Itt-Ott, 2000 (33. évfolyam, 1/133-2/134. szám)

2000 / 1. (133.) szám

kisebb magyar részarány miatt - mely nagyobb szórást eredményez - kockázatosabb lenne ilyen számítást végezni.

Én személyesen nem találkoztam ez időben kivándorolt csehszlovákiai vagy szovjetunióbeli amerikai magyarral.

S mi történt az erdélyi vagy délvidéki magyarokkal megérkezésük után? Sokan keresték fel a helyi magyar egyházat vagy egyesületeket, esetenként segítséget remélve s néha kapva is az elinduláshoz, mások maguk lábán boldogultak kezdettől fogva. Saját egyesületeket nemigen alapítottak, erre mód sem volt, s a magyar társadalmi, egyházi, kulturális élet iránti igényeiket a már meglévő magyar közösségekben elégítették ki.

Néha ez nem történt konfliktusmentesen - a magyar istentiszteletről, egyházi ügyrendtartásról leszokott másod - s harmadgenerációs magyarok berzenkedtek a jövevények "magyarkodása" ellen, s "otthonról" jól ismert vádak hangzottak el - illojalitásról, hálátlanságról, rossz amerikaiságról. De esetenként e kis "magyar vérátömlesztés", melyhez az elsőgenerációs 56-osok és késői anyaországi magyarok is csatlakoztak - sikerrel járt, az öregamerikások elfogadták a jövevényeket, s az egész közösség megelégedésére gyümölcsözött lendületük, kezdeményező készségük...

így történt a Detroit-Allen Park-i Református Egyház esetében, ahová az első erdélyi magyar 1978- ban érkezett, s ahol ez az igény 1990-ben a Magyar Hagyományokat Ápoló Kör (Hungarian Heritage Preservation Circle) megalakulását eredményezte. Jelenleg kb. 70 (fiatalokkal 90) tagot számlál, kb. 75%-ban erdélyi. A családok szintjén 36-ból 21 erdélyi, főleg marosvásárhelyi, váradi és szilágysági eredetűek, de van a többiek között - egy elsőgenerációs és több másodgenerációs öregamerikás, több DP - első de másodgenerációs is, és 56-os és Kádár-árva is. Önképző jellegű előadásokat tartanak, a szokásos piknikek, vacsorák, stb. mellett. Tavaly ők látták vendégül a H AC kezdeményezésére az amerikai magyar közösségeket meglátogató James Rosapepe bukaresti amerikai nagykövetet.

De jelenlétük dinamizálja az egész egyházközséget is, így az egyházközség missziós tevékenységét is ők kezdeményezték - a 14 missziós helyből 7 kárpátmedencei (2-2 Magyarország, Románia, Kárpátalja, 1 Jugoszlávia). Adja Isten, hogy állandó magyar lelkészt találjanak végre, mert ez pillanatnyilag

a legnagyobb gondjuk.

Erdélyi (Györffy Ilona) kezdeményezésre s jelentős erdélyi részvétellel indult 1988-ban a Washington (DC) illetőségű Kulturális Alapítvány Erdélyért (http:www. transylvania-foundatio.org.). Amerikai aktív tagjainak kb. fele a hetvenes évek második felétől errefelé kitelepedett erdélyi magyar, másik fele DR 56-os vagy Kádár-árva, ezek mellett munkáját Romániában és Magyarországon élő erdélyi magyarok is támogatják. Tevékenységében említhető erdélyi magyar politikusok, közéleti személyek, művészek amerikai vendégül látása és utaztatása, kiállítások szervezése, erdélyi kiadványok támogatása, gimnáziumi és egyetemi diákok ösztöndíjakkal történő támogatása, ill. a marosvásárhelyi Bay Zoltán Könyvtár létesítése, felszerelése és folyamatos bővítése.

Többen észlelték azt a jelenséget, hogy erdélyi magyarok az amerikai diaszpóra sorsban (kissé érthetetlenül) sokkal teljesebben élik ki magyarságukat, mint otthon, hol mégis tömegben, s sorvasztott állapotában is több és teljesebb kulturális háttérrel rendelkeztek. De az érzés, személyesen tanúsíthatom, autentikus - hiszen én is megéltem. Van abban valami mámorító, ahogyan végre szabadon, közösségben, félelemmentesen, s ha képesek vagyunk rá, értelmesen is magyarságunkat megélhetjük, magyarként cselekedhetünk, gondjainkat, örömeinket megoszthatjuk.

Hadd álljon itt egy idézet a Magyar Hagyományokat Ápoló Kör ismertetőjéből: "Semmiképpen sem célunk valamiféle önmagáért való 'magyarkodás'. Nem az újhazánk ellenében akarjuk ápolni magyar örökségünket, sőt hálás a szívünk mindazért, amit ettől az országtól, új hazánktól kaptunk. Sokunk számára Amerika adta meg életünkben először azt az ajándékot, hogy magyarságunkat szabadon, szégyenkezés és titkolózás nélkül megélhessük.

Egyébként délvidéki magyar is beszámolt az önmaga-magyarsága felfedezéséről, itt, Amerikában, amerikai magyar társai között. A délvidékiek az erdélyieknél nehezebb helyzetben voltak, a viszonylagos egyéni anyagi jólét ellenére is, s kevesebben is érkeztek ide, nem indokolatlanul talán elhanyagoltabbnak, mellőzöttebbnek, elfeledettebbnek érezték magukat.

Saját egyesületet 1992-ig nem alakítottak, helyi és országos magyar egyesületek munkájában viszont aktívan resztvettek s résztvesznek - így az MBK-ban is. Jugoszlávia szétesése 1991-ben megindult, s 1992- ben a délvidéki magyarság fenyegetettsége, megseITT-OTT 33. évf. (2000), 1. (133.) SZÁM 19