Itt-Ott, 1999 (32. évfolyam, 1/131-2/132. szám)
1999 / 1. (131.) szám
később ezt úgy kommentálta, hogy a krisztusi utat követte, ki ráhagyta az egyházat apostolaira, elfelejtvén hogy ő nem Krisztus és mi sem voltunk apostolok. így lapunk az idősebb, konzervatívabb brazíliai magyarsághoz próbált beszélni. Ez volt az első nagy hibánk. Az idős generációnak már megvolt a sajtója, a Délamerikai Magyar Hírlap, amely gondolom elég jól tükrözte gondolatvilágát, így nem voltunk nekik fontosak, legfeljebb különlegességet jelentettünk. Ezt az állításomat alátámasztja az a tény, hogy a brazíliai magyarságról éppen ez a konzervatív magyarság által itten kiadott két tanulmány, az egyik a bencés Kögl Szeverin által írt, a másik a saopaulói Segélyegylet által szerkesztett kötet még a Szóval puszta létezését sem említi meg, miközben más kisebb-nagyobb megmozdulást megneveznek, de teljesen hallgatnak arról, hogy három éven át sokszor ezer példányszámban adtuk ki lapunkat. Másik oldalról a mi nagy hibánk, hogy saját nemzedékünk kérdéseivel alig foglalkoztunk, legfeljebb a cserkészetről közöltünk híreket, elfelejtvén hogy nem mindenki cserkész, vagy már nem cserkész, főleg amikor huszonvalahány éves és előtte áll a világ; és a rögtön minket megelőző nemzedékkel, melynek jellegzetessége, hogy értelmiségi rétegződésű, egyáltalán nem tartottunk kapcsolatot. Pedig ezek között több mint húsz egyetemi tanár van, velük alakíthattunk volna egy erős, tartalmas, nem „amatőr" munkatársi gárdát. Gondolom, másik nagy hibánk az volt, hogy miután főszerkesztőnk eltávozott, nem szerveztük gyorsan át a lapot egy olyan sajtótermékké, amelyet kényelmesen fenn tarthattunk volna, felhagyván a lap havi jellegével (évi négy megjelenés bőven elég lett volna); ma teljesen értelmetlenek számomra az álmatlan éjszakák, a nagy erőfeszítés csupán, hogy közöljünk igen kétes írásokat Szent Imre példájáról, vagy hogy Csehszlovákia szovjetorosz tagállam lesz-e, miközben nem írtunk, vagy alig írtunk a mi valóságunkról, hogy másodgenerációs magyarok vagyunk Brazíliában és nem tudjuk hogy gyerekeink fognak-e magyarul beszélni, vagy hogy érdemes-e őket magyarul tanítani, hogy mit jelent magyarnak lenni Brazíliában, hogy mennyire befolyásolt minket a magyar kultúra brazíliai életünkben, vagy a brazíliai kultúra magyar életünkben. És hogy talán hasonló kételyei vannak egy holland, vagy német, vagy amerikai vagy ausztráliai második generációs magyarnak! Szóval, azt akarom mondani, hogy nem azért vagyunk magyarok (is) mert szüléink azok, hanem mert azok is akarunk lenni — és hogy mit jelent ez a kettős, párhuzamos út. Ezáltal, azt hiszem, válaszoltam az első kérdésre, vagyis hogy elérte-e a lap a célját, megtalálta-e az olvasóközönségét, és hogy megtalálta-e a hangját. De a kérdés két részből áll, s válaszolnom kell arra, hogy mit jelent ma a Szóval, legalább is nekem. Jelenti, hogy létezik egy magyarul (is) gondolkodó második generáció, amely kapcsolatot kíván tartani a magyar kultúrával; jelenti a lehetőséget hogy ki lehet építeni egy kommunikációs csatornát, hogy ez a második generáció felvegye a kapcsolatot egymás között. Itt nagyon érdekes lenne összehasonlítani a Szóval történetét a müncheni Motolla történetével, melyet szintén másodgenerációs magyarok szerkesztettek. Maga a Szóval jelenti először, hogy három éven át fenntartottunk mi, második generációs magyarok, egy lapot, és a szerkesztőségi teendők mellett még figyelemre méltó írásokat is termeltünk' és hogy sikerült kialakítani egy igen neves, értelmes külső munkatársi kört: Flórián Tibor, Landy Dezső, Saáry Éva, Cseh Tibor, Kállay Kristóf Erwin. Velük együtt egy értékes lapot adtunk a brazíliai és a nyugati magyarságnak. Nekem, érzelmileg és értelmileg nagyon sokat jelent a Szóval. Amikor átlapozom a már sárguló lapokat, eszembe jutnak a keményen átdolgozott esték, amikor az egyetemi tanulmányok és munka után nekiültünk és cikkeket olvastunk, válogattunk, szerkesztőségi levelet írtunk, előkészítettük a lapot a nyomdai munkára, korrigáltunk, majd a kész lapot címeztük, postáztuk. És utána újból minden élőiről. Amikor átlapozom a már sárguló lapokat és eszembe jutnak a keményen átdolgozott esték, nagyon sajnálom, hogy nincs már egy szerkesztőség, ahol munka után elbeszélgettünk, hajnalban elmentünk sörözni, vagy haza OLVASSA, TÁMOGASSA LAPUNKAT: SZÓVAL, RUA SERGIPE, 270 01243 - SÄO PAULO - SP TEL: 256-1241 SZERKESZTŐSÉG: Hársi Ernő, Szabó László, Gyuricza Gábor, Bálint Emese, Koszka Árpád, Fenyvesi Ági, Lajtaváry Dani. A névvel ellátott cikkek nem feltétlenül azonosak a Szerkesztőség véleményével. 10 ITT-OTT 32. évf. (1999), 1. (131.) szám
