Itt-Ott, 1999 (32. évfolyam, 1/131-2/132. szám)
1999 / 2. (132.) szám
és 1941 között. Roosevelt elnök azt a küldetést bízta rá, hogy próbálja megtudni, mi készülődik Közép- Európa és a Balkán vidékén, Európának ebben a veszélyes térségében. A II. világháború előtti kritikus időszakban ő volt az USA utolsó nagykövete Magyarországon. Előítéletek nélkül, nyitott szemmel figyelt, a 8 év alatt megismerkedett számtalan magyarral a társadalom minden rétegéből, politikai, vallási, foglalkozási vagy egyébb előítélet nélkül. Szorosan figyelemmel kísérte az eseményeket az Anglia és a Szovjet közötti európai térben, a hitleri III. birodalom hódító stratégiáját, Sztálin kétszínű taktikáját... A hatalmas információhalmazt 1947-ben kiadott (fenti című) könyvében publikálta, melyet magyarul "a kelletlen csatlós'-nak mondhatunk. A könyvet amerikai magyarok 1993-ban újra kiadták, mert az események (a Szovjet birodalom implóziója, Jugoszlávia darabokra hullása véres, kegyetlen háborúk által) - újból a térségre irányította a nemzetközi figyelmet. A háború után a magyarságot saját kommunistavezetői a "bűnös nemzet", "az utolsó csatlós" bélyegével bilincselték bűntudati kalodába, míg szomszédaink a kelet-európai nemzeti kommunizmus sajátos formáit igyekeztek létrehozni. Csak az utóbbi két évtizedben kezdett eszmélni a nyugatra vetődött magyarságnak egy töredéke, hogy a rólunk alkotott hamis nemzetközi képmáson - torz "imédzs"-en - változtatnunk kell. Nem olcsó propagandával, hanem a tények tudatosításával. Ilyen tudatosító mű a Montgomery könyv angol és portugál változata, mely rámutat, hogy a Trianonban kifosztott és lelkileg megbénított magyarság nem háborús uszító volt, hanem kétségbeesetten próbált egyensúlyozni az európai nagyhatalmak nyugatról és keletről fenyegető, eltipró küzdelmében. Montgomery közli Roosevelt 1938 decemberében hozzáírott levelét, melyben örömét fejezi kijelentése fölött, hogy Magyarországon nincs jelentős sikere a náci mozgalomnak, de ugyanakkor aggódik, hogy Romániából rossz hírek érkeznek a nácizmus előretöréséről. Pedig ekkor már a Felvidék déli része visszatért az első bécsi döntéssel. Ugyanezt az időszakot a nyolcvanas években egy amerikai "pundit" úgy jellemezte a New York Times hasábjain, hogy a magyarok a hiéna éhségével várakoznak a Bécsben nekik odadobott területre. A könyvet nagyon jól összeválogatott arcképek kísérik a korszak jelentős magyar közéleti személyeiről (Horthy, Horthyné, Kánya, Imrédy, Csáky, Teleki, Kállay). A Horthy Miklós képe alá írt szöveg a legtömörebb összefoglalása Montgomery konklúziójának és egyúttal a magyarság világháborús sorsának: "Horthy Miklós admirális, a férfi, aki megkísérelte Magyarország megmentését, a pánszlávizmus és a pángermanizmus erőinek küzdelmében." Montgomery gördülékenyen, gyakran érdekfeszítően ír. A fordítok és a lektor érdeme, hogy a szerző stílusát ugyanolyan kellemes, olvasmányos portugál stílusban adták vissza, mint az angol eredeti szöveg. Anglicizmusnak, mely a mai brazil sajtóban oly gyakori, nyomát sem találni. A bevezetés háttérfestése kitűnően előkészíti a brazil olvasót az előzetes tudnivalókra. Magyar szempontból ez a könyv fontos frontáttörés. Úgyszólván az egyetlen forrásmunka egész Latin-Amerikában, mely portugál vagy spanyol nyelven ismerteti Magyarország XX. századi tragédiáját tárgyilagos és hiteles formában. Bár a brazilok mindent átvettek Amerikától a hamburgertől a "heavy metal" zenéig, de az értelmiség politikai és filozófiai olvasmányai ma is túlnyomóan francia eredetűek, és ezen belül a magyar vonatkozásúakat még mindig a trianoni szellemiség sugallja. Az egyetemeken még mindig a kommunizmus dominál, a politikai skála a neomarxizmustól a maoizmusig és castroizmusig terjed. Rabóczkay Tibornak három évig kellett küzdenie, hogy a politikai és egyéb buktatókon leküzdje a könyv elé tornyosuló akadályokat, de végül teljes volt a siker. Megszerezte a legjobb egyetemi kiadót, a Sao Paulo-i Egyetemét (ahol tanít). Ez garantálja, hogy a könyv bekerül az összes egyetemi, tudományos, politikai, akadémiai és egyéb könyvtárba. Rabóczkay Tibort diákkorától ismerem. Cserkész volt, hétvégi magyar iskolába járt, diáklapot szerkesztett, sokat olvasott, iskoláit kitűnően végezte mind közép-, mind felsőfokon. A legfontosabb brazil újságokban, folyóiratokban állandóan figyelte a magyar vonatkozású cikkeket és válaszolt, korrigálva a tévedéseket vagy torzításokat, hazugságokat is. A könyv gondos és kritikus elolvasása után nehéz elhinni, hogy az egyetem vegyészeti karán hivatásos előadó professzor. A gyanútlan olvasó inkább a politológiára vagy újságírásra gondolna. S így a többletmunka méginkább elismerést érdemel. Ha megkérdeznék, milyen legyen, mit tegyen egy mai magyar fiatal Nyugaton - mint egyik mintaképre, lehetőségre, rá gondolnék. Jó volna minden országban legalább 2-3 belőlük. □ ITT-OTT 32. évf. (1999), 2. (132.) SZÁM 47
