Itt-Ott, 2000 (33. évfolyam, 1/133-2/134. szám)

2000 / 2. (134.) szám

kultúra alapjával, a kereszténység ajándékával, amire aztán hol jól, hol rosszul, de építeni tudtunk egy évezreden át. Hadd mondjam ki: Istvánt nem szeretjük. Mint ahogy a felolvasott színdarab végén megállapíttatik: István csak király számunkra, nem ember.

Pedig ember volt, tragikus sorsú ember.

Ismerjük Géza álmát: békét teremteni a magyarság számára, az akkori értelemben vett modern királyságot, országot, nemzetet alakítani, egyszóval, Géza egy, a nyugatiakhoz hasonló dinasztiának akart az ősapjává válni. De a legendák szerint nem őt választotta ki Isten erre, mert kezéhez vér tapadt, hanem fiát, akit Géza megálmodott. István feladata tehát az volt, hogy véghez vigye mindazt, ami apjának nem sikerülhetett.

Erőskezű uralkodónak bizonyult, aki keményen harcolt azért a keresztény eszméért, amelyben hitt. De József Attila túloz (L. "A Szent Jobb Ünnepén" fentebb,) István soha nem járt el úgy, mint német megfelelői, akik - Nagy Károly óta, de még István életében is - tisztogatással terjesztették a germán kereszténységet. A porosz szlávokat pl. épp István idejében irtották ki. István a lázadást nem tűrte, s könyörtelenül leverte azokat, akik ellene fegyvert fogtak, ám azután ismerte a kegyelmet is. Koppányt sem végezték ki, harcban esett el, s csak a már amúgyis halottat négy élték fel.

Felhozzák még István király ellen a megcsonkítások vádját: hogy Vazult megvakíttatta, megsüketíttette, másoknak kezét levágatta, stb. Az ilyesmi azonban általános gyakorlat volt mind az ún. civilizált Nyugaton, mind a civilizált Bizáncban.

István törvényeivel kiérdemelte Európa tiszteletét, s még jobban azzal, hogy országában nem a saját szeszélye, hanem a törvény volt az úr. Jogi védelmet biztosított mindenkinek. Ezért is özönlöttek hozzá azok az idegenek, akik Magyarországon szebb jövőt reméltek maguknak. István pedig szívesen látta s megbecsülte őket: építőmunkájához kellettek a tanácsadók, a szakemberek. Erről szól Intelmeinek a vendégek befogadásáról és gyámolításáról szóló része. "A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak - írja -, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy... lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk külömbkülömb tájakról." S mi hozzátehetjük: így lett "dicsőségessé" napjaink Amerikája is. "Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, - folytatja -, hogy a jövevényeket

jóakaratban gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak." (Szent István király intelmei Imre herceghez", Árpád-kori legendák és intelmek, 54. s.kk. old.)

Ami pedig a bennszülött népeket illeti: a király, a kormány gyakoroljon igazi türelmet: "megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem... mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz.

Ha példaképet választunk magunknak, vigyázzunk arra, hogy a kép legyen a környezetünkkel kongruens. A fent felsorolt gondolatok legtöbbje amerikai szemmel nézve is dicséretes, erkölcsileg elfogadható: a jogvédés, a multikulturalizmus, a türelem, az emberszeretet, a karitász: mindezek amerikai erényeknek számítanak. Koppánnyal viszont itt nincs mit kezdenünk.

Mindezek után ismét tegyük fel a kérdést: honnan az ellenszenv Szent István iránt? - Véleményem szerint egyik szerencsétlensége épp az, hogy a római egyház (az árpádháziak kezdeményezésére) szentet faragott belőle, s ezáltal kisajátította a maga számára. Ez korán, de a reformáció óta mindenképpen arra vezetett, hogy István alakja inkább katolikus, mint magyar hősnek számított. De nem István játszotta a koronát át német fejre; ez egy későbbi kor mulasztása volt. István kiverte a németeket országából, s azért dedikálta azt a magyarok közt annyira tisztelt Boldogasszonynak (Magyarok Nagyasszonyának), hogy ne kelljen se a császártól, se Szent Pétertől (ill. a pápától) való függést még jelképesen sem elismernie. A Boldogasszony nem politikai kategória, hanem - egyebek közt - függetlenségünknek szimbóluma.

Számunkra a lényege mindennek ennyi: mi Szent István révén lettünk és vagyunk keresztények, nyugati keresztények. Ez vonatkozik mind a magyar katolikusokra, mind a protestánsainkra; azokra a liberálisokra mindkét táborban, akik a bibliai történetet és a keresztény tanítást jelképesen fogják fel, s azokra, akik ha csak lehet, szó szerint: utóbbiak a hasonló módon gondolkodó fundamentalisták és az ateisták.

De mindezek közös eredetre, nevezőre találnak Szent Istvánban, Szent István mindegyikünké, ha jelképének értelmezése és alkalmazása nem is azonos mindenki számára. Emléke, tisztelete, kultusza összeköt bennünket. Nemcsak a közös múltra utal, de út4

ITT-OTT 33. évf. (2000), 2. (134.) TELI SZÁM