Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)

2001 / 1. (135.) szám

magyar állam kivándorlási politikáját és a két ország egymásról alkotott képét. Puskás korábbi kutatásaiból is tudjuk, hogy a magyarországi kivándorlás nem elsősorban magyar kivándorlás volt: a nem magyar kivándorlók száma körülbelül háromszorosa volt a magyarokénak. Puskás rámutat arra, hogy a kivándorlás leginkább az ország etnikailag kevert peremvidékeit sújtotta. A kivándorlók többsége nem szándékozott letelepülni az Egyesült Államokban, csak pénzt keresni ment a tengerentúlra. Ebben az időszakban a magyarok az ország lakosságának csak mintegy 54%-át tették ki, de kezükben tartották a politikai hatalmat. A népességi statisztikák javításának egyik békés útja a magyar kivándorlás korlátozása, illetve a kisebbségek visszavándorlásának megnehezítése volt, s ezzel a mindenkori magyar kormányok éltek is (ld. amerikai akció). Ebben az időszakban mintegy kétmillió ember kelt útra, s ez az amerikai kormány figyelmét is felkeltette. Az amerikaiak megpróbálták rávenni a Monarchiát a kivándorlás korlátozására. Bécs és Budapest pedig azt szerette volna elérni, hogy visszatelepült amerikai állampolgárok egy idő után veszítsék el privilégiumaikat. Ezzel párhuzamosan az amerikaik számára Magyarország olcsó munkaerőt jelentett, a magyarok számára Amerika pedig az ígéret földje maradt.

A második részben Puskás bemutatja a századforduló amerikai magyar világát. Ahogyan már említettük, akivándorolt magyarok többsége amerikai tartózkodását ideiglenesnek tekintette, ennek megfelelően élt és ebből nem is csinált titkot. Ez viszont az amerikaiaknak nem tetszett: egy önmagát kereső társadalom (Id. melting pot) nem tudta és nem is akarta elfogadni azt, hogy a magyarok nem voltak hajlandóak asszimilálódni, sőt sokan még az ország nyelvét sem tanulták meg. Tovább rontotta az összképet az a tény, hogy a Monarchiából érkezett bevándorlók ugyanott települtek le, s átvitték az újvilágba az otthoni etnikai és osztályellentéteket is. Puskás elemzése szerint a magyarok főképp kilenc közép-atlanti és középnyugati államban települtek le, s megosztottságuk miatt nem alakult ki számottevő politikai erőt képviselő magyar lobbi. Az amerikai iparban dolgozó, emberszámba sem vett magyarokat gyakran használták sztrájktörőként. Erre válaszként az amerikai szakszervezetek nem voltak hajlandóak képviselni őket. így a magyarok kénytelenek voltak létrehozni saját betegsegélyezési egyleteiket. Az egyletek mellett a magyar nyelvű sajtó és az egyházak tartották össze a közösségeket. A második részt a szerző az első világháború tárgyalásával zárja, s azt a lojalitás válságának nevezi. Valóban ez volt az amerikai magyarság történetének egyik legtragikusabb fejezete. A háborúban semlegesnek jóindulattal sem nevezhető, majd a Monarchiának hadat is üzenő Egyesült Államokban a magyarok leginkább a hadiiparban dolgoztak, azzal a tudattal, hogy az általuk megtermelt hadianyagot hazájuk ellen fordítják. Sokan részt vettek szabotázsakciókban, ezzel tovább rontva a magyarság újvilági megítélését. A fokozódó ellenségességre az amerikai magyarok hűségnyilatkozatokkal, majd 1918-ban egy hűségliga létrehozásával válaszoltak. Ez azonban tovább élezte a közösségeken belüli ellentéteket is, hiszen a liga egy amerikai kormányszerv égisze alatt működött.

A harmadik rész a két háború közti időszakot tárgyalja. A trianoni békeszerződés ugyan garantálta Magyarország önállóságát, de elvette területének és lakosságának kétharmadát. Ezzel párhuzamosan a bevándorlók életmódjától megcsömörlött amerikai társadalom a bevándorlás szigorú korlátozása mellett döntött. 1922-ben bevezették az úgynevezett "nemzeti kvótát", melynek értelmében évente csak 473 magyar kapott bevándorlási engedélyt. A vegyes lakosságú területek elcsatolása véget vetett a tömeges visszavándorlásnak: az Amerikában rekedt magyarok nem akartak román, cseh vagy délszláv állampolgárokká válni. Mindez döntően befolyásolta az amerikai magyarság helyzetét és hozzáállását: előtérbe került az asszimiláció. Az Amerikában született második generáció ezt annyira komolyan vette, hogy többségük meg sem tanult magyarul, amerikai egyetemekre járt és középosztálybeli életet élt. Átalakult a kivándorlás jellege is: míg a háborút megelőzően többségében képzetlen mezőgazdasági munkások vándoroltak ki, a két háború között, a politikai menekültek (pl. Károlyi több munkatársa) mellett, leginkább képzett kisiparosok és értelmiségiek települtek át az új világba. Puskás részletesen bemutatja, hogy ebben a megváltozott helyzetben hogyan alakultak át az amerikai magyar közösségek, szervezetek és egyházak, és mi történt az amerikai magyar sajtóval. Zárásként a második világháború időszakát elemzi: ekkor már szó sem volt kettős lojalitásról, az amerikai magyarok többsége amerikainak tekintette magát, de mindent megtett egy demokratikusabb Magyarország megteremtéséért. Politikai egység ekkor sem alakult ki, az egymástól eltérő jövőképek ezt eleve lehetetlenné tették. Azt azonban

34 ITT-OTT 34. évf. (2001), 1. (135.) SZÁM