Itt-Ott, 1999 (32. évfolyam, 1/131-2/132. szám)
1999 / 1. (131.) szám
VITAIRAT: KRITIKUS VISSZAPILLANTÁS A "SZÓVAL”-RA A brazíliai második nemzedék folyóirata a 80-as évek elején Szabó László (Sao Paulo, Brazília) Tizenöt év után szinte kötelező egy ex-szerkesztőnek feltenni a kérdést: mit jelentett akkor a Szóval és mit jelent (nekem) ma? Talán fel kellene boncolni az első kérdést, hogy elértee a lap a célját? Megtalálta-e az olvasóközönségét? Végül is, de nem utolsósorban — megtalálta-e a hangját? Menjünk lépésről lépésre: elérte-e a lap a célját? Az első számokban akkori főszerkesztőnk magas és nemes célokat tűzött ki: „...összefogni a jelenleg százfelé szóródott magyarságot. Nem szervezetileg, hanem annál erősebben: a magyar szó, a magyar kultúra kapcsával"... „lapunk nem értesítő lesz csupán. Szeretnénk a magyar nyelv magasabb szintjén is szolgálni, szellemiségét, szépségeit jeles művelői által bemutatni, de ugyanakkor helyet adni az „amatőröknek" is (...) Politikai elkötelezettségünk: szabadság." Az első célt, vagyis összefogni a brazíliai magyarságot, az előfizetők száma mutatná, hogy elértük-e vagy sem; a számok azt mutatják, hogy bár az első évben elértük az ezer példányszámot, a harmadik évben a szerkesztők fedezték a kiadásokat, vagyis ha volt is érdeklődés, ez nem volt tartós. Miért nem volt tartós? Ha megvizsgáljuk a második célt, vagyis a magyar nyelvet magasabb szinten szolgálni, helyet adni neves művelőinek, de .amatőröknek' is, talán itt találhatunk magyarázatot. Helyet adtunk olyan cikkeknek, ahol olvashattuk, hogy: „Szent Imre, a liliomos királyfi, akinek tiszta élete beragyogta az egész magyar történelmet és aki napjainkig eszménye, példaképe lett minden magyar ifjúnak"; vagy ..Mitterand és a szocialisták elsöprő győzelme valóban hasonlatos a földcsuszamláshoz...", vagy „Isten szándékaiban nincs „miért". Isten úgy akarta, hogy a magyarság 25 évvel ezelőtt történelmet csináljon. Azért történt (az 56-os forradalom)!", vagy „a sötétségnek megtört a hatalma. Győzött a világosság! A hitnek, a reménységnek és a világot átfogó szeretetnek a fénye..." vagy „Csehszlovákia bekebelezése a Szovjetunióba: Szovjet-Csehszlovákia néven... a terv végrehajtását 1984-86-ra programozták be", vagy „...másrészt a lengyel földről bevándorolt kaftános zsidók uzsorája döntötte...", vagy „Szent István király! Ezer és valahány év távlatából tekintünk Rád. Magyar néped szétszórt sarjai, szerte a világon a magyar földre, Duna és Tisza áztatta földre tekintenek. Megfogjuk egymás kezét, és kérünk, segíts imádkozni"... Amikor ezeket olvasom, észreveszem, hogy ez nem az én hangom, nem az én gondolatvilágom, és nem is lehetett legalább is a szerkesztőség egy részének. Miért nem? Egyetemisták voltunk. Legtöbben Süo Paulo, Brazília legfontosabb városa legjobb egyetemeire jártunk. Ha visszagondolok, hogy akkor mi után érdeklődtem, eszembe jutnak Goddard, Bergmann és Jancsó filmjei, szemiotika, Roland Barthes esszéi, Marx gazdasági tanulmányai, Lukács György írásai, Freud és Jung lélektani kutatásai, absztrakt festészet, Hemingway és a Párizsi Magyar Műhely, a brazíliai valóság, Villa Lobos muzsikája és Glauber Rocha filmjei, brazíliai irodalom, költészet. Ezek és a fenti idézetek teljesen ellentétesek. Egy mondatban összefoglalva, mi — én — a 60/70/80-as évek gondolatvilágában nevelkedtünk, külső munkatársaink nagy része még egy régi, nagyon konzervatív magyar gondolatvilágban élt, vagy ragadt le. Ok nem vettek és nem is akartak tudomást venni a modem XX. századról, a magyar modernizmusról, melyet Kassák és Márai, vagy Marcel Breuer és Molnár Farkas, vagy Moholy-Nagy László és Vazarelli, vagy Bartók és Ligeti, vagy Lukács és Ferenczi jelképeztek. Akkor miért adtunk szót azoknak, akikkel nem értettünk — értettem — egyet? Talán ez első főszerkesztőnkre vezethető vissza, ki felállította a lap igen zárt rendszerét, vagyis rovatokra felosztás: „gondolat/szellemtudomány", „művészet", „tudomány", „figyelő". ..rejtvények/humor", „magyar kolónia". így minden szám egy „vegyes" képet mutatott, s nem tudtunk kiadni tematikus számokat, vagy más fajta összeállításokat, e ezt a formai konzervativizmust a tartalomba is bevitte: tőle származnak első, nagyon konzervatív munkatársaink felkérései is. Egyébként -- bár ez nem tartozik ehhez a gondolatmenethez — Reisch György főszerkesztő szerepe nekem teljesen érthetetlen: felállított egy lapot, egy szerkesztőséget, összeszedte az előfizetéseket és hirtelen bejelentette, hogy elmegy, visszaköltözik Európába, s utána soha többet nem lépett érintkezésbe a lappal, még a sajátmaga elvállalt rovatot sem táplálta írásokkal. Egyszerűen ránk hagyott egy lapot s a felelősséget az előfizetőkkel szemben. Sokkal ITT-OTT 32. évf. (1999), 1. (131.) szám 9
