Itt-Ott, 1999 (32. évfolyam, 1/131-2/132. szám)
1999 / 1. (131.) szám
egyhetes konferenciát, ún. Akadémiai Napokat, 1972 óta svájci székhelyű egyesület, 1977-ben megalakította Könyvbarátai Körét, melynek ma kb. 550 tagja van és azóta kereken 50 olyan könyvet adott ki, amelyek Magyarországon — főleg politikai, manapság inkább gazdasági okokból — nem jelenhettek meg. A Szabadegyetem célja elsősorban Európa különböző országaiban élő magyar értelmiségiek között tudományos, művészeti és vallási kapcsolatok létesítése, korunk egyetemes emberi és a magyarságot érintő kérdéseinek tanulmányozása, a magyar kultúra és protestantizmus szellemi értékeinek ápolása, az ökumenikus gondolat fejlesztése és a szabad véleménycsere előmozdítása nyitott, toleráns keresztény szellemben. Mindebből következik, hogy bár protestáns alapon állunk, minden demokratikus felfogású magyar értelmiségit vallására, felekezetére vagy akár ateista világnézetére, politikai meggyőződésére tekintet nélkül szívesen látunk munkatársaink vagy találkozóink résztvevői sorában; csak a bal- vagy jobboldali diktatúrák, szélsőségek híveinek nincs helye körünkben. Konferenciáink programjában éppúgy mint könyvkiadásunkban következetesen megvalósítottuk a pluralizmus elvét, vagyis helyet adtunk a Kádár-rendszerrel szembenálló legkülönbözőbb irányzatok képviselőinek. Hadd illusztráljam ezt a sokszínűséget néhány ismert előadónk illetve szerzőnk nevének felsorolásával; Bibó István, Borbánéi Gyula, Csoóri Sándor, Csurka István, Kiss Gy. Csaba, Ravasz László, Sütő András, valamint Bauer Tamás, Kenedi János, Király Béla, Konrád György és Vásárhelyi Miklós. Évenkénti Akadémiai Napjainkat és a katolikus Pax Romana mozgalommal, valamint az Evangéliumi Ijfűsági Konferenciával közös négy ökumenikus találkozót 1971-1991 között kizárólag Ny ugat-Európában tartottuk, eleinte 50-60, később 100-120 résztvevővel. 1989-ben, amikor már érezhető volt, hogy Magyarországon fontos változások várhatók, a magyar határ közelében, a burgenlandi Felsőőrben gyűltünk egybe. Résztvevőink száma annyira megnőtt a közeli magyar városokból jövő ingázókkal, hogy nem fértünk be Gyenge Imre, volt ausztriai református püspök, néhai barátunk gyülekezetének 200 személyes termébe. A következő két évben pedig, a rendszerváltozás után, alapos önvizsgálatot tartottunk: van-e értelme munkánk folytatásának, szükség vane még ránk Nyugat-Európában vagy a Kárpát-medencében, betöltöttük-e hivatásunkat vagy van-e még mondanivalónk a felszabadult haza számára, lehet-e jótékony hatása tevékenykedésünknek a kisebbségi magyarok életére, sorsára nézve? A többször is kísértő „szép elmúlás" helyett a megkezdett úton való továbbhaladást választottuk, de az önvizs-Mózsi Ágnes és három apróság gálát folytatódik: keressük a Szabadegyetem megújulásának módját, feladatainak, tennivalóinak átgondolását és újrafogalmazását. Ez, hiszem minden nyugati magyar szervezet számára szükségesség, ezért ha a Szabadegyetemről beszélek is, közös problémáinkat érintem. 1992-ben tartottuk először Magyarországon - Balatonkenesén — Akadémiai Napjainkat; azután Erdélyben, Szlovéniában (Lendván) találkoztunk, Gyulán megrendeztük a Pax Romanával közös 5. Magyar Ökumenikus Találkozót, közben egyszer ismét Nyugaton, a németországi Gomadingenben, s azóta kétszer megint Magyarországon volt konferenciánk. A résztvevők létszáma 150- 220 körülire emelkedett. Nagy kérdés: mit érünk el ezekkel a találkozókkal? A 40-60 nyugat-európai résztvevő magyarságtudata számára bizonyára jelent valamit, hogy egymással és Kárpát-medencei magyarokkal megvitathat magyar sorskérdéseket, meghallgatja mások véleményét és kialakíthatja a magáét. Akadémiai Napjaink megrendezésével, csakúgy mint könyvkiadásunkkal, hiszem, segítjük megtartani egymás és nyugati barátaink magyarságát. Mit jelent munkásságunk a kisebbségi sorsban élő magyarok számára? Persze, csak egy cseppet a tengerben. De ha konferenciánkon a székelyudvarhelyi lelkész felesége megfogja a kezemet és azt mondja: „Pali bácsi, egész évben készülünk erre a találkozóra, az, amit itt hallunk, látunk, az emberek, akiktől tanulhatunk és a barátság, amit megtapasztalunk, erőt ad nekünk az egész évi nehéz munkához", akkor azt kell mondjam, hogy az a nagyon kevés, amit ezeknek a testvéreknek nyújthatunk, megéri a fáradságot. 24 ITT ott 32. évf. (1999), 1. (131.) szám
