Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)
2001 / 1. (135.) szám
elmondhatjuk, hogy a belviszályok ellenére a második generáció asszimilációja sikeres volt. A kötet negyedik, utolsó része Puskás legújabb kutatásait foglalja össze, témája az 1945 óta eltelt időszak. Bemutatja a háború utáni három nagy kivándorlási hullámot, elemzi azok társadalmi, gazdasági és politikai hátterét, és vázolja az általuk az újvilágba átvitt, illetve ott kitermelt konfliktusokat. A 45-ösök többsége a két háború közti úri középosztályból került ki, akik a hatalomra jutó demokratikus ellenzék és a szovjet hadsereg elől menekültek. Amerikába csak a korábbi bevándorlók segítségével juthattak be (Displaced Persons Acts), de ezt a "parasztok"tól való elzárkózással "köszönték meg". Politikai szervezeteik és sajtójuk az általuk képviselt politikai irányvonalakat tükrözték, amerikai tartózkodásukat ideiglenesnek, egyfajta szükséges rossznak tekintették. Ennek a csoportnak az igazi tragédiája abban nyilvánult meg, hogy hazájuk elvesztése után új hazájuk sem fogadta őket szívesen, egyfelől - s gyakran igaztalanul - fasisztának titulálták őket, másfelől nem beszéltek angolul, és nem volt az újvilágban piacképes végzettségük sem. A 47-esek többsége a háború utáni rövid demokratikus időszak elitjéből került ki, s a hidegháború egyik legforróbb időszakában menekült a kommunisták elől. Ókét az amerikaiak sokkal szívesebben fogadták, s (az akkor egyébként már nem is létező) demokratikus Magyarország képviselőinek és szószólóinak tekintették. Ez a két csoport sem egymással, sem pedig a korábbi bevándorlókkal nem kereste a kapcsolatot, az amerikai magyarság politikai atomizálódása tovább folytatódott. Az 56- os menekültek tárgyalásakor Puskás hitelt érdemlően dokumentálja azt a tényt, hogy a menekültek többsége egy jobb jövő reményében hagyta el az országot. Ez nem 1956 megtagadása, hanem egy romantikus mítosz bátor, tényekkel alátámasztott cáfolata. Puskás ugyanakkor rámutat arra, hogy 1956 nyugati visszhangja és a hatvanas-hetvenes évek etnikai reneszánsza együttesen vezetett az amerikai magyarság magyarságtudatának megerősödéséhez. Ez, a politikai egység hiányában is nagy segítségére volt az 1989 után újjászülető magyar demokráciának. Puskás Julianna könyve az amerikai magyarság elmúlt száz évének legkiválóbb tudományos összefoglalása angol nyelven. A szerző elegánsan kombinálja a bevándorlással kapcsolatos amerikai elméleteket, statisztikákat és szakirodalmat. Maga a kötet egyértelműen az amerikai tudományos elit számára készült, s a szerző mellett a fordító, Zora Ludwig, és Paula Benkhart szerkesztő (aki maga is nagy név a szakmában) munkáját is dicséri. Egyetlen gyenge pontja a magyar forrásokban található néhány bosszantó gépelési hiba. Várdy Béla teljesen más megközelítésből írt. Kötete tulajdonképpen korábban többségében a Kapuban megjelent tanulmányának gyűjteménye, s a szerző ezt a szöveget látta el részletes jegyzetekkel és bibliográfiával. Várdy stílusa sokkal anekdotikusabb, és a kötetet több száz, felbecsülhetetlen értékű kép egészíti ki. A kötet kiállítása egyértelműen jelzi, hogy a szerző nemcsak a szűkebb értelemben vett (magyar) kollégákat, hanem a szélesebb közönséget is megcélozza. (Én személy szerint a kötetet, kéziratos formában, ötödik éve tanítom Debrecenben, és egyik szakmai lektora is voltam.) A negyven fejezet öt nagyobb témakört ölel fel. Az első tizennégy fejezet az amerikai magyarság korai történetét tárgyalja, a mítoszok homályába veszett Tyrkertől az amerikai polgárháborúig. A rendkívül élvezetes, olvasmányos fejezetek a különböző korai amerikai magyar mítoszokat cáfolják: a szerző bizonyítja Xántus János plágiumra való hajlamát és rámutat az Amerikába szakadt magyarok nagyzási hóbortjára (ezeket "hősök"-nek, "tudós háryjánosok"-nak nevezi.) Részletesen foglalkozik Kossuth amerikai útjával és a Kossuth-emigrációval is. A következő kilenc fejezet a századforduló nagy kivándorlási hullámával és az akkori amerikai magyar élettel foglalkozik. Részletesen leírja az átkelés nehézségeit, és az amerikai magyarok embertelen életkörülményeit. A második rész egyik legérdekesebb fejezete az amerikai magyar naptárak bemutatása. Ugyanakkor hiányzik a korszak politikai kapcsolatainak az összefoglalása, bár az ezzel kapcsolatos szakirodalom szerepel a bibliográfiában. A következő hat fejezet (24-29) a két háború közti időszakkal foglalkozik, ám ismét kevés figyelmet szentel a két ország kapcsolatainak, pedig ezek döntően befolyásolták az amerikai magyarság sorsát. Ugyanakkor páratlanul értékes információkat közöl a korszak amerikai magyar kultúrájáról: irodalmáról, színházi életéről (ezen belül Fedák Sári amerikai útjairól), és Hollywood magyarjairól. A negyedik rész, újabb kilenc fejezet az 1945 utáni amerikai magyarság történetét tárgyalja. Ez a kötet legjobb, legeredetibb, és legaktuálisabb része. Várdy, aki feleségéhez, Várdy Huszár Ágneshez hasonlóan 45-ös kivándorló (úgynevezett dipi), itt ITT-OTT 34. évf. (2001), 1. (135.) SZÁM 35
