoz határozottan hozzájárulnak a Kovrig, ITT-OTT 34. évf. (2001), 1. (135.) SZÁM 51
