Itt-Ott, 1999 (32. évfolyam, 1/131-2/132. szám)
1999 / 1. (131.) szám
X És mit érünk Magyarországon ? Ahol azok a szellemi emberek, akik évtizedeken át előadóink, sót példaképeink voltak, akik, ha felfogásban nagyon különböztek is egymástól, együtt tudtak küzdeni az elnyomó idegen diktatúra ellen, ma gyűlölik, ellenségnek tekintik egymást? Úgy gondoljuk, valamit még ebben a keservesen megosztott magyar társadalomban is ér az, hogyha példánkkal megmutatjuk, lehet homlokegyenest ellenkező nézeteket is nyugodtan, civilizált hangnemben megvitatni, hogy a politikai ellenfélben nem kell okvetlenül ellenséget látni és hogy lehet ellenfelektől is tanulni. A Szabadegyetem azzal kívánja elősegíteni a demokratikus közfelfogás terjedését, a társadalmi felemelkedést, a sokat emlegetett felzárkózást Európához, hogy Akadémiai Napjait az eszmék pluralitása, a tolerancia, a szabad véleménycsere jegyében rendezi meg. Dicséretnek szánta két — ellenkező „szekértáborhoz" tartozó — előadónk Siófokon a megállapítást, hogy akár élesen is különböző nézeteket ilyen nyugodt, udvarias légkörben megvitatni másutt aligha lehetne — mi viszont ezt szomorúnak tartjuk és kötelességünknek, hogy ezen segítsünk. Pedig nincs sok reményünk rá, még az újabb kormányváltozás után sem, hogy nyugatról befolyásolhassuk a hazai politikai életet. Erre talán még azon keveseknek van leginkább valami kis lehetőségük, akik Nyugaton fontos politikai vagy gazdasági poszton állnak — mint pl. Dzsingisz Gábor holland államtitkár - és magyarságukat mégsem felejtették el. A Szabadegyetem jövőjével foglalkozó bizottság mindenesetre javasolja, hogy folytassuk találkozóinkat a jövőben évenként váltakozva Nyugat-Európában és Magyarországon, nyugati illetve magyarországi szervezetünk rendezésében. Könyvkiadásunk jelentősége csökkent, amióta Magyarországon nincs cenzúra, ezért a jövőben csak olyan kivételes értékű könyvet szándékozunk, rendszertelen időközbe kiadni, amelyek anyagi okból nem találnak kiadót. Legnagyobb gondunk -- mint számos nyugat-európai magyar szervezetnél — a fiatalítás, a nemzedékváltás, a magyar kultúra és értékek iránti elkötelezettség átadása gyermekeinknek, unokáinknak, a fiatalabb nemzedéknek. Hosszú évek óta próbáltuk nyugati magyar fiatalok — barátaink, ismerőseink gyermekei — érdeklődését felkelteni munkánk, rendezvényeink, könyveink iránt, eddig csekély eredménnyel. Volt, amikor aránylag nagyszámú fiatal vett részt konferenciánkon, így 1987-ben a svájci Magliasoban vagy harminc ifjú láthatóan jól érezte magát, érdeklődéssel hallgatta Für Lajos, Mészöly Miklós, Amerikából Nagy Károly, Király Béla, Bertalan Imre, és mások előadásait a „szigetmagyarság" témáról, önfeledten hallgatta a Muzsikások zenéjét és táncolt a táncházon. Reményünk, hogy bekapcsolódnak munkánkba mégsem vált be: következő konferenciánkra már nem jöttek el, talán mert nem voltak a Muzsikások a programon... Az idei, a kitűnő berekfürdői református otthonban megtartott konferencián tizenhat fiatal — egyharmad-egyharmad arányban nyugati, magyarországi és utódállambeli — egy önálló esttel szerepelt. A nyugatiak azt mondták, megtalálták azt a közösséget, ahová nemcsak visszajönnek, de amilyent szerintük még számos nyugati magyar fiatal keres, akiket hívni fognak. Ezért külön fiatal találkozót, megbeszélést terveznek Baselban. Ezt bíztató jelnek vesszük, de meg kell vámunk, lesz-e a berekfürdői lelkes hangulatban megfogalmazott terveknek folytatásuk. Az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk, hogy konferenciáink számára olyan mai témákat találjunk, amelyek valóban érdeklik a fiatalokat, a nyugatiakat és Kárpát-medenceieket egyaránt. Vályi-Nagy Agnes elnökségi tagunk emlékezetes balatonkenesei előadásának címe ez volt: „Megyünk, amíg élünk". Azok a nyugat-európai magyarok, akik szívükön viselik a szülőföld, az „óhaza" sorsát, nem tehetnek mást. Mennek a lelkiismeretük által diktált úton, megteszik, amivel érzésük szerint tartoznak népünknek, mindaddig, amíg ehhez erőt ad nekik a Megtartó. □□□ Vidám sarok ITT-OTT 32. évf. (1999), 1. (131.) szám 25
