Itt-Ott, 2000 (33. évfolyam, 1/133-2/134. szám)

2000 / 1. (133.) szám

De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim,

Jaj, a tüzet ne hagyjátok kihalni,

Az élet szent okokból élni akar Es ha Magyarországra dob ki valakit,

Annak százszor inkább kell akarni

Ady Endre: A tűz márciusa

Midland Park, 2000. május 20.

Cseh Tibor

KMCSSZ Sajtóreferens

□ □□

Szent László

FÓRUM

VESSZEN A MAGYAR?

extra Hungáriám

Kolumbán Miklós New Brunswick, NJ

A magyarok elnyűhetetlen emberek! A magyarok erős akaratú, hajthatatlan és megrögzött individualisták. A magyarok túlélték számos idegen hadsereg sáskajárásszerű invázióját és az aljas, megalázó megszállásokat. A gyarmati helyzetet. A hitvány külföldi sajtó rágalmazásait. Ami viszont pozitívum: a XIX. században élt egy ember, akit a szabadság legjóképűbb bajnokaként magasztaltak. Kossuth Lajos romantikus arcélével, dús szakállával és hősi tollal díszített kalapjával meghódította az amerikai asszonyokat. A férfiakat megnyerő shakespeare-i angolságával és a Góliáttal szembeszálló Dávidról szóló szenvedélyes szónoklataival hódította meg. Mindenki szerette, még az Isten is.

Mindez persze nem volt hasznára. Végül száműzték. Elszánt és állhatatos maradt: nem tért vissza szülőföldjére. Megtartotta magyarságát is. Őutána sok magyar hagyta el önként hazáját vagy menekült el. Különféle indítékaik voltak: a szabadság, egy jobb élet, az anyagi előnyök, a kaland vagy annak lehetőségének keresése, hogy "világi vezetés", azaz korlátozások nélkül imádkozhassanak. Volt, akinek mind az öt indítéka megvolt.

A költészet megtanított arra, hogy amikor magadról beszélsz, sok emberről kell beszélned. Verseidnek valamiféle átváltozás révén annak a hárommillió magyar honfitársadnak az üzentévé kell válnia, akik Nyugat-Európában vagy Észak- és Dél-Amerikában telepedtek le. Voltaképpen verseid az ő életük és törekvéseik tükre.

Az én esetem mint bevándorlóé nem rendkívüli. Bár bizonyos szempontból mégsem szokványos. Ugyanis én egyedül jöttem az USA-ba. A családom se kalandvágyó, se kiváncsi nem volt. (Egyedüli gyerek vagyok.) Ez azt jelentette, hogy 19 éves koromban gondoskodnom kellett magamról; mind lelki, mind anyagi értelemben talpon kellett maradnom. A nehéz helyzetből, mely igazán nagy kihívást jelentett, csak úgy juthattam ki, ha elfelejtettem a múltam! A túlélés érdekében remekül alkalmazkodtam. Ebben jó nyelvérzékem segített: áldott emlékezőtehetségem és jó fülem az idegen hangokhoz. Két év alatt kiválóan megtanultam angolul beszélni, mivel amerikaiak között éltem, és az egyetemen magamba szívtam némi tudást a világról. Egyedül érkeztem meg Pennsylvaniába, ahol az állami egyetemen hét éven át megszakítás nélkül tanultam. Élvezettel bújtam a tankönyveket, mert ösztönösen éreztem, hogy egy bevándorlónak a műveltség segít a legtöbbet. Az első évben nem szerettem azt a kisvárost, ahol az egyetem volt - nem tudtam kivel beszélgetni; nem volt barátnőm s reményem arra, hogy kitűnjek a kurzusokon. De aztán a pennsylvaniabeli város, melyet ironikus módon State College-nak hívnak, fokozatosan szellemi fejlődésem otthonává vált. Tulajdonképpen az angol nyelv lett a szakterületem. Általában hóbortos amerikaiak barátkoztak meg velem. Különcök. Mert hát ki más akarná, hogy a barátITT-OTT 33. évf. (2000), 1. (133.) SZÁM 9