Itt-Ott, 1999 (32. évfolyam, 1/131-2/132. szám)
1999 / 2. (132.) szám
AZONOSSÁGTUDAT A MAGYAR ÉRTELMISÉGIEK a magyar (reál)értelmiségiek tennivalói Kovalszki Péter (Shelby Twp., MI) Mikor az Interneten- a Hungarian Lobby-n (http://mineral.umd.edu/hl) Fodor András tájékoztatott "Az (magyar) értelmiség hivatása" c. kötet megjelenéséről, illetve a bemutatásra szervezett találkozó lefolyásáról, először kíváncsiságot, majd ezt követve enyhe irritáltságot tapasztaltam. Hogy mennyiben volt ez a témának betudható, s mennyiben Fodor András ismertetőjének, eldönteni nem tudtam. De a hír válaszra (azaz válasz e-mailre) ingerelt (http://mineral.umd.edu/hl/letters/0460.htmel). Ezt levélváltás követte, melynek során ifj. Fasang Árpádtól, a kötet szerzőjétől azt a megtisztelő felhívást kaptam, hogy vegyek részt egy írással a készülő, ezúttal a magyar "reál-értelmiségieket" felléptető kötetben. Azóta beszereztem, részeiben elolvastam az inkriminált kötetet, s azonkívül jónéhány írást, mellyel a magyar, s nemzetközi cibereűrben való bolyongásaim során találkoztam. Alkalmam volt végiggondolni a feladványt - van-e, létezik-e ez a hibridlény rétegmivoltában s ha igen, meddig, mi a létének értelme, melyek lennének tennivalói e világban, s közben a Karinthykérdés jutott eszembe: létezik-e igaz barátság férfi és nő között, s ha igen, akkor miért nem? A továbbiakban pontokba szedve próbálom kifejteni gondolataimat: Az értelmiség rétegöntudata Az értelmiség mint egységes réteg megszűnőben van, a professzionalizálódás illetve az ezt megelőző-kiváltó rendszerváltás révén. Igazat adok Pokol Bélának (1. tanulmánykötet) abban, hogy az ún. "egységes-diffúz értelmiségi" szerep elmúlásra ítélt, s az értelmiségieket professzionális szerepük és teljesítményük alapján bírálja majd el a társadalom. A túlhajtott rétegöntudat e vonatkozásban nem segít, s az ún. reálértelmiségek (mérnökök, vegyészek, biológusok, orvosok, természettudományok kutatói) valószínűleg kevésbé fertőzöttek evvel, mint a humánértelmiségiek. De a reálértelmiségiek is olyasféle új szerepeket és képességeket kell kialakítsanak - közvetlen szakmájuk technikai aspektusainak elsajátítása mellett (pl. tevékenységük gazdasági vonatkozásainak megértése, menedzseri adottságok kifejlesztése) - amire előbb nem volt sem szükségük, sem módjuk. S a reálértelmiségiek - orvosok, mérnökök, vegyészek, építészek dolga - napi munkájuk végzése mellett - a kutatás és a nevelés-továbbképzés igényes biztosítása is. Kiemelten fontosnak tartom azt, hogy anyaországi és nyugati reálértelmiségiek szoros, működő és folyamatos kapcsolatokat alakítsanak ki és tartsanak fenn a kárpátmedencei kisebbségi sorsban élő kollégáikkal, továbbképzésüket támogassák, esetenként műszerezettségüket javítsák. Személyes tapasztalatból tudom, hogy ezt eddig is példás szorgalommal cselekedték - hiszen magam is haszonélvezője voltam e figyelemnek a nyolcvanas években, marosvásárhelyi belgyógyász tanársegéd mivoltomban. Az értelmiség a társadalomban Az értelmiségnek általában nem rétegöntudatának ápolásával, vezetőszerepének hangoztatásával kell foglalkoznia (lásd a "nadrágos ember" képzete Kodolányi Gyulánál) - ez eltávolítja a társadalom többi tagjait, hanem az egészséges polgárosodás folyamatában kell hogy sikeres legyen, mintául szolgáljon. Erre pedig a mindennapi élet is számos lehetőséget kínál - a helyi közösségekben való részvétel révén, melyekben kibontakoztathatja - szakmai és közéleti tevékenysége mellett - közvetlen értékteremtő-művelő - egyéni, példát mutató szerepét. * Értelmiség kisebbségben és diaszpórában Érdekes, hogy sem kisebbségi, sem diaszpórahelyzetben nem találkoztam túlhajtott értelmiségi öntudattal - valószínűleg azért, mert a sorsközösség érzete - már akiben megvan - eleve egy "alázatosabb", a közösségbe természetesebben simuló magatartás kialakítását segíti elő. így volt - s úgy tűnik, van ma is - Erdélyben (lásd Máté Éva írását a 168 Órában), de így van ez itt, az E gyesült Államok magyar közösségeiben is. Én a Magyar Baráti Közösség (MBK-ITT-OTT) tagjaként éltem ezt meg, Erdélyből történt kivándor34 ITT-OTT 32. évf. (1999), 2. (132.) SZÁM
