Itt-Ott, 2000 (33. évfolyam, 1/133-2/134. szám)
2000 / 2. (134.) szám
"szuperhatalmát" képezik!) Az átlag amerikai teljes tudatlanságban botorkál ami az Egyesült Államok külpolitikáját illeti. Csak kicsivel többet tud saját országa belpolitikájáról. Igaz, rengeteg érdekközösség versenyzik támogatásért, hogy érdekeik érvényesülhessenek a közös állampolitikában. De ezek ("special publics") mind szűk sávon közelítenek a társadalom gondjaihoz és az államvezetés általános és nemzeti érdekeit vagy nem értik, vagy nem is érdekli őket. Csak egy aránylag kis százaléka az amerikai társadalomnak (3-10%) számítható azok közé, akik tudják, hogy mi történik a világban. Ezek azok akiket a társadalom "figyelmes", vagyis "odafigyelő" (attentive public) részlegének szokták minősíteni. A média szerepét több meghatározó tényező tartja fogságban, és ezért kevésben képes lépést tartani a fontos világfejleményekkel. Elsősorban a hirdetési láz, az eladási feladat, irányítja magát a program tartalmát. Csak izgalmas anyag vonzza a tömegközönséget. Ehhez kapcsolódik, hogy minden másodpercért küzdeni kell, mert állandóan időhiány van, amibe bele kell sűríteni a mondanivalót. ("Time is money!") Ezt fokozza az olvasó/hallgató/nézőközönség türelmetlensége. Nem percekben, hanem másodpercekben adagolja figyelmét. Ez a probléma a családi nevelést tükrözi, amely a jelen generációnál már nem függetlenül a médiától, hanem a médiával karöltve "nevelt." A mai TV közönség, vagy olvasó tábor, sokkal türelmetlenebb, és olyan "választékos szűrő berendezkedéssel" rendelkezik, amely automatikusan átkapcsol a "komoly hírektől" vagy "tudnivalóktól" a pehelysúlyú szórakoztató programokra. A média tulajdonosai nagyonis tudják, hogy a "hírek" kevésbé képesek árusítani a haj sampont és a legújabb autó modelt, ezért még a híreket is átnevezték "cselekvő" (action) híreknek. Ebben a vizuálisan tálalható és drámai események kiszorítják a magyarázó és az értékelő lehetőségeket, mert muszáj versenyben maradni a szórakoztató műsorokkal. Tehát a hírközlés is kénytelen felvenni a szórakoztató pózt! Ennek a következménye, hogy számban is és tartalomban is leszűkíti amit közölnek a közönség számára. Kapszula formában csomagolják a híreket - minden velejáró torzítással. Ez a TV korszak óta, az 1950-es évek óta, teljesen elfogadott a gyakorlatban. Interjú riportokban a fókuszt a "hangfalatkák" (sound bytes) szolgáltatják. Ez azt jelenti, hogy a közönség számára csak kis információs foszlányok jutnak el, amelyek csupán szimbolikusan összegezik mindazt, ami történt, vagy mindazt amiről szó esett. A torzítást tovább fokozza az, hogy egyszerűen kihagynak minden olyan információt, vagy hírt, ami "túl bonyolult" vagy túlsók szellemi megerőltetést kíván az átlag közönségtől. Nem ritka esemény újságok szerkesztői-bizottságainak a gyűlésén, vagy rádió és TV szerkesztőségeken, hogy egyszerűen félretesznek, alkalmatlannak minősítenek minden olyan információt amit túl exotikusnak vagy ismeretlennek gondolnak az átlag amerikai számára. Ezt a szűrést az a kritérium is meghatározza, hogy mit tekintenek az átlag amerikai befogadó képességének ("span of attention"). Elfogadott megállapítás, hogy az átlag amerikai nem képes befogadni több mint öt vagy hat külön hírt egy közlési időtartam alatt (cca. 10 perc). Mivel szintén elfogadott, hogy az átlag amerikait nem érdekli külföldi vagy "idegen" információ, úgy kell az utóbbit adagolni, hogy véletlenül se kövesse két nemzetközi hír egymást. Másszóval, ha egy közlési időtartalom alatt öt-hat hírt tárgyal a hírközlő, a szerkesztők biztosan közé szerkesztik a belföldi tudnivalókat, nehogy alkalmat nyújtsanak a nézőknek az állomás-váltogatáshoz. Milyen eredménnyel jár az ilyen jellegű hírközlés? Az odafigyelő elit kivételével, amely szerepére valló tekintettel követi az eseményeket, majdnem mindenki más számára a média egy értelmetlen, szétforgácsolt és torzított képet nyújt a külvilágról, amit vagy képtelenség megérteni, vagy annyira leegyszerűsített ábrázolás, hogy hasznavehetetlen. Ennek az az eredménye, hogy frusztrált, gátlásokkal terhelt társadalmat hoz létre, amelyben a passzivitás és "nem politizálás" kapcsolódik mindenhez, ami a nemzetközi helyzetet vagy a globalizáció problémáit érintené. Fiatal amerikai magyarjainknak ez a média majdnem semmit sem nyújt tudnivalóban, szimbolikában vagy fókuszban, ami segítené őket abban, hogy öntudatos magyar amerikaiak lehessenek az amerikai társadalomban. De mivel ugyanazoknak a hatásoknak teszi ki őket, a média őket is besorolja a tömegtársadalomba. Ebből arra is következtethetünk, hogy az amerikai-magyar társadalomban is csak kis százalékot képez az "odafigyelő" elit. Sőt, arra is következtethetünk, hogy az amerikai odafigyelő kisebbségből azok akik öntudatosan magyar-amerikaiaknak tekintik önmagukat, kevéssel vagy semmivel sem tartoznak ezért az itteni médiának. Amikor találunk átfedést az odafigyelő kisebbség és az amerikai-magyar közösség között, akkor ez inkább a családi háttér, a cserkészmunka, a helyi egyházi közösség, vagy barátok és rokonok 12 ITT-OTT 33. évf. (2000), 2. (134.) TELI SZÁM
