Itt-Ott, 2000 (33. évfolyam, 1/133-2/134. szám)

2000 / 2. (134.) szám

Mondom Nektek:

Énvelem tette azt."

(Diakonisszák)

Ebben a hivatásban leli meg ő is nyugalmát, amikor lemond az igazságtevésről ('Miért hallgatott el Végvári?"), s amikor a kételyek és követelőzések helyett a jóság szószólójává válik. Okkal és joggal vallja meg (talán ráérzett ő is az általunk vélelmezett "rendszerszerűség"-re), hogy egész életét és költészetét az isteni igazság hitelesíti.

Költészetembe nem vettem bele Más érzést, csupán azt, amelynek volt Istentől kapott nemes levele

(Igaz)

4. Újszerűség az ezredforduló szempontjából

Nemcsak hogy kora, illetve a megelőző időszak beidegződéseihez képest volt sokminden újszerű nála, hanem az ezredforduló, azaz napjaink felől nézve is. Hite és vallásossága például mentes nemcsak a felekezeti elfogultságoktól, de talán még a felekezeti jellegtől is.

Uram, olyan egyforma minden szolgád És olyan egyforma minden templomod,

S olyan mindegy, hogy a toronycsúcsokra Keresztet tűznek-e vagy csillagot.

(Isten)

Nem árt itt emlékeztetni arra, hogy e versek születése után fél századdal látták be végre a keresztény felekezetek az ellenségeskedés beszüntetésének a szükségességét. Maga Reményik, éppen, mivel vallási élménye nem dogmákból, hanem etikai és metafizikai szükségletekből ered, kezdettől mentes mindenféle előítélettől. Szép példája ennek, amint evangélikus létére a katolikus Mécs Lászlónak ajánlja Predestináció című versét. A cím a kálvini tanításra céloz (egészen pontosan szólva a maga végzetéről beszél, a dogmatikai terminust meglehetősen szabadon kezelve.)

Ez így rendeltetett,

Hogy ne lehessek soha senkié,

És ne lehessen enyém senki se.

És legyek mégis a mindenkié,

És legyen enyém az egész világ.

Minden versét egy felvilágosult, szűkkeblűségtől mentes keresztény egyetemesség hatja át, részben ebből származik eszmeiségének kikezdhetetlensége. Ennek jegyében különböző felekezetek és rendek hitvallásában az összekötő, s nem az elválasztó mozzanatokra tud koncentrálni. (A premontreiek platánja).

Ez azonban nem is lehet másképpen, mert a vallást, a hitet nem abszolút és megváltoztathatatlan értelmezésben, hanem számunkra valóságában, eleven segítségként fogja fel.

Uram, teremtők vagyunk mind a ketten, Amily igaz, hogy a lelkem Te adtad,

Olyan igaz, hogy én formállak Téged És nincs Uram, én rajtam más hatalmad.

(Isten)

A Teremtő mindenki számára másképpen van adva, azaz a befogadó, a vallási élményre fogékony lélek maga formálja azt a lelki támaszt, amelyre szüksége van. Ez minden bizonnyal "korát megelőző" telitalálat Reményiknél. És talán nem is Luther vagy Schleiermacher ismeretében kell keresnünk ennek forrását, hanem abban a lelki alkatban, mely a maga szenvedéseire keres és talál magyarázatot az Igében. Az Isten az ő számára közvetlen, evilági és konkrét élmény. Nekem nem volt az Istennel soha Ilyen döbbentő nagy találkozásom.

De csodáit emberszívekben látom.

Mindenki, akit valaha szerettem,

S aki jóságát reám pazarolta:

Nekem csoda volt, isteni csoda.

(Méltatlanul)

5. A vallásos versek mint "továbbírások"

Ismeretes módon a "posztmodern fordulat" egyik markáns jellemzője a XX. század utolsó két évtizedében, hogy az irodalmi szövegben nem valamely író, költő személyes megnyilatkozását szereti látni, hanem egy egyetemes szöveghagyományhoz viszonyítva korábbi művek "újraírását" látja benne. (Szemmel láthatólag a klasszicizmus ellen lázadó romantika eredetiség elve után visszakanyarodás ez bizonyos klaszszicizáló művészet koncepciókhoz.) Nos, Reményik vallásos lírája ebből a szempontból is tartogat érdekes, már-már meglepő technikákat. Nagyon gyakran idéz, szívesen emel szövegébe idézeteket, illetve "ír tovább", megírja például Bánk bán utolsó monológját.

A Petőfihez című vers a Miatyánk szövegéhez kapcsolja a gondolatmenetet:

Az ország elvétettett tőlünk,

Elvétetett a hatalom,

És a dicsőség is elvétetett,

Felbontatott és eltöröltetett

30

ITT-OTT 33. évf. (2000), 2. (134.) TÉLI SZÁM